Asztrik főpap és a táncdalok

Derzsi György színművész, operetténekes, rendező 1973-ban született Pozsonyban. Játszott a Komáromi Jókai Színházban és a Győri Nemzeti Színházban, tagja volt a Budapesti Operettszínháznak, színész-rendezője volt a Komáromi Magyar Lovas Színháznak. Szerepelt az A társulat című tehetségkutató show-műsorban, viszont most már évek óta szabadúszó. 2014-ben megírta első zenés darabját Kincsem címmel, egy ideje pedig a táncdal felé fordult. Az útkeresésről és jövőbeli terveiről is beszélgettünk.

A szláv slágervonalat képviseli majd januárban a Papp László Budapest Sportarénában Fotó: Kurucz Árpád

– Miként került a zenei pályára? Volt családi indíttatása?

– Abszolút, hiszen édesapám is zenész, most lesz életműkoncertje, november 10-én pályafutásának hatvanéves jubileumát ünnepli a szlovákiai Somorján. Tanultam zongorázni, 12-13 évesen alapítottam egy zenekart; apámékat másoltuk, azokat a dalokat játszottuk, amiket ők. Aztán 15-16 évesen a rock ejtett rabul, rockzenekarom volt. Játszottunk saját számokat, amelyekhez én írtam a zenéket. Teljesen átitatta a mindennapi életemet a zene, a gyakorlás, az éneklés.

– Mikor jött az első siker?

– Húszéves voltam, amikor a zselízi rockfesztiválra jelentkeztem a zenekarommal. Nem értünk el különösen nagy sikert, a középmezőnyben végeztünk. A következő évben szólista kategóriában jelentkeztem, és győztem. Ezzel egy időben meghallgatásra hívtak a Jókai-színházba, Komáromba. Elmentem, és rá három napra már a színház tagja voltam, készültünk a Mária evangéliuma című rockopera bemutatójára, ahol Jézust játszottam. Ez 1994-ben volt. Rögtön felvettek a győri konziba, aztán a győri Nemzeti Színházba is, és 1997-ben pedig első próbálkozásra a Budapesti Színművészeti Egyetemre, Szirtes Tamás osztályába. 2001-ben diplomáztam, majd az operettszínházhoz szerződtem.

A szláv slágervonalat képviseli majd januárban a Papp László Budapest Sportarénában
Fotó: Kurucz Árpád

– Hogyan alakult a pályája a későbbiekben?

– Önmagamat kerestem, hogy mit is akarok tulajdonképpen ettől a pályától. A hangom azt mondja, hogy bonviván legyek, az alkatom pedig nem, és ebben a kettős személyiségben őrlődtem, emiatt nem teltek igazán jól az operettszínházas éveim. Mert nem voltam bonviván, viszont táncos-komikusnak sem voltam jó, a musicalek nem érdekeltek, operát akartam énekelni, nem operettet. 2003-ban szabadúszó lettem és elölről kezdtem mindent. Vidéki színházakban énekeltem, de nem jöttek azok az áhított nagy szerepek, amikről én főiskolásként álmodoztam.

– Feltételezem, hogy nagyon csalódott volt. Hogyan lépett túl ezen a helyzeten?

– Csalódott voltam, de túléltem, és megtaláltam a helyemet – szeretem, ahogy létezem ebben az általam kreált színházi világban. Elkezdtem saját gyártású darabokat előadni, az első ilyen volt a Szerelmem, Sárdy. Ennek előzménye, hogy sokszor énekeltem Sárdy-dalokat, és mondták, hogy ezeket a slágereket reggelig hallgatnák. Az első ötletem az volt, hogy a dalait kis anekdotákkal összefűzöm, de aztán Meskó Zsolt barátom felajánlotta, hogy ír nekem egy teljes egyfelvonásos monodrámát dalokkal. Én neveztem el aztán később monooperettnek. Merthogy egyedül lejátszottam egy komplett, teljes történetet, énekekkel. Harangi Máriát kértem fel a rendezésre. 2012-ben mutattuk be Szarvason. Elindult a hódító útjára, jártam vele Amerikában, Kanadában, Svédországban, sok felvidéki előadásom volt, Dunaföldváron – ahol kántortanító volt Sárdy János – kétszer is felléptem vele. Már hetedik éve játszom, a lelkem egy darabja.

