Jól komponált tér ez, hiszen aligha talál elvonulásra alkalmas zugot az egymást elviselni képtelen két főszereplő. A kérdés csak az, hogy mikor tör ki és lehet-e győztese a közöttük zajló állóháborúnak.
Csak a realitás szintjén, a társadalmi ellentétben fogható meg a küzdelem? Sokrétegű darab ez, millió kérdéssel, amelyet Tennessee remekművéből Bagó Bertalan finom ritmusban adagol, sajátos módszere szerint nagyobb hangsúlyt adva a háttérszereplők konfliktusainak. Utóbbival, össztársadalmi feldolgozatlan traumáinkra, a visszatérő ördögi köreinkre világít rá a rendezés.
A Vágy nevű villamos egy pillanatra sem engedi el a figyelmünket, mégis kissé erőltetettnek érezzük a történetbe ékelt intermezzókat. Néhány percre egy pszichiáter és bántalmazott páciense érkezik a színpadra, mintha a mindenkori megalázott nők helyzetével szembesítene a rendező, Blanche sorstragédiáját nyomatékosítva, ám ezek az etűdök nem adnak plusztöltetet az amúgy sok rétegben ható, jól aktualizált drámának.
Az egyik legjobb stúdiódarabot mutatta be az évad végére a székesfehérvári társulat, olyat, amelyik szembenézésre hív, amikor azt mondja: nincs menekvés, amíg a múltat nem rendezzük, nincs újrakezdés.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!