Roncsolásmentes múltkutatás

A már II. Rákóczi Ferenc emlékirataiban említett nyergesújfalui Sánc-hegyi lelőhely több korszak emlékeit őrzi az őskortól egészen a második világháborúig. Itt állt egykor a Crumerum néven ismert római kori település és katonai tábor, illetve később egy kuruc kori földsánc is. A Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Örökségvédelmi Igazgatósága több intézménnyel együttműködve 2018 ősze óta végez itt kutatásokat, az eddigi eredményeiket pedig nemrég ismertették a nyilvánossággal.

Magyar Nemzet
2020. 08. 02. 21:44
Nagy mennyiségben kerültek elő a római korból származó érmek, bélyeges téglák, gyűrű, fülkanalas hajtű, mitológiai vadászjelenettel díszített lemez vagy katonai övveret is Fotó: MTI/Kovács Tamás
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Műszerek és módszerek

A magnetométer a mágneses tér mérésére alkalmas alapműszer, amelynek több típusa is létezik. A geofizikában alkalmazott magnetométerek az erővonalak irányától függetlenül a teljes mágneses indukciót mérik. Tipikus alkalmazásuk egy adott terület geofizikai feltérképezése, illetve a Föld mágnesességének egy adott helyen történő megfigyelése. A földradarmérés nagyfrekvenciás hullámok kibocsátásán és visszaverődésén alapul. Az eltérő tulajdonságú anyagok különböző módon nyelik el vagy verik vissza az elektromágneses impulzusokat.

A földradar felhasználási területe sokrétű, a nyert adatok minősége és megbízhatósága felülmúlhatatlan. Számos alkalmazási lehetőségben használható a geológia, környezetvédelem, régészet területén akár felderítésre, akár ellenőrzésre. A mérés hat méter mélységig megoldható. A geoelektromos kutatómódszerekkel az elektromágneses erőtér természetes vagy mesterséges úton létrejött, elektromos komponensei határozhatók meg, rendszerint a felszínen. A mérések eredményeként meghatározható a felszínközeli kőzetek elektromos fajlagos ellenállása és a hozzátartozó mélység, amelyekből következtetni lehet a földtani felépítésre is.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.