Kortársak és karakterek

A húszas évek magyar festészetének esszenciáját láthatjuk a ma nyíló Kortársak — Sorstársak? című, csoportos kiállításon a budapesti Molnár-C. Pál Műterem-Múzeumban. Négy 125 éve született festőművész munkásságát rendezték egymás mellé, a tárlat azonban nemcsak az életművek, de az egyéni sorsok, az életszemlélet találkozási pontjaira és különbözőségeire is rávilágít.

Fotó: Mirkó István

A hagyatékkezelők összefogásával épült a 125 évvel ezelőtt született, ma a modern festészet megkerülhetetlen alakjaiként számontartott négy mester: Molnár-C. Pál (1894–1981), Aba-Novák Vilmos (1894–1941), Derkovits Gyula (­1894–1934) és Szőnyi István (1894–1960) közös kiállítása. A Ménesi úti műterem-múzeum­ban, ahol ötven éven keresztül alkotott Molnár-C. Pál, majd az emlékére a leszármazottai képtárat rendeztek be, az állandó gyűjtemény között négy egyéni sors fogadja a látogatót.

Csillag Péter, Molnár-C. Pál unokája, a múzeum működtetője hangsúlyozta, hogy az alkotó családja tudja, hogy a művész valójában milyen ember volt. – Mi a művészettörténeti jártasság helyett ezt a megközelítést érezzük magunkénak, amikor életművekről gondolkozunk – fogalmazta meg Csillag Péter az attitűdöt, amellyel évtizedek óta ápolja családjával nagyapja hagyatékát. Hozzátette, hogy a képzőművész gyakran megközelíthetetlennek tűnik, ám ettől rendszerint nagyon is szenved.

A frissen összerendezett mesterek közül egyébként tavaly hármójuk munkáit láthatta már a közönség közös kiállításon. A Római Magyar Akadémia kilencvenéves fennállása alkalmából az első ösztöndíjasaikat hívták meg: Molnár-C. Pált, Aba-Novák Vilmost, ­Pátzay Pált és Szőnyi Istvánt.

A mostani tárlat az 1894-ben kezdődött életutakat követi, és azt keresi, hogy a teljesen különböző sorsoknak melyek a közös nevezői, és közben arra is rámutat, hogy a karakteres, élesen megkülönböztethető festőiség bizonyos elemeiben, kísértetiesen hasonló motívumokat rejt. A modern festészet kezdeti évei ezek, témaválasztásukban, anyaghasználatukban és strukturális megoldá­saik tekintetében is sok hasonlóság fedezhető fel az ekkor született művekben.

A XX. század eleje a művészeti élet nagyon kedvező időszaka volt. A szóban forgó festők a Szinyei Merse Pál Társaság díjazottjai, majd tagjai voltak. Később a Molnár-C. Pál baráti kör voltaképpen ennek a szervezetnek kívánt a folytatása lenni. Mindannyiukat befogadta a szélesebb körű szerveződés, a Képzőművészek Új Társasága is, a modernek és az újítók közössége. Akárcsak a római ösztöndíjrendszer, ám Derkovits ezzel a lehetőséggel anyagi okokból nem élt, ugyanis a hozzátartozókat saját költségükön kellett volna elszállásolni.

Fotó: Mirkó István

Művésznevük kialakításakor Novák Vilmos megkülönböztetésül vette fel az Aba előnevet, míg ­Molnár-C. Pált a Belvedere Szalon vezetője, Fónagy Béla ösztönözte névváltoztatásra, gondolván, hogy a Molnár Pál névre a kutya sem fog benyitni az üzletébe. Művésznevébe aztán édesanyja ini­ciáléját ékelte a művész.

1948-ban a Belvárosi Plébániatemplom pályázatára Medveczky Jenő, Szőnyi István és Molnár-C. Pál jelentkeztek, amit végül a Mária mennybemenetele szárnyas oltárral Molnár-C. Pál nyert meg. A Szőnyi-féle pályamű a Magyar Nemzeti Galériáé lett. A postatörténeti secco-pályázatot kettejük közül viszont Szőnyi kapta meg, ­Molnár-C. Pál terveit az emlékmúzeum őrzi.

Az első világháború szörnyű testi-lelki terhe mindannyiuk életére ránehezedik, Szőnyi, Aba-Novák és Derkovits is bevonult katonának. Szőnyi és Derkovits tüdőbajban szenvedtek, Derkovits korai halála a kórnak tudható be.

Kísérletező alkotók voltak, lényeges momentum, hogy a római ösztöndíj után új szemléletet hoztak az egyházművészetbe, és komoly megrendeléseket kaptak, kiemelten az 1938-as budapesti Eucharisztikus Kongresszus alkalmából. Molnár-C. Pál a ­Batthyány téri Szent Anna-templom kupolafreskóját készíti ekkor, Aba-Novák a Városmajori Jézus szíve templom falait díszíti. Emlékezetes még Aba-Novák jászszentandrási templom restaurálása, amely egy addig szokatlan, nagyon erőteljes munka, ami akkoriban megütközést keltett.

Az emlékmúzeum az állandó tárlata mellé 44 alkotást helyezett a kortársaktól, az analógiákkal és a lehetséges párhuzamokkal gondolatot ébreszt, a felismerés játékára hív, miközben az alkotók szavait idézi.