– Sok éve él már az Örök Városban. Mikor érkezett el az a pillanat, amikor úgy döntött, hogy belevág a fotózásba és miért?
– A szerelem hozott Rómába, 1999-ben ismerkedtem meg a párommal, 2002-ben költöztem ki és azóta az Örök Város az otthonom. A fotózás iránti szerelem azonban már korábban kezdődött az életemben. A fotók világa mindig közel állt hozzám, már kislány korom óta különös izgalom fogott el, ha fotót foghattam a kezeim közé. Budapesten sokáig a Tabán fölötti Naphegyen, az MTI-fotólabor mellett laktam, minden este úgy aludtam el, hogy az MTI neonfényben úszó ablakait láttam, és azon fantáziáltam, hogy milyen érdekes dolog lehet képekben megörökíteni a világot. Római tartózkodásom elején, hogy nyelvtudásomat tökéletesítsem, beiratkoztam egy belvárosi nyelviskolába, melynek szomszédságában volt egy fotósiskola. Akkor jött el a pillanat, hogy úgy éreztem, a nyelv mellett megtanulhatok fotózni is. Szinte sorsszerűen adódott a lehetőség, hogy vágