Női sorsok az 1956-os forradalomban

Az 1956-os forradalom megrendítő női sorsait ismerhettük meg Tóth Eszter Zsófia történész, társadalomkutató Szerelem és halál az 1956-os forradalomban című előadásán a Budapesti Történeti Múzeumban. Az egyéni történetek a magyar szabadságért és demokráciáért folytatott harc emberi oldalát mutatják meg.

Fotó: Fortepan/Keveházi János

Noha az 1956-os forradalmat a férfiak forradalmának szokták nevezni, a nők is kivették a részüket belőle: ellátták a sebesülteket, főztek, de ha kellett, élelmet szereztek vagy harcoltak. Hajnal Klára, Szeles Erika Kornélia, Tóth Ilona és Wittner Mária is részt vett a magyar szabadságért folytatott harcokban. Tóth Eszter Zsófia történész, társadalomkutató Szerelem és halál az 1956-os forradalomban című előadása arra világított rá, hogy az említett nők miként élték meg 1956-ot. A történész huszonöt éve kutatja az 1956-os forradalom történetét. Mint mondta, egyetemistaként számos ’56-ot megélt, félelemben élő és csalódott emberrel beszélt, készített interjút. Ám már ekkoriban a nők forradalomban betöltött szerepe, feladatvállalása érdekelte a leginkább. – Társadalmi szempontból is érdekes időszak volt ez, ugyanis a második világháború után, 1945-től a nagy lehetőségek korát élhették meg a nők. A vidékről a fővárosba feljövő fiatal lányok eleinte többnyire cselédként tudtak elhelyezkedni, aztán gyárakban dolgoztak, de lett köztük rendőr vagy katona is. S voltak, akik egyetemre járhattak.

Az 1956-os forradalmat a férfiak forradalmának szokták nevezni
Fotó: Fortepan/ETH Zürich

Amikor 1956. október 23-án kitört a forradalom, sok nő tüntetett ugyan, de inkább bámészkodóként voltak jelen a tömegben. A sebesülteket ápolták és az élelmiszer-ellátást biztosították a férfiak számára. Harcolt azonban az utcákon egy fiatal, tizenöt éves zsidó lány, Szeles Erika Kornélia, akit azóta a forradalom és szabadságharc mártírjaként emlegetünk – mutatott rá a történész. A pufajkában, gumicsizmában, orosz géppisztollyal a kezében modellt állt lányt Vagn Hansen dán fotóriporter fényképezte le, a bátorságot és reményt szimbolizáló felvételek pedig bejárták a világsajtót. A tizenéves lány november 7-én a Blaha Lujza tér környékén egy megsebesült társához rohant segítséget nyújtani, amikor egy szovjet géppisztolyból halálos lövés érte. Hasonlóan tragikus Tóth Ilona szigorló orvos története, aki a Péterfy Sándor utcai kórházban teljesített gyakorlatot. Társaival részt vett a környékbeli harcokban, ellátta a sebesülteket, betegeket. Aztán tévesen azzal gyanúsították, hogy két társával együtt megölte Kollár István rakodómunkást, mert az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) tagjának vélték. Az állítólagos gyilkosság körülményei roppant zavarosak, a lebukott karhatalmistát a felkelőcsoport két tagja már agyonverte, mire Ilona elé került. Ám a nő és társai nem tagadták le a gyilkosságot. Végül huszonöt évesen, 1957. június 27-én a Kozma utcai gyűjtőfogházban végezték ki. Tóth Ilona emlékére tegnap szobrot állítottak a kőbányai Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet kertjében.

Wittner Mária a forradalom ismert nőalakja Tóth Ilona szoboravatásán Fotó: Bach Máté

A forradalom idején azonban szerelmek is szövődtek, az egyik Bárány János csepeli munkás és Hajnal Klára között. Bárány János Csepelről csöppent a Tompa utcai fegyveres harcba, pedig csak kenyérért jött be a városban. Aztán a Tompa utca 10-es számú házban talált menedéket, ahol Hajnal Klára családja élt. – A nő 1991-es visszaemlékezéséből tudjuk, hogy Klára mindenhova követte Jánost. Együtt akarták elhagyni az országot, de a határon elfogták őket. Aztán kiszabadultak, majd 1957-ben Jánost ismét elfogták és kivégezték. Ám Klára mindvégig kitartott mellette – jegyezte meg Tóth Eszter Zsófia. A forradalom ismertebb nőalakjai közül Wittner Mária élte túl ’56 borzalmait, bár a megtorláskor halálra, később életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, s 1970-ben szabadult a börtönből. Érdemes még szót ejteni a december 4-i asszonyok tüntetéséről is – hangsúlyozta a történész. A forradalom egy hónapos leverésének évfordulóján sok ezres tömeg vonult végig többek között Budapest, Miskolc és Salgótarján utcáin, hogy így demonstráljanak.

A 1956-os forradalomban és szabadságharcban 229 embert végeztek ki, de a valóságban ez jóval több, körülbelül ezer ember lehetett. Lapunk kérdésére Tóth Eszter Zsófia kifejtette, a forradalom gyermek áldozatairól ugyan nincsenek pontos adatok, ám a polgári áldozatok között voltak gyerekek is. Az 1956 utáni megtorlás mintegy harmincezer embert érintett közvetlenül.