Svájci népszavazás az uniós bevándorlókról

Szeptember végén arról rendeznek népszavazást Svájcban, hogy korlátozzák-e a bevándorlást az uniós polgárok számára. Az alpesi országban néhányan ugyanis a korlátlan bevándorlást okolják a lakás­árak drágulásáért, a munkahiányért, de még a dugókért is.

SWITZERLAND/ Fotó: Reuters

– Nem akarom végignézni, ahogy a svájci családok szenvednek az Európai Unióból érkező bevándorlók milliói­nak terhétől. Nem fogjuk megváltoztatni a programunkat csak azért, hogy szimpatikusabbak legyünk – e szavakkal köszöntötte híveit Marco Chiesa, miután a napokban a jobboldali Svájci Néppárt (SVP) vezetőjévé választották. A 45 éves politikus a szeptember 27-re kiírt népszavazás egyik kérdésére utalt, amelyet nagy nemzetközi érdeklődés övez. A svájciaknak arról kell ugyanis majd dönteniük, hogy az alpesi ország korlátozza-e az Európai Unióból irányuló bevándorlást. A legnagyobb támogatottsággal rendelkező pártként a bevándorlásellenes SVP arra hivatkozva állt a kezdeményezés mögé, hogy a korlátlan bevándorlás vezetett a lakásárak drágulásához, a svájciak kiszorításához a munkaerőpiacról, az állami szervek leterheltségéhez, de még a hatalmas közlekedési dugókhoz is.

Bár Svájc nem tagja az Európai Uniónak, a kétoldalú szerződések révén és a schengeni övezet tagjaként szorosan kötődik a huszonhetek közösségéhez. Svájc és az EU tagországai között szabad a mozgás, az állampolgárok szabadon vállalhatnak munkát egymás országaiban. A parlamentben ülő többi párt szerint éppen ez a szoros kötelék a garanciája annak, hogy Svájc gazdaságilag prosperáló állam, ráadásul az EU a legfőbb kereskedelmi partnere.

– Ez egy pókerjátszma, ugrás az ismeretlenbe. Felelőtlenség. Nincs B tervünk – mondta Karin Keller-Sutter igazságügyi miniszter, a centrista liberálisok politikusa, utalva arra, hogy a népszavazás sikere esetén az EU-nak és Svájcnak nem csupán a szabad mozgást lehetővé tevő kétoldalú szerződését kell újratárgyalnia egy éven belül, hanem többek között az egységes piachoz való hozzáférésről szóló megállapodást is, hiszen a szerződések összefüggenek egymással. Elemzők is arra figyelmeztetnek, hogy a svájci „kilépés” nem lenne egyenlő a brexittel, hiszen az uniós szerződések alapján az EU-t elhagyó Nagy-Britanniával kötelező tárgyalnia Brüsszelnek, Svájccal – amely nem tagja az uniónak – nem.

– A felmérések egyelőre arra utalnak, hogy a svájciak nem akarják felégetni a hidat maguk mögött, hiszen az EU-val való kapcsolat az előnyükre vált – mondja Stefanie Walter, a Zürichi Egyetem professzora a Swissinfo.ch angol nyelvű svájci hírportálnak. A közvélemény-kutatások többsége szerint a választópolgárok ­35-40 százaléka szeretné korlátozni a bevándorlást, ám a koronavírus-járvány tükrében ez az arány még növekedhet, hiszen egyes elemzők arra mutatnak rá: a járvány idején megnőtt a nemzetállamok igénye arra, hogy önállóbbak legyenek, csökkentsék gazdasági függőségüket más országoktól. Az is biztos ugyanakkor, hogy a svájciak többsége sosem szeretné, ha Svájc az EU-hoz csatlakozna.

– A svájci politikai hagyományokban nagyon erős a szuverenista álláspont. Az ország Willensnationként, azaz „akaratnemzetként” határozza meg magát, amely a német, a francia, az olasz és a rétoromán térségek saját akaratából vált eggyé. Ezt az önállóságot nem szeretnék elveszíteni – mondta korábban lapunknak Molnár Tamás Levente, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója.

Márciusi adatok szerint a 8,5 millió lakosú Svájcban 2,1 millió volt a külföldi állampolgárok száma, ebből 1,45 millióan az EU-ból, Norvégiából, Izlandról és az Egyesült Királyságból érkeztek. „Mennyi az elég? Tizenhárom évvel ezelőtt egymillióval kevesebb éltek Svájcban. Egy főre vetítve a kis államba irányuló bevándorlás nagyobb mértékű, mint az Egyesült Államokba vagy Ausztráliába. Lehet ezt nagyszerű bóknak tekintetni. […] A lelke mélyén azonban mindenki tudja: egy kis államot nem lehet annyi emberrel megtölteni, amennyivel csak szeretnénk” – írta minapi vezércikkében a Die Weltwoche hetilap. A szerző megállapítja, hogy a bevándorlást ellenző pártok horrorisztikus forgatókönyvekkel, a szegénység rémképével próbálják elborzasztani a választópolgárokat, akik azonban már most is azt élik meg nap mint nap, hogy túlzsúfoltak az utcák, növekednek a bérleti díjak, asztfalt­dzsungellé változik a vidék, csúnyák a városok, az iskolákban pedig azt tapasztalják, hogy egyre kevesebb gyerek beszéli országuk valamelyik hivatalos nyelvét.