Olaszországban eddig több mint 225 ezer embert fertőzött meg a SARS-CoV-2 vírus, közülük majdnem 32 ezren haltak meg. A gyógyultak száma átlépte a 125 ezret.
Majdnem egymillió vállalkozás indul újra Olaszországban
Száznegyvenöttel emelkedett a koronavírus-fertőzés szövődményeiben eddig elhunyt betegek száma egy nap alatt Olaszországban a polgári védelem vasárnap esti adatai szerint, március 9. óta a legkevesebben haltak meg egy nap leforgása alatt.
Az aktív fertőzöttek száma több mint ezernyolcszázzal csökkent, majdnem ugyanannyival mint egy nappal korábban, és elérte a 68 351-t. Több mint 57 ezren házi karanténban vannak, 762-re csökkent a kórházak intenzív osztályain kezeltek száma.
Az északi Valle d'Aosta és a déli Calabria tartományban az utóbbi huszonnégy óra alatt egy fertőzöttet sem diagnosztizáltak.
A gócpont Lombardiában 69-re emelkedett a halottak napi száma a korábbi 39-ről. A diagnosztizált fertőzöttek száma a korábbi 399-ről 326-ra csökkent, ebből 110-t Milánóban szűrtek. A középolasz Lazio tartományban egy nap alatt ötvennel emelkedett az igazoltan fertőzöttek száma, köztük 18-an ugyanazon a temetésen betegedtek meg.
Hétfőtől újranyit a március 11. óta országosan leállított kereskedelem, vendéglátás, idegenforgalom, kulturális élet, valamint a templomok is. Majdnem egymillió vállalkozásról van szó, és a számítások szerint majdnem négyszázezer alkalmazott nem fog tudni azonnal visszatérni dolgozni.
Az üzletek a hétfő délelőtti órákban húzzák fel ismét redőnyeiket, mivel a reggeli csúcsforgalom enyhítésére több városban a megszokottnál későbbi nyitást rendeltek el. Az olaszok most először hagyhatják el lakókörzetüket engedély nélkül, találkozhatnak ismerőseikkel, vendéget fogadhatnak lakásukban, de a házibulik továbbra is tilosak.
A zárt helységekben – például a Szent Péter-bazilikában – legfeljebb 200 személy, szabadtéren maximum ezer ember tartózkodhat egyszerre. A személyek között biztonsági okokból betartandó távolságot templomokban, éttermekben és strandokon egyaránt egy méterre csökkentették. Kötelező a szájmaszk viselete.
Virginia Raggi római főpolgármester óvatosságra szólította fel a lakosságot: a távolság tartásával fogjunk most össze jelszóval szorgalmazta az óvintézkedések betartását, hangsúlyozva, hogy máskülönben az utóbbi több mint két hónap erőfeszítései semmisülnek meg. Giuseppe Sala milánói polgármester a dóm tetején forgatott videóüzenetben Szűz Mária oltalmát kérte, kijelentve, hogy a helyzet a városban továbbra is törékeny, emlékeztetve a Lombardiában elhunyt több mint 15 ezer emberre.
Hétfőtől Róma lakosai például felkereshetik a húsz kilométerre található tengerpartot, de a tartományok közötti mozgás csak június 3-tól lesz engedélyezett. Az újraindulás utáni óvintézkedések országosak, de minden tartomány tovább enyhítheti vagy szigoríthatja a rendelkezéseket a járványgörbe további alakulása szerint, melyet az egészségügyi hatóságok is folyamatosan ellenőriznek.
Vincenzo De Luca, a déli Campania kormányzója bejelentette, hogy a régióban nem indul újra az élet hétfőtől, nem nyitnak ki az éttermek és üzletek. Arra hivatkozott, hogy a tartomány kapja a legkevesebb egészségügyi támogatást a római kormánytól, ezért nem kockáztathatják a fertőzés terjedését. Hozzátette, hogy megnyugtató járványadatok nélkül június 3-től sem nyitja újra a tartomány határait a máshonnan érkezők előtt.
A korlátozások utolsó vasárnapján máris megteltek a városok utcái, terei és parkjai. Volt, ahol nem mindenki viselt maszkot, és az emberek sokaságában a közösségi távolságtartás sem bizonyult könnyűnek az olaszok számára. Az olaszok vasárnap estig az utcákon sétáltak, beszélgettek a rendkívüli jó időben, a fagylaltozók, kávéházak előtt egymástól szétszórva álltak, és kiszabadultak a gyerekek és a fiatalok is.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Oroszország identitást merít az ünnepből
Az oroszok a világháború végének 80. évfordulóját ünneplik.

Egyre nagyobb a nyomás az osztrák kormányon az iszlamista megnyilvánulások országos szabályozására
Alsó-Ausztria után Tirolban is bevezetik a fejkendő viselésének tilalmát a kiskorúak esetében.

Kicsoda Robert Prevost, azaz XIV. Leó pápa?
XIV. Leó pápa az első Ágoston-rendből származó pápa.

„Misszionáriusnak tartom magam” – nyilatkozta az új katolikus egyházfő
„Az én hivatásom, mint minden keresztényé, az, hogy misszionárius legyek, hogy hirdessem az evangéliumot, bárhol is vagyok” – fogalmazott Robert Prevost bíboros korábban a sajtónak nyilatkozva.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

„Lepkefing” – Gulyás Gergely reagált Magyar Péter hangfelvételére

Pikk Bayerrel és Dezsével – Kinek az embere Gyurcsány? + videó

Kitálalt társa a Házasság első látásra Maricájáról, ezért tűnt el a reality sztárja?

Tiszta vizet öntött a pohárba a román politikus: ezért nem kapja meg az uniós forrásokat Magyarország

Megvan az új pápa? Kiszivárgott a titkos jóslat a pápaválasztásról

Ultimátumot küldött az Európai Bizottság: két hónapot kapott Magyarország és Ausztria

„Remény és kezdet” – magyar püspök is reagált az új pápa hírére

A Manchester United vezetőedzője elképesztően nyilatkozott saját csapatáról

Ezek voltak Gyurcsány Ferenc legmegdöbbentőbb videói

Megszólal a móri mészárlás egyik elkövetője, most mindent elárul a végzetes napról

Magyar Péter már a földön feküdt, amikor még egyet rúgtak bele a sajátjai

Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Oroszország identitást merít az ünnepből
Az oroszok a világháború végének 80. évfordulóját ünneplik.

Egyre nagyobb a nyomás az osztrák kormányon az iszlamista megnyilvánulások országos szabályozására
Alsó-Ausztria után Tirolban is bevezetik a fejkendő viselésének tilalmát a kiskorúak esetében.

Kicsoda Robert Prevost, azaz XIV. Leó pápa?
XIV. Leó pápa az első Ágoston-rendből származó pápa.

„Misszionáriusnak tartom magam” – nyilatkozta az új katolikus egyházfő
„Az én hivatásom, mint minden keresztényé, az, hogy misszionárius legyek, hogy hirdessem az evangéliumot, bárhol is vagyok” – fogalmazott Robert Prevost bíboros korábban a sajtónak nyilatkozva.