A ma nyolcvanéves Szakolczay Lajost köszönti Vitéz Ferenc

A Magyar Írószövetség örökös tagjának több mint húsz önálló kötete jelent meg.

Szakolczay Lajos Fotó: S.Farago Gyongyi Forrás: Napút

Szakolczay Lajos Széchenyi-díjas irodalomtörténész, irodalom- és művészetkritikus, szerkesztő ma nyolcvanéves. A Magyar Írószövetség örökös tagjának több mint húsz önálló kötete és mintegy tíz szerkesztett, bevezető tanulmánnyal ellátott munkája jelent meg. Hosszú út vezetett szülőhelyétől, Nagykanizsától Tatabányán át Budapestig és onnan Kismarosig, ahová most barátja és tisztelője, Vitéz Ferenc verses képeslapjait küldi.

A kis kötetet nem tudom másként jellemezni – már ami a fizikai megjelenést illeti –, mint hogy egyszerűen: szép. Sőt kellemes. És ez a szépség a beltartalomra is vonatkozik. Jól felépített koncepció mentén követik egymást a fejezetek. Az első a „Levelesláda” címet viseli (így, idézőjelbe téve, nem véletlenül, hiszen Szakolczay Lajos közismerten nagy levelező, levelesládájából többször olvashattunk már válogatást, sőt most is van egy ilyen kötet előkészület alatt), és valójában egyetlen vers. A kezdősora „Hogy van-e értelme? / Sütőt nem érdekelte” tulajdonképpen az ünnepeltnek teszi fel a kérdést, ám az irodalom jeles személyiségeinek és a hozzájuk fűződő rövid megállapításoknak a felsorolása után a válasz magától adódik: „Szakolczay meg mindig / azon volt, hogy egyszer / magát is megelőzze, és / „üstfoldozóként” faluról / falura járva, megismerje / a széles kis-világot…”

A következő fejezet Képeslapok Kismarosra (1.) tartalmazza a tulajdonképpeni születésnapi üzeneteket, amelyekben ismét felbukkan az „öreg üstfoldozó”, ami nem egy pejoratív jelző, hiszen előszeretettel Szakolczay nevezi így saját magát. Két beékelt fejezet – Könyvekről, költőkről; Kedves Lajos – után a Képeslapok Kismarosra (2.) már a közelmúlt és jelen helyzetre reflektálnak, és a baráti szeretet és aggodalom ilyen megnyilvánulásai olvashatók benne: „Hogy ritkábbak a levelek, / ez nem azt jelenti, hogy / ritkábban gondolnék Reád. // Látom, ahogy nehezen veszed / a levegőt, s reggelente félve / szürcsölöd teád. – // Csak nem akarlak terhelni / fölösleges gondjaimmal, / melyektől én is egyre / nehezebben veszem / a levegőt…” (Levelek) majd a Két hét után című versben: „Levegőt veszek. / Nem is tudok róla, de gondolok / reád is barátom. // A felét odaadnám Neked / a levegőnek – vagy ha úgy tetszik, / a feléről lemondanék.”

Szakolczay Lajos
Fotó: Napút

Vitéz Ferenc: Képeslapok Kismarosra. Versek a 80 éves Szakolczay Lajosnak. Néző. Pont Kiadás, Debrecen, 2021.