„Azt mondtam Bibinek: nagyon vigyázz, mit teszel, mert könnyen lehet, hogy hamarosan egyedül maradsz Iránnal szemben” – idézte fel Trump.
Az amerikai elnök szerint Teherán a rakétacsapásokat követően olyan tűzszüneti javaslatot juttatott el Washingtonhoz, amelynek egyik alapfeltétele az volt, hogy az Egyesült Államok akadályozza meg Izraelt a katonai műveletek folytatásában.
Trump ezt követően telefonon közölte Netanjahuval, hogy az iráni megállapodás elérhető közelségbe került, ezért nem támogatna olyan lépést, amely veszélyeztetné annak létrejöttét.
A Fehér Ház értékelése szerint Irán az Izrael elleni támadásokkal nem egy újabb háborús szakasz megnyitására törekedett. Egy amerikai tisztviselő hétfőn arról beszélt, hogy Washington nem úgy értelmezte a történteket, mint a konfliktus újbóli eszkalációjának szándékát.
Később Teherán nyilvánosan is jelezte, hogy felfüggeszti az Izrael elleni támadásokat. Ezt követően az izraeli kormányfő nem tett olyan lépést, amely tovább fokozta volna a feszültséget.
A libanoni hadszíntérrel kapcsolatban azonban nem vállalt kötelezettséget. Netanjahu közölte, hogy a fegyvernyugvás az iráni frontra vonatkozik, miközben az Izraeli Védelmi Erők újabb Hezbollah-célpontok elleni műveletekre figyelmeztették Dél-Libanon lakosságát, és evakuálásra szólították fel az érintetteket.
Bejrút ismételt támadásától is elállt az izraeli vezetés.
Irán ezt stratégiai vörös vonalnak tekinti, és álláspontja szerint a vasárnapi rakétatámadások közvetlen előzménye éppen az volt, hogy Izrael korábban csapást mért a libanoni fővárosra.
Ha a gonosz cionista–amerikai koalíció még egy hibát elkövet, a térség pokollá válik számára! Békesség a Dahiya mártírjaira
– jelentette ki Mohammad Báger Zolgadr, az iráni Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács titkára. Szavai a hétvégi izraeli támadások áldozataira utaltak, akik Bejrútban vesztették életüket.
A vasárnapi iráni rakétacsapásokat követően Trump ismét kapcsolatba lépett Netanjahuval, és arra kérte, hogy Izrael ne hajtson végre megtorló akciót.
Egy, az izraeli miniszterelnök álláspontját ismerő forrás szerint ezt Izrael inkább kérésnek tekintette, mintsem kötelező elvárásnak.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!