Az Európai Unió a héten két Ukrajnának kedvező döntést is meghozott, egyrészt véglegesen jóváhagyta a kilencvenmilliárd eurós hitelcsomagot részére, valamint jóváhagyta a 20. orosz szankciós csomagot is. Kaja Kallas újságíróknak nyilatkozva elmondta, hogy keményen dolgoznak azon, hogy gyorsan haladhassanak előre a 21. szankciós csomag előkészületeivel. Hozzátette:
ezzel azt a világos üzenetet akarják küldeni Oroszországnak, hogy hiába vár arra, hogy az unió feladja.
A Gazeta értesülései szerint Oroszország beleegyezhet egy háromoldalú béketárgyalás megtartásába – az Egyesült Államok részvételével – Azerbajdzsánban. Erről az orosz Szövetségi Tanács nemzetközi ügyekkel foglalkozó bizottság elnökhelyettese, Vlagyimir Dzsabarov beszélt.
Ha Azerbajdzsán kész garantálni minden tárgyaló fél biztonságát, úgy gondolom, hogy a mi delegációnk tagjai nyugodtan elutazhatnak az országba
– mondta a szenátor.
Ugyanakkor Dzsabarov Zelenszkij kijelentéseit trükknek és hazugságnak nevezte. Értékelése szerint az ukrán elnök valójában nem akar tárgyalni és a Nyugat befolyása alatt az orosz–ukrán háború folytatása mellett köteleződött el.
A szenátor azt is hozzátette, hogy az ukrán elnök szokás szerint megint az utolsó pillanatban gondolja meg magát, és azt fogja mondani, hogy nincs megelégedve azokkal a feltételekkel, amelyeket Oroszország szab.
Hol akadtak el a béketárgyalások?
Idén februárban a béketárgyalások utolsó fordulóját Oroszország és Ukrajna – az Egyesült Államok közvetítésével – Genfben tartotta. Áttörés azonban nem történt. A tárgyalások két napig tartottak, és az egyeztetés a területi kérdéseken akadt el. Moszkva azt követelte, hogy az ukrán erők vonuljanak ki a Donyeck régióban még mindig ellenőrzésük alatt álló területekről, amit Kijev elutasított.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!