Emlékezés John Lukacs világhírű magyar történészre

Egy éve hunyt el John Lukacs, akinek életműve előtt az évforduló alkalmából konferencia tisztelgett volna a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. Bár a rendezvényt a veszélyhelyzet miatt nem lehetett megtartani, Botos Máté, a PPKE Politológia Tanszékének vezetője és Prőhle Gergely, az NKE Stratégiai Tanulmányok Intézetének igazgatója kezdeményezésre sokan vállalták, hogy a professzorhoz fűződő emlékeiket, gondolataikat egy rövid írásban foglalják össze. A konferenciát Koltay András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora nyitotta volna meg, köszöntő gondolatait szintén írásban tolmácsoljuk Önöknek.

„Lukács professzor népszerűségének talán éppen az a titka, hogy magával ragadó írásmódja, vállalt szubjektivitása a személyiség, a személyesség fontosságára irányítja rá a figyelmünket, ami által az olvasót, minket is elhelyez abban a történeti hagyományban, melyben ő maga is gyökerezik, s amelyről írásai szólnak” – olvasható Koltay András rektor köszöntőjében.

John Lukacs munkásságát a történész szakma mindig érdeklődéssel figyelte. Ablonczy Balázs, az MTA BTK Történettudományi Intézet főmunkatársa a megtestesült korszerűtlenségéről ír, ami azonban képes volt arra, hogy beszélgetőpartnere előtt kinyissa a világot. S bár „céhen kívüli„-nek nevezi őt az akadémikus, Gyáni Gábor, a kettejük között lévő különbségek ellenére fontos meglátásokat tulajdonít neki és méltatja a Történelmi tudat című művét, melyet Lukacs élete fő művének tartott.

Fotó: uni-nke.hu

David Contosta, a Chestnut Hill College történész professzora, vagyis Lukacs utóda mesterének atmoszférateremtő erejét méltatja. Lukacs személye hatással volt azokra az emberekre is, akik nagyon másként látták a világot – sokan épp azért becsülték a nem éppen konzervatív oldalról, mert egész attitűdje és gondolkodásmódja át tudta hidalni a világnézeti ellentéteket. Ezért is érdekes M. Nagy Miklósnak, egykori kiadójának visszaemlékezése: a személyes hangvételű tűnődés arra világít rá, hogy John Lukacs milyen nagy hatást tett azokra, akik olvasták, fordították, és esetleg személyesen is ismerhették őt. Akárcsak az ismert egykori vállalkozó, Somody Imre, akinek későn kezdődő világnézeti változásában – vallomása szerint – az egyik legfontosabb szerepet épp Lukacs játszotta. Szilvay Gergely történész-közíró visszaemlékezése szintén arról a folyamatról szól, ahogy a világhírű szerző hatása alá kerülve fokozatosan baráti kapcsolattá alakult a kezdetben egyoldalú viszonyuk.

Amíg John Lukacsot olvassuk, addig él és hat bennünk és általunk – erre utal Botos Máté írása, melyben az emlékezés esztétikájáról és a történészekkel szemben támasztott lukacsi mércéről elmélkedik. A két ifjú történész közül Gali Máté arra próbált rámutatni, hogy a hazai ügyekben oly visszafogott Lukacs miként vélekedett a magyarság XX. századi egyik sorstragédiájáról, a trianoni szerződésről, annak okairól és következményeiről; míg Bödők Gergely személyes hangvételű búcsújában az embert és a történészt – a Budapest 1900 című remekmű szerzőjét – méltatja.

Jeszenszky Géza történész, egykori külügyminiszter és washingtoni magyar nagykövet a professzor hazafiságáról és Szekfű Gyula óta nem tapasztalt történészi népszerűségének okairól értekezik. Lukács László piarista teológus, a Vigilia korábbi főszerkesztője a katolikus John Lukacs emberi korlátaival és egyéni gyarlóságaival is szembenéző keresztény önismeretéről emlékezik meg. Horkay Hörcher Ferenc, az NKE egyetemi tanára Lukacs és a két világháború közötti Magyarország viszonyáról ír, kiemelve, hogy soha nem szűnt meg ostorozni a magyarságot, ha gondolkodásunk tévútjairól volt szó.

Magyarics Tamás történész, egyetemi tanár a professzor Churchill-képéről értekezik, annak mély, civilizációs összefüggéseit elemezve. Orbán Balázs, a Miniszterelnökség stratégiai és parlamenti államtitkára Lukacsról, mint magyar krónikásról ír, akinek gondolatai támaszt adhatnak a mai zavaros időkben is. Marion Smith, a washingtoni Kommunizmus Áldozatai Emlékalapítvány igazgatójának írása a professzor állhatatos és mindig aktuális antikommunizmusáról szól, míg Prőhle Gergely, az NKE Stratégiai Tanulmányok Intézetének igazgatója a Ludovikára érkezett Lukacs-hagyaték tartalmát áttekintve a személyes tárgyak és a megrajzolt történeti ívek összefüggéseiről ír.

Végezetül feltehetjük a klasszikus kérdést: vajon ment-e a könyvek által a világ elébb? A visszaemlékezések, a köszönetnyilvánítások és a tisztelet, ami ezen rövid írásokból árad, voltaképpen annak igazolása, hogy bizony, ment. John Lukacs könyvei hozzásegítenek a történelem megértő, együttérző szemléletéhez, miközben egy konzervatív, elveiben megalkuvás nélkül kemény, gyakorlatában ugyanakkor mélységesen humánus és keresztényi szemléletmóddal is megismerkedhetünk. Még most is, hiszen a könyveinek köszönhetően ma is itt van velünk – pedig már egy éve ünnepli égi születésnapját, ahogyan az igazán reakciós katolikusok mondanák.