– Van egy hasonló előadása Lehár Ferencről is.

– Volt egy rossz élményem A víg özvegy operettben, ahol megint bonvivánt játszottam, és nem tudtam elénekelni igazából, de ez még a Sárdy előtt volt jóval. Ahogy Sárdyval foglalkoztam, találtam felvételeket, ahol a Lehár Ferenchez fűződő barátságáról beszélt. Úgy gondoltam, hogy a Lehár iránti rossz emlékeket azzal tudnám elhessegetni, hogy a következő darab róla szóljon. Varga Emesével, a Komáromi Jókai Színház dramaturgjával és Benkő Géza barátommal (aki időközben sajnos tragikusan elhunyt) hárman hoztuk össze a Lehár-előadást. Lehár komáromi születésű, Sárdy Lehár barátja, az én barátaim is komáromiak – ez egy jó csillagzatot hozott össze. 2014. szeptember végén mutattuk be, szintén Szarvason.

– A Szerelmem, Sárdy sikere után milyen volt a Lehár fogadtatása?

– Sárdy sokkal színesebb és sokkal humorosabb. Akik eljöttek az előadásra, azoknak tetszett, és sokan kiemelték, hogy szégyellték is magukat, hogy Lehárról ennyi mindent nem tudtak. Sárdyval is voltam Pécsen a POSZT-on, ugyanúgy Lehárral is. Szakmai körökben elismert volt mindkét előadás, de a széles közönségnek nem volt eladható. Évente kétszer-háromszor játszottam.

– Tavaly ősszel új, élő zenekaros projektbe fogott.

– Egy kávéházi cigányzenekart hoztam össze. Ennek az volt az előzménye, hogy nézőként részt vettem az ötvenéves Táncdalfesztivál megidézésén az Arénában, annak a hatására éreztem, hogy akarok egy ilyen műsort: cigány zenészekkel játszott táncdalokat. Nagybőgő, gitár, hegedű, előadunk Korda-, Delhusa-, Szécsi Pál-slágereket. Idén öt koncertünk volt. Eddig tesztüzemmód volt, de nemrég bejelentettem, hogy hivatalosan is megalakult a Derzsi György és a Gipsy Projekt Band. A másfél órás koncert dalait ráfűztem egy szerelmi témára, humorral és iróniával fűszerezve.

– Térjünk kicsit vissza a múltba, arra az időszakra, amikor jelentkezett A társulat című televíziós tehetségkutatóba.

– 2003-ban eljöttem az operettszínházból, és kezdődött elölről minden: hogy akkor én most operaénekes akarok lenni, vagy musical- vagy operetténekes. De akkoriban énekeltem mindent: egyik hétvégén, augusztus huszadikán délelőtt a Hazám, hazámat, délután pedig az István, a királyból részleteket. A társulatot 2007-ben kezdték el reklámozni a tévében, és Vadkerti Imre barátommal – aki el is nyerte Koppány szerepét – szinte egymást rugdosva jelentkeztünk erre a válogatóra. A meghirdetett szerepekből végül nem kaptam, de hatvanhárom előadásban énekelhettem Asztrik főpap szerepét – Kolozsvár főterén, Komáromban a stadionban, Székesfehérváron a stadionban, a budapesti Arénában háromszor, a szegedi Dóm téren több mint tíz előadásunk volt a két év alatt. Bródy János jegyezte meg, hogy azért is jó volt ez a műsor, mert arra is a legmegfelelőbb szereplőt találták meg, amire nem is keresték.

– A részvétel a tehetségkutatóban, illetve a szereplés az István, a királyban hozott népszerűséget?

– Főleg Felvidéken, az ottani sajtó foglalkozott velünk, elkezdtek minket hívni fellépésekre, ünnepségekre. Közben Imre a Kormorán együttesnek lett a frontembere. Én visszajöttem ebből az eufóriából, amit az István, a király adott, kezdődött a Sárdy, amit, kihasználva az ottani ismertségem, főleg Felvidéken játszottam.

– Hogyan került a Komáromi Magyar Lovas Színházba?

