Ne csak nézz, gyere be!

– Van egy negatív vízió a fejemben: lehet, hogy például 2060-ban, amikor én már nem leszek itt, bekövetkezik egy olyan katasztrófa – ez lehet háború vagy bármi más –, amikor hirtelen ez a civilizáció, amely önmagát emészti fel, elpusztul. És abban a pillanatban ez a hagyományos tudás rettenetesen értékessé fog válni, és a túlélést fogja jelenteni azoknak az embereknek, akik ezt tovább tudják adni a többieknek is. Ez egy nagyon negatív forgatókönyv. Adja a Jóisten, hogy ne legyen igazam! – mondja Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója, akivel az élő hagyományátadás tétjéről beszélgettünk. Úgy véli, egyre többen ismerik fel, hogy a népművészet nemcsak hobbi, de identitást is ad. Úgy gondolja, hogy akit érdekelnek a saját hagyományai, ebben a kultúrkörben és ebben az országban látja a jövőjét, és nem egy osztrák hotelben.

A zeneszerző, folklorista csaknem két évtizede a Hagyományok Háza főigazgatója Fotó: Mirkó István

– Gyergyóditróból, egy hagyományos székely paraszti családból származom, ahol az, amit ma paraszti kultúrának nevezünk, még élt. Nagyapáméknál például nem volt szemetesvödör, a szerves hulladékot a ganédombra vitték, majd onnan a földekre, az újságpapír pedig felcsíkozva az árnyékszékre került. A disznóvágás után a disznót az utolsó sör­téig felhasználták. Lassan hatvanéves leszek, azt látom, hogy ez a világ mindinkább visszaszorulóban és elmúlóban van. Manapság arról cikkeznek, hogyan jönnek létre alvófalvak a városok körül, ahova az emberek csak aludni járnak haza. Az a kultúra, amelyben gyerekkoromban éltem, visszavonhatatlanul eltűnik. Ezt régóta tudjuk – mondja Kelemen László zeneszerző, folklorista, a Hagyományok Háza főigazgatója.

A táncházmozgalom már indulásakor ezt az elmúlást próbálta lassítani. Kelemen László tizenhat évesen találkozott a mozgalommal Marosvásárhelyen, ahol a művészeti iskolában klasszikus hegedűt és zeneszerzést tanult, onnan kezdve a népzene egyre nagyobb teret nyert az életében. Évekkel később ő dolgozta ki a Fonó Budai Zeneház Utolsó óra néven emlegetett gyűjtőprogramját – megkísérelték összegyűjteni a teljes Kárpát-medencéből a még fellelhető népzenei kincseket, ez 1200 órányi zenét jelent.

– Azt a generációt kerestük meg, amelyik a második világháború előtt volt gyerek, ők még intakt módon tudták átvenni ennek a kultúrának a zenei elemeit. Azóta ezeknek az embereknek a többsége halott. Elkezdtünk azon gondolkodni, hogy ezt a kultúrát, amely a szívügyünk, miként lehetne mégis élő módon megtartani. Mert láttuk azt, hogy ami múzeumokba kerül, az holt anyagként várja a feltámadást, nekünk viszont nem erre van szükségünk, hanem arra, hogy ezt nap mint nap megélhessük. Ebből lett aztán Hagyományok Háza-előkép, mert kell egy olyan intézmény, amely épp az élő hagyományátadásért felel – idézte fel a kezdeteket.

Amikor létrejöhetett a Hagyományok Háza, Sebő Ferenccel és Pávai Istvánnal leültek megbeszélni, hogy melyikük vállalja el az intézmény vezetését, és Kelemen Lászlóra esett a választás.

– Beláttam, az ő szakmai munkájuk fontosabb annál, hogy egy ilyen megbízatás háttérbe szorítsa. Ezt az áldozatot nekem kellett meghozni. Akkor így éltem meg. Ma már azt mondom, nem volt áldozat, mert értelmes dolgokkal töltöttem az időmet, a helyemen voltam. Nekem a hagyomány a gerincem tartását adja – mondja az alapító-főigazgató, aki 2001 júliusa óta vezeti a Hagyományok Házát.

A zeneszerző, folklorista csaknem két évtizede a Hagyományok Háza főigazgatója
Fotó: Mirkó István

Munkájuknak és az ügy következetes képviseletének köszönhetően ma már van a Zeneakadémián hangszeres népzene tanszék, ahol a már eltávozott prímások stílusát részletekbe menően lehet tanulmányozni, és működik több ezer táncház. Az intézmény a nemrég felújított Budai Vigadó impozáns tereiben teremt lehetőséget az élő hagyományátadásra, a járókelők sokszor elidőznek az ablakok előtt, ha bent valamilyen kézműves-tevékenység zajlik. Az egyik munkatárs egy cetlit is kiragasztott: Ne csak nézz, gyere be! Ez akár az intézmény reklámszlogenje is lehetne, hiszen a hitelesség és a kitartó munka mellett épp ez a közvetlenség az, amitől a városi közegben történő visszatanítás nem válik dekadens és idegen törekvéssé.

– Nagy bánatom, hogy az európai szerzői jogi szabályozások a mai napig a XIX. századi zsenifelfogás védelmében lépnek fel, és a közösségi alkotásokat egyáltalán nem védik, ezért boldog-boldogtalan használhatja és roncsolhatja őket – gondoljunk csak az igénytelen népdalfeldolgozásokra. Kellene valamit kezdeni ezzel, a törvényt megváltoztatni – mondja Kelemen László, amikor arról kérdezzük, hogy a népzene ügyének képviseletében mit tart prioritásnak.

– Húsz év főigazgatóskodás az én életemnek is éppen elég – jegyzi meg, amikor arról érdeklődünk, hogy 2021 novemberében miért távozik majd a Hagyományok Háza éléről. Mint mondja, az utóbbi időben a figyelme Erdély felé irányult. Történt két fontos esemény, amelynek aktív részese volt: a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen megkezdődik majd a nappali néptáncképzés Kolozsváron, és megalapították az erdélyi Hagyományok Háza Alapítványt.

– Az erdélyi Hagyományok Háza azért fontos, mert 1,2 millió magyar is él ott, a hagyományos kultúrában Erdély nagyhatalomnak számít, nem engedhetjük, hogy ez az érték elpusztuljon. Természetesen ez a törekvés nemcsak a magyar néphagyományokra vonatkozik, hiszen világosan látszik, hogy sem a románok nélkül, sem a magyarok nélkül, sem a cigányok nélkül nincs erdélyi népi kultúra, nekünk pedig az a dolgunk, hogy ezt az egységes hagyományos kultúrát élő módon továbbvigyük – fejti ki. Terveznek egy nagy viselet-adatbázist, amely segítségére lehet a tánccsoportoknak, és a Népművészet mestere címmel kitüntetett idősekről is szeretnének gondoskodni.