Ne csak nézz, gyere be!

– Van egy negatív vízió a fejemben: lehet, hogy például 2060-ban, amikor én már nem leszek itt, bekövetkezik egy olyan katasztrófa – ez lehet háború vagy bármi más –, amikor hirtelen ez a civilizáció, amely önmagát emészti fel, elpusztul. És abban a pillanatban ez a hagyományos tudás rettenetesen értékessé fog válni, és a túlélést fogja jelenteni azoknak az embereknek, akik ezt tovább tudják adni a többieknek is. Ez egy nagyon negatív forgatókönyv. Adja a Jóisten, hogy ne legyen igazam! – mondja Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója, akivel az élő hagyományátadás tétjéről beszélgettünk. Úgy véli, egyre többen ismerik fel, hogy a népművészet nemcsak hobbi, de identitást is ad. Úgy gondolja, hogy akit érdekelnek a saját hagyományai, ebben a kultúrkörben és ebben az országban látja a jövőjét, és nem egy osztrák hotelben.

A zeneszerző, folklorista csaknem két évtizede a Hagyományok Háza főigazgatója Fotó: Mirkó István

– Beláttam, az ő szakmai munkájuk fontosabb annál, hogy egy ilyen megbízatás háttérbe szorítsa. Ezt az áldozatot nekem kellett meghozni. Akkor így éltem meg. Ma már azt mondom, nem volt áldozat, mert értelmes dolgokkal töltöttem az időmet, a helyemen voltam. Nekem a hagyomány a gerincem tartását adja – mondja az alapító-főigazgató, aki 2001 júliusa óta vezeti a Hagyományok Házát.

A zeneszerző, folklorista csaknem két évtizede a Hagyományok Háza főigazgatója
Fotó: Mirkó István

Munkájuknak és az ügy következetes képviseletének köszönhetően ma már van a Zeneakadémián hangszeres népzene tanszék, ahol a már eltávozott prímások stílusát részletekbe menően lehet tanulmányozni, és működik több ezer táncház. Az intézmény a nemrég felújított Budai Vigadó impozáns tereiben teremt lehetőséget az élő hagyományátadásra, a járókelők sokszor elidőznek az ablakok előtt, ha bent valamilyen kézműves-tevékenység zajlik. Az egyik munkatárs egy cetlit is kiragasztott: Ne csak nézz, gyere be! Ez akár az intézmény reklámszlogenje is lehetne, hiszen a hitelesség és a kitartó munka mellett épp ez a közvetlenség az, amitől a városi közegben történő visszatanítás nem válik dekadens és idegen törekvéssé.

– Nagy bánatom, hogy az európai szerzői jogi szabályozások a mai napig a XIX. századi zsenifelfogás védelmében lépnek fel, és a közösségi alkotásokat egyáltalán nem védik, ezért boldog-boldogtalan használhatja és roncsolhatja őket – gondoljunk csak az igénytelen népdalfeldolgozásokra. Kellene valamit kezdeni ezzel, a törvényt megváltoztatni – mondja Kelemen László, amikor arról kérdezzük, hogy a népzene ügyének képviseletében mit tart prioritásnak.

– Húsz év főigazgatóskodás az én életemnek is éppen elég – jegyzi meg, amikor arról érdeklődünk, hogy 2021 novemberében miért távozik majd a Hagyományok Háza éléről. Mint mondja, az utóbbi időben a figyelme Erdély felé irányult. Történt két fontos esemény, amelynek aktív részese volt: a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen megkezdődik majd a nappali néptáncképzés Kolozsváron, és megalapították az erdélyi Hagyományok Háza Alapítványt.

– Az erdélyi Hagyományok Háza azért fontos, mert 1,2 millió magyar is él ott, a hagyományos kultúrában Erdély nagyhatalomnak számít, nem engedhetjük, hogy ez az érték elpusztuljon. Természetesen ez a törekvés nemcsak a magyar néphagyományokra vonatkozik, hiszen világosan látszik, hogy sem a románok nélkül, sem a magyarok nélkül, sem a cigányok nélkül nincs erdélyi népi kultúra, nekünk pedig az a dolgunk, hogy ezt az egységes hagyományos kultúrát élő módon továbbvigyük – fejti ki. Terveznek egy nagy viselet-adatbázist, amely segítségére lehet a tánccsoportoknak, és a Népművészet mestere címmel kitüntetett idősekről is szeretnének gondoskodni.