Leányokon, nőkön és asszonyokon múlik a haza jövője

A női minőség kiteljesedése az anyaság. Ekkor válik az asszony boldoggá, boldogasszonnyá; ugyanakkor az anyák felelőssége óriási abban is, hogy az elkövetkező generációk milyen értékrendet tudnak majd magukénak. Egyszer, egy magas rangú katonaember azt mondta nekem: „A haza jövője elsősorban nem rajtunk múlik, hanem önökön; leányokon, nőkön és asszonyokon.” Jó volna ezt már egészen kislánykorban tudatosítani. Vajon hány szülő teszi meg?

Bársony Rebeka Fotó: Wesniczky Zsófia

Két olyan nőtípus létezik, amelyet példaértékűnek tartok. Az első sajátosan magyar. Ez nem más, mint a magyar nagyasszony karaktere, aki mindenkor a magyarság ügyét vállalta magára. Az ilyen nők sorsa összefonódott a haza és a kereszténység szolgálatával; bátorságuk, hősiességük és helytállásuk a legnagyobb hadvezérekével vetekedett. Gondoljunk csak a Munkács várát három éven keresztül védő Zrínyi Ilonára.

A második egyetemes és leginkább az ősi, nomád népekre volt jellemző. Ez a nő összhangban élt a természettel, ismerte a Földanyát, az állatokat, a növényeket, a vizeket. És nem csak ismerte, értette is azokat. Intuíciós képessége, finom lelkisége összekötötte a felsőbb dimenziókkal, amely ösztönözte és vezette az útján. Az ilyen nők tudó, gyógyító asszonyok voltak, és a középkorban – képességeik miatt – gyakran estek boszorkányüldözések áldozatává.

A világ megváltozása és a jelenlegi körülmények követelik meg a múlt idő használatát, ez azonban nem jelenti azt, hogy a fenti jellemvonások teljesen kihaltak volna. Amikor megismertem Bársony Rebekát, örömmel fedeztem fel benne mindkét nőtípus markáns jelenlétét. Törékeny alkata ellenére sugárzik a lényéből az a fajta asszonyi őserő, amely „eltolja a hegyeket és megszüli az életet”. Ugyanakkor mély elköteleződést érez a magyar nemzet iránt, amelynek időről időre hangot is ad közösségi profiljain.

Bársony Rebeka négyéves kora óta lovagol és íjászkodik
Fotó: Wesniczky Zsófia

Zalában nőtt fel, és – ahogy mondani szokták – az anyatejjel szívta magába a hazaszeretetet, a magyarságtudatot és a természetközeli életformát. Négyéves kora óta lovagol és íjászkodik, édesanyja korán megismertette a gyógynövényekkel, használja az erdő, a mező éléstárát. „A magyar erdők, rétek, dombok és legelők alapozták meg az értékrendem”– vallja a fiatal nő, aki gyermekkorában szüleivel együtt járt a magyar őstörténelemmel, őshittel kapcsolatos előadásokra, a téma iránti érdeklődés pedig később a szenvedéllyé vált. Úgy mondja, a magyar ősiség a lelkében pulzál, ami meg is mutatkozik minden megnyilvánulásában, ahogy férjével az Artisjus- és Fonogram díjas szaxofonművész, zeneszerző Bársony Bálinttal közös életükben is.

– Úgy vélem, magunk elfogadása az őseink elfogadásával és tiszteletével kell hogy kezdődjön, majd csak ezután fogunk tudni mindenki mást is elfogadni és tisztelni – állítja Rebeka, aki saját bevallása szerint feladatának érzi éltetni ősiségünket. Mint mondja, szomorú, hogy a közösségi média tele van magyar nemzetiségű magánemberek olyan bejegyzéseivel, amelyek más nemzetek hagyományairól szólnak, de ha valaki a magyarságát hangsúlyozza, azt elutasítják. Úgy véli, mivel a MAG népe vagyunk, vagyis a tudás őrzője, ellenségeink célja a néplélek megtörése. Ez ellen a törekvés ellen emeli fel hangját – sok magyar lelkű emberrel együtt – Bársony Rebeka is.

Bársony Rebeka és férje, Bársony Bálint szaxofonművész, zeneszerző
Fotó: Bársony Bence

– Megnyilvánulásaim nem nevelő szándékúak, csupán a mérleg nyelvének kiegyenlítésére törekszem. Feladatomnak érzem éltetni, amennyire – szerény tisztelettel – csak lehet ősiségünket – mondja.

A magyar nemzetért aggódó asszony az egyik a női szerepek közül, amelyeket megél. Saját bevallása szerint azonban az anyaság a legkedvesebb számára. – Szívem minden szeretetével készültem rá, folyton hajtott valami megmagyarázhatatlan erő és vágy, egészen addig, míg karomban nem tartottam első gyermekem, majd a másodikat – mondja az anyuka, aki mindkét kislányát – ahogy a régi asszonyok – otthon szülte bába és dúla segítségével. Az újszülöttek abba a szerető közegbe érkeztek, ahol azóta is élnek, szülőanyjuk bőrének melege fogadta őket. A kórházi procedúrával ellentétben az otthon világra jött csecsemők esetében a köldökzsinórt nem vágják el rögtön, hanem engedik, hogy az újszülött fokozatosan szokjon hozzá a tüdőlégzéshez és a külvilági kondíciókhoz, nem viszik el idegenek pár perccel később lemérni és pólyába bugyolálni. Ilyen körülmények között a babák nem sírnak, sőt Bársonyék nagyobbik lánya, Bodza Büvellő még mosolygott is.

Bársony Rebeka számára az anyaság a legfontosabb
Fotó: Wesniczky Zsófia

Születése óta eltelt két és fél év, és már látszik, hogy igazi természetgyermek. – Olyan mint én és az apukája. Egész nap kint van napsütésben, fagyban, hóban, esőben; kutat, felfedez, szívja magába a Föld energiáját – meséli Rebeka, aki igyekszik mindazt a tudást továbbadni, amelyet ő is gyermekként kapott szüleitől. És miközben az ősök természet iránti tiszteletéről, a fák rendszeréről, az állatok szeretetéről és a Jóistenről mesél, aki úgy teremtette a Földet, hogy a betegségekre való gyógyítást is megadta hozzá, sokszor azt veszi észre, hogy kislányai – még a kilenc hónapos Bejke Bíbor is – éppúgy tanítják őt magát is; tiszteletre, alázatra, szeretetre. Amikor pedig végképp elfárad, sok évezred tudásának sejtelmével lefekszik a földre, és ahogy mondja: – Elsuttogom Földanyánknak a nehézségeim, megkérem, hogy most tartson meg egy picit, mert nem bírom tovább tartani magam, és mindig újult erővel, töltekezve kelek fel.

Amennyiben kívánhatnék valamit nemzetem, szülőhazám, a Kárpát-medence érdekében, azt kívánnám: egyre több magyar gyermeknek adasson meg, hogy olyan körülmények között és szellemiségben nevelkedjen, mint amilyet a Bársony család teremtett és képvisel.