Hogyan menjünk radinába a lërhëz?

Nem találhattam volna jobb címet ehhez a portré- és recenziókombinációhoz, mint magát a könyvét. Irodalomtörténeti jelentőségű műről van szó: Sántha Attila ebbe a kötetbe gyűjtötte egybe székely tájnyelven írt verseit és rövid prózáit.

OJD_Santha A 2018 VersesKotet borito .indd

A Hogyan menjünk radinába a lërhëz? is tartalmaz egy egyszerűsített szószedetet, Gajdó Máris abszurd-groteszk kalandjai megcsillogtatják a székely tájnyelv szépségét, a furmányos székely gondolkodás izgalmasságát, a góbé humort is, de mindezek mögött fölsejlik a székely sors tragikuma is. Az indító vers – 1945 tavaszán – félelmetes szöveg, nem tudjuk, nevessünk vagy sírjunk, hiszen a (nyelvi) játékok vidámak, de a tartalomból visszaköszön az elveszített háború utáni nyomorú éhezés, amit az ugyancsak nyomorú kisebbségi sors és mindenekfölött a családfő elveszítése tesz nehezebbé.

Bár ez a legtragikusabb a két évtized alatt írt székely szövegekből, akárcsak Karinthy Frigyes, Sántha sem ismer tréfát a humorban. Nehéz könyv ez, bármennyire is csillogó a humora, izgalmas az észjárása, bravúros a nyelvezete és bármennyire zseniálisak Csillag István illusztrációi. Azé a Csillag Istváné, aki Deák Ferenc és Rusz Lívia örökébe lépve Erdély legfölkapottabb könyvillusztrátorává nőtte ki magát, és gyakorlatilag exkluzivitást nyert az új székely irodalom képi világának megteremtéséhez. Ez a nagyszerű könyv tökéletesen alátámasztja Sántha Attila ars poeticáját: „A költészet ama szent feleslegesség, játék és sírva nevetés egyben, melynek határozottan értelme van.”