Hogyan menjünk radinába a lërhëz?

Nem találhattam volna jobb címet ehhez a portré- és recenziókombinációhoz, mint magát a könyvét. Irodalomtörténeti jelentőségű műről van szó: Sántha Attila ebbe a kötetbe gyűjtötte egybe székely tájnyelven írt verseit és rövid prózáit.

OJD_Santha A 2018 VersesKotet borito .indd

Sántha Attila az erdélyi magyar irodalom egyik vezéregyénisége, aki költői és irodalomszervezői munkásságával nagyban hozzájárult a rendszerváltás utáni erdélyi magyar irodalom paradigmaváltásához. Ő a transzközépelmélet atyja, az 1993-ban publikált, Transzközép című kiáltvány szerzője, melynek megjelenésétől datálják az új erdélyi irodalmat. A transzközépmozgalom ugyanis szakított a transzilvanizmus messianisztikus, szenvedő és provinciális vonulatával, és egy kevésbé ideologizált irodalmat javasolt, amely a politika helyet többet törődik az emberrel, a játékkal, a humorral – de a transzcendenssel és Istennel is. Sántha a maga során az abszurd-groteszk líra erdélyi meghonosításával járult hozzá a megújuláshoz.

Az extravagancia mellett Sántha Attila hangyaszorgalommal kutatta a székely tájnyelvet, és ötéves gyűjtő-kutató munkát végzett, melynek eredményeképp 2004-ben megjelent a 2500 tájnyelvi kifejezést tartalmazó Székely szótár. Újabb tizenhárom esztendőnyi Hamupipőke-munkával pedig elkészítette a monumentális Bühnagy székely szótárt, amely már 5200 tájnyelvi kifejezést tartalmaz, szócsaládokba rendezve, irodalmi értékű, olvasmányos szócikkekkel.

Ez a grandiózus „tudományos műalkotás” – mert ez a találó kifejezés – egyúttal a kutatómunka végett másfél évtizedig visszavonult alkotó visszatérését is jelentette a magyar irodalmi és tudományos prérire. Tavaly augusztus 20-tól idén március idusáig Sántha Attila négy rangos kitüntetésben részesült: Magyar Arany Érdemkeresztet kapott irodalmi és nyelvészi munkásságáért, Filius Ursae díjat (a Magyar Pen Clubtól és a Janus Pannonius Alapítványtól) rendhagyó költészetéért, Erdélyért díjat az erdélyi magyar kultúra szolgálatáért, mindezt pedig egy József Attila-díj koronázta meg.

De mivel épp a nemzeti ünnepre megjelent a Hogyan menjünk radinába a lërhëz? című lenyűgöző gyűjtemény, a könyvhéten pedig a kezünkbe foghatjuk a Székely szótár gyermekeknek és cinkáknak címet viselő, gyerekeknek szánt játékos nyelvészeti bravúrt, gyanítjuk, hogy a sikersorozat folytatódik. Arról már nem is beszélve, hogy Sántha tarsolyában még van egy rendkívüli adu ász: a Csíki székely krónika ihlette történelmi oknyomozás és kutatás, úgy tűnik, fehér foltokat fog eltüntetni a székely – és ezzel összefüggésben a magyar – őstörténetből és középkorból.

A Hogyan menjünk radinába a lërhëz? is tartalmaz egy egyszerűsített szószedetet, Gajdó Máris abszurd-groteszk kalandjai megcsillogtatják a székely tájnyelv szépségét, a furmányos székely gondolkodás izgalmasságát, a góbé humort is, de mindezek mögött fölsejlik a székely sors tragikuma is. Az indító vers – 1945 tavaszán – félelmetes szöveg, nem tudjuk, nevessünk vagy sírjunk, hiszen a (nyelvi) játékok vidámak, de a tartalomból visszaköszön az elveszített háború utáni nyomorú éhezés, amit az ugyancsak nyomorú kisebbségi sors és mindenekfölött a családfő elveszítése tesz nehezebbé.

Bár ez a legtragikusabb a két évtized alatt írt székely szövegekből, akárcsak Karinthy Frigyes, Sántha sem ismer tréfát a humorban. Nehéz könyv ez, bármennyire is csillogó a humora, izgalmas az észjárása, bravúros a nyelvezete és bármennyire zseniálisak Csillag István illusztrációi. Azé a Csillag Istváné, aki Deák Ferenc és Rusz Lívia örökébe lépve Erdély legfölkapottabb könyvillusztrátorává nőtte ki magát, és gyakorlatilag exkluzivitást nyert az új székely irodalom képi világának megteremtéséhez. Ez a nagyszerű könyv tökéletesen alátámasztja Sántha Attila ars poeticáját: „A költészet ama szent feleslegesség, játék és sírva nevetés egyben, melynek határozottan értelme van.”