Sokszor a sátán áll nyerésre

Úgy látszik, Ari Aster is csatlakozik azok sorához, akik azt gondolják, a zárt kisközösségek nem szeretik az antropológusokat, kutatókat, tudósokat. A hazánkban forgatott Fehér éjszakák ugyanis arról szól, hogy hiába csodálkozik rá a kultúrkörünkből érkező egyetemista egy vallási szekta pogány szokásaira, hogy aztán abból érdekes szakdolgozatot írjon, mert „megeszik vacsorára”.

A rendezőnek valószínűleg nem az ijesztgetés volt a fő célja, a megrázó film mégis csupán a műfaj rajongóinak ajánlható Forrás: ADS Service

Bár a Fehér éjszakák nem újította meg a néprajzi horror zsánerét, de olyan magával ragadó képi világot teremtett, amely általában nem a zsáner, hanem a szerzői filmek sajátja. Művészfilmek esetében viszont nem kevés alkalommal lehet látni ilyet, tehát hangsúlyozandó, hogy csak ezért nem érdemes megnézni, mert a filmben bemutatott pogány szokások némelyike olyan mértékig megrázó és gusztustalan a naturális ábrázolás miatt, hogy a film csak erős idegzetű horrorfilmrajongóknak ajánlható. Viszont sokat elmond a formanyelvéről, hogy a skandináv szektához vezető úton olyan képi beállítással jelzi a rendező, hogy kizökkent az idő, amelyet eddig még nem láthattunk a mozivásznon.

Ari Asternek tehát valószínűleg nem az ijesztgetés volt a fő célja. Egy interjúban el is mondja, hogy amikor felkérést kapott egy horrorfilm forgatására, egy szakításon volt éppen túl. Ez a fő magyarázata annak a furcsaságnak, hogy miért adja egy szakítás egy néprajzi horror keretét. Rá­adásul a film úgy kezdődik, hogy a főszereplő lány testvére, aki bipoláris depresszióban szenved, megöli magát és saját szüleit. A főszereplő lány tehát egyedül marad. Ezek után, bár nem mer szakítani a kissé érzelmi nyomoréknak tűnő pasija a lánnyal, de az utazás során végig ez a célja.

A rendezőnek valószínűleg nem az ijesztgetés volt a fő célja, a megrázó film mégis csupán a műfaj rajongóinak ajánlható
Fotó: ADS Service

Annyira nem bírnak ebben a filmben egymásra figyelő párkapcsolatban élni a fiatalok, hogy a sors egy olyan közösségbe vezeti őket, ahol nem is ismert a párkapcsolat, a gyerekeket a közösség neveli föl, aki pedig 72 éves lesz, annak meg kell halnia. Mind­eközben bedrogozott állapotban körtáncot járnak a lányok, finomakat esznek férfiak és nők együtt, és sokszor néznek hosszan a semmibe. Nyugtalanító szabály, hogy addig kell járni a körtáncot, amíg valaki el nem esik, de kiderül, hogy nem lövik le őket, mint a lovakat, hanem megpihenhetnek, aki pedig a legtovább bírja, az lesz a termékenység királynője.

A szakításról szóló filmek általában vagy arról szólnak, hogy a közös kaland után újra egymásba szeretnek a párok, mert az élet rákényszeríti őket arra, hogy figyeljenek egymásra, és ez a kulcsa mindennek, vagy olyan közegbe kerülnek, amely mindent megtesz azért, hogy a fiatalok külön utakon járjanak. A Fehér éjszakákban ez utóbbi történik.

Egy filmpszichológus mondta, amikor egy interjúban a horrorfilmek népszerűségének okáról kérdeztem, hogy a lelkünk a piac. Vágyunk a félelmetes és veszedelmes külvilág felfedezésére, de miután vége van a szörnyűségek sorának, összebújhatunk szeretteinkkel és konstatálhatjuk, hogy szerencsére mindez nem velünk történt meg. A nyári napforduló alkalmával Svédországban szinte nincs is éjszaka, erre utal a Fehér éjszakák címe is. A tomboló napsütés olyan, mintha elárasztana mindent az isteni fény. Mintha a természet ezzel a fényárral ünnepelné a termékenységet, a férfi és a nő közös örömét. Hogy mindezt miért kell egy brutális gyilkosságsorozattal megfűszereznie egy pogány szektának? Mert a lelkünk a piac. És sokszor a sátán áll nyerésre.