Származásra utalva a „fekete” nagybetűvel, a „fehér” kisbetűvel írandó

A New York Times vezetői, Dean Baquet és Phil Corbett június 30-án arra utasította az amerikai Demokrata Párthoz kötődő baloldali lap újságíróit, hogy a jövőben a „fekete” kifejezést – amennyiben azt afrikai származású emberek leírására használják – nagy kezdőbetűvel írják. Az utasításnak megfelelően, a „fehér” kifejezést továbbra is kis kezdőbetűvel kell írni, akkor is, ha valakinek a származására utal.

Forrás: origo.hu2020. 07. 12. 8:14
Dollármilliók landoltak a híres New York-i lapnál is Fotó: Reuters
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A levélben leszögezik, hogy az Egyesült Államokban kibontakozó tüntetések kapcsán egyeztettek mintegy száz kollégájukkal, és ezt követően döntöttek úgy, hogy a jövőben a „fekete” kifejezést, ha azt afrikai származású, hátterű emberek és kultúrák leírására használják, nagy kezdőbetűvel fogják megjeleníteni – olvasható az Origón.

Helyesnek tartják az „afroamerikai” szót is, magától értetődően nagy kezdőbetűvel, ahogy eddig is szokás volt leírni.

Elmondásuk alapján néhány hírügynökség is így döntött, mint például az Associated Press.

Dean Baquet és Phil Corbett leszögezték, hogy a „fehér” kifejezést viszont a jövőben is kis kezdőbetűvel fogják írni, mert ha az nagy kezdőbetűvel jelenne meg, akkor az a „fehér felsőbbrendűségre” emlékeztetne. Szerintük Amerika-szerte számos gyűlöletkeltő csoportosulás használja a „fehér” szót nagy kezdőbetűvel, ugyanakkor ennek alátámasztására egyetlenegy példát sem hoztak fel.

A „barna” kifejezés is marad kis kezdőbetűvel, azonban ezt így mégsem ajánlják leírni, véleményük alapján inkább konkretizálni kellene, hogy kikre gondolnak: latinokra, ázsiaiakra, őslakosokra vagy közel-keletiekre.

Hozzáteszik, nemrég úgy döntöttek, hogy az „őslakos” és a „bennszülött” kifejezéseket is nagy kezdőbetűkkel kell írni. A „latino”, illetve az „ázsiai-amerikai” szavakat eddig is nagybetűkkel írták.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.