A Janus Pannonius Nemzetközi Költészeti Nagydíjon évről évre nagy jelentőségű, méltán ismert és elismert költők közül választják ki az aktuális díjazottat. Idén Clara Janés Nadal költő kapja a díjat, akinek ez alkalomból meg is jelent egy gyönyörű kötetbe gyűjtött válogatása Maradjon égve a lámpa címmel, az előszót is jegyző Mester Yvonne válogatásában, Szentandrássy István döbbenetes erejű illusztrációival és Benyhe István, Farkas Wellmann Endre, valamint Szőcs Géza fordításában.
A dicsőség mellett tekintélyes pénzjutalommal is járó elismerés idei díjazottja nemcsak az egyik legismertebb spanyol költő, de számos prózai alkotás is kötődik a nevéhez, illetve fordít, életrajzot és irodalomkritikát ír. 1940-ben született Spanyolországban, édesapja, Josep Janés ugyancsak költő és a XX. század első felének egyik fontos könyvkiadója volt.
Mind a kötetbe válogatott versekből, mind pedig az értő kézzel és szeretettel megírt előszóból kirajzolódik a költő pályájának Elaine Showalter által leírt három markáns szakasza: a tradicionális nőies („feminin”) irodalom, a harcos feminista irodalom, illetve a női irodalom, amikor a „nőség” egyfajta természetes privilégiumként jelentkezik.
Mielőtt megmutatnék néhány sort vagy egész költeményt a válogatásból, idézem Mester Yvonne pontos és eligazító erejű megállapítását: „Clara Janés Nadal sokszínű művész. Azontúl, hogy a szerelmi líra nagymestere, foglalkoztatja őt az emberi lény – mint egyén és mint társas lény egyaránt – világban elfoglalt helyének kérdése, és szüntelen kutatja a valóság legvégső és legmélyebb értelmét. Mindenekfelett pedig a spanyol misztikus irodalom páratlan és termékeny képviselője, Ávilai Szent Teréz és Keresztes Szent János legmodernebb kori utódja.”
A költemények mindegyikét érdemes elolvasni, de mutatóba hozok egyet, amelyik jól jellemzi ezt a sok gondolkodnivalót adó versvilágot, amelyik nem adja könnyen magát az olvasónak (többszöri olvasás nyomán kezd csupán feltárulni mindaz az interdiszciplináris eredőjű összefüggésrendszer, amelyet sajátjának tudhat), de utána annál több elementáris erejű olvasói örömöt szerez. Íme a Lakoma halálom napjára… című vers Benyhe István fordításában: „Halálom napjára lakomát készítek, / szerelmes szívem vágyából terítem: / azt kérem faljatok fel, / hogy lényem mássá ne váljék a nemlétben / csak tisztán táplálék legyen; / fohászkodom kannibál egyesülésért, / a másikban való újrateremtésért. // Senki sem akar megenni, / beteg vagyok a szerelemtől.”