– 2013-ban Vadkerti Imre ajánlott be mint zeneszerzőt meg hangszerelőt. Márkos Attila kért fel, hogy rendezzek meg egy előadást, ami nagyon jól sikerült; felkért a többi darab megrendezésére is, és kinevezett művészeti vezetőnek. A következő év elején hozta fel a témát, hogy mi lenne, ha én nemcsak hangszerelnék, hanem zenét is szereznék, és írnánk kimondottan a színház számára egy musicalt a Kincsemről. Akkor azt gondoltam, hogy annyi rossz musical van ma Magyarországon, és mindenki musicalt ír, amelyeket a bemutató után szinte azonnal elfelejtenek, és teljesen mindegy, hogy eggyel több lesz, és én is írok egy musicalt. És ha azt mondja a néző vagy az igazgató, hogy Gyuri, ez rossz, ezt ne csináld, akkor ennyi volt. Viszont a Kincsem nagy siker lett, és azóta is minden évben játsszuk. A Duna tévé leadta, a magyar tévé leadta több ízben, és jó visszajelzéseket kaptam a szakmától is, hogy érzem a színpadot a zenémmel. Tudok drámai hatást és humoros hatást is kiváltani a szerzeményeimmel.

– Pesti Nagy Katitól is érkezett egy felkérés.

– Az éppen készülő művének, a Vörös Rébéknek az egyik jelenetét átküldte, aminek két nap alatt megkomponáltam a nagy részét, és ahogy meghallotta, azt mondta, hogy jó, akkor szeretne felkérni, hogy az egész darabnak írjam meg a zenéjét. Ez egy féléves munka volt, 2017-ben a Tatai Szabadtéri Színpadon mutattuk be, aztán 2018 novemberében a Sportarénában is volt egy előadás.

– Jelenleg min dolgozik?

– Most fejezem be az új művemet, egy főleg az aradi vértanúkról szóló darabot, amelynek Meskó Zsolt írta a librettóját. Még nem tudom, hol fogják bemutatni.

– Az elmúlt két évben több mint huszonnégyezer néző látta az 50+ éves Táncdalfesztivál programját az Arénában. Jövő év január 11-re a magyar táncdal legnagyobb ünnepét hirdették meg. Két előadás is lesz. Eddig csak nézőként volt jelen, most fel is lép.

– Én ezeken a táncdalokon nőttem fel. Hallottam, ahogy édesapámék tanulják őket mint vendéglátós zenészek. Én is fújtam ezeket a dalokat – Gyengéden ölelj át, Egy szál harangvirág, Úgy szeretném meghálálni –, 12 éves koromig beleivódtak az emlékezetembe.

– Azután, gondolom, ezeket elsodorta a rockzene.

– Igen, akkor jött a rockzene, aztán a színház meg az egyetem, így teljesen elmaradtak a táncdalok. Nemcsak nálam, hanem magában a társadalomban is. Jött a nagy szabadság, a 90-es évek, az újhullám, és azt hittük, hogy ezeknek a daloknak végük, nem hallgatta őket senki. És aztán egyszer csak az impulzusok annyira elkoptak, hogy újra lett keletjük. Pár éve kezdtem a műsoromba betenni egy-két táncdalt, és szinte nagyobb sikerük volt, mint az operetteknek. Láttam, hogy igazából akik most nyugdíjasok, azok a beatkorszakban, a táncdalfesztiválok idején voltak fiatalok. Ők ezeket a zenéket hallgatták, nem az operettet. Így egyre több táncdalt tettem be a műsorba és egyre kevesebb operettet.

Meskó Zsolt küldött egy jegyet az 50 éves Táncdalfesztiválra az Arénába. Nagyon jó hangulatú előadás volt. Kérdeztem Zsoltot, hogy hát én nem férek be? Azt mondta, hogy hát, nagyon sok az énekes… A következő évben megint elmentem, és beletörődtem abba, hogy közönségként szerethetem. Közben meg Zsolt látott engem fellépni, és amikor az ismert Karel Gott-számot énekeltem, a Lady Carnevált, megkérdezte, hogy: – Na, ezt elénekelnéd az Arénában? – A legnagyobb örömmel, a legnagyobb boldogsággal – válaszoltam. – Na jó, akkor 2020. január 11-én, kérlek szépen, hogy énekeld el a Lady Carnevált csehül, és adok neked még egy orosz dalt a második részben – mondta. Tehát én fogom vinni a szláv slágervonalat.