A norvég Ulver, azaz Farkasok, világszerte lappangó ismertségnek örvendő, zenei vadhajtás. Stiláris besorolásuk lehetetlen, korszakolásuk is igen bonyolult volna a rocktörténet hagyományos eszköztárával (bár próbálkoznak vele). Ha léteznének a témában zenefelismerő kvízműsorok, a 13 albumos Ulver-életműből tökéletes buktatófeladatokat lehetne összeállítani: legalább hat (vagy több, attól függ, ki hallgatja) olyan lemezük van, amelyek hallatán elsőre bárki hat teljesen különböző zenekarra tippelne. Ennek oka pedig nem az a jól ismert zeneipari jelenség, amikor nem tudja a banda eladni a motoros rockot, ezért kínjában bevesz egy hegedűst, és folk-rock lesz, aztán azt sem tudja eladni, bevesz egy szintetizátorost, meg két vokalistát, és operametál lesz… Nem, az Ulver 1993 óta kizárólag azt csinál, amihez kedve és művészi szabadsága vagyon. És épp oly önazonosak minden választott zsánerükben zenekarként, mint szólistaként a maga világaiban Bob Dylan, vagy David Bowie.
Játszottak már black metált, de ezt is a ravaszabbik, folkos-atmoszférikus fajtából (Bergtatt), a skandináv népzene tiszta forrásából közvetlenebbül merítő, akusztikus neofolkot (Kveldssanger) progresszív-elektronikus rockot (Themes from William Blake's The Marriage of Heaven and Hell), trip-hopos-dzsesszes elektrót (Perdition City), meditatív-altató, dzsesszes ambientet (Shadows of The Sun), vagy szintén meditatív, zajzenei hangszőnyeg-kompozíciót (Teachings In Silence).
A megátalkodott különcöknek persze ez sem elég. Az irodalmi-történelmi témák, amelyek olykor teljes albumokat ihletnek, szintén a ritkábban tárgyaltak közé tartoznak, mint a fönt említett, William Blake: Menny és Pokol házassága című verses-mesés, romantikus műmítosza. Vagy a The Assassination of Julius Caesar album, egy könnyen emészthető, mégis komor poptabló a régvolt idők dicsőségének fakuló ragyogásáról.
Idei, 13. lemezük, a Flowers of Evil címet viseli, és szintén az együttes poposabb vonalát követi, úgy is mondhatnánk, hogy az eredetinél komorabb és intellektuálisabb Depeche Mode-ot hallunk (avagy ilyen lett volna a Depeche, ha több fantáziával, és jobban tudott volna zenélni).