A legkisebb mértékben sem törekedtek ezek a bizonyos forgatókönyv-gányoló kisiparosok, hogy valami kreatív ötletet elhelyezzenek (na jó, egy azért van benne: amikor a sintértelepen a különböző ketrecekbe zárt kutyák között Snoopyban – mert hemzseg itt minden valaha létezett rajzfilmkarakter – felismerjük Hannibal Lectert a csinos szájmaszkjáról és a modoráról), hogy megpróbálják a történet kontinuitásában, időkezelésében tátongó logikai hibákat valahogy helyrehozni – egy részletre viszont kínosan ügyeltek: hogy nagyon píszí legyen a cucc. Itt kérem, minden pár vegyes, mindenki érdemel egy második esélyt, de egy elsőt is, mert nem a papír a fontos ám, hanem a tehetség, és persze nem maradhat el a rafinált érzékenyítés sem, például amikor a főhőslány így fogadkozik Jerryvel kapcsolatban: „Elkapom a csávót! Vagy csajt. Nem tudjuk, hogy hím-e vagy nőstény… nincsenek előítéleteim: lehet, hogy ő sem tudja.” (Vagy amikor az apósjelölt olyan viccesen morcos arccal megszidja az amerikai vőlegényt, amiért a saját esküvőjén nincsen rajta turbán. Hallatlan, tényleg.) Azonmód érzékennyé is váltam: félig megírtam ezt a cikket, mert elég volt a másik szemem negyedével a nemlétező sztorira figyelnem.
A legszomorúbb azonban az volt, hogy milyen visítva élvezett körülöttem az összes felnőtt: komolyan mondom, a gyerekekben több méltóság és távolságtartás volt ezzel a nyálas borzalommal szemben, mint szülő 1-ben és szülő 2-ben. Na, mondtam magamban kifelé jövet, ha ilyen a mozivilág posztkovidilag, akkor jó lesz nekünk otthon a nem píszí Waczak szálló, amíg be nem kell szolgáltatni a DVD-t valami érzékenyítő központba.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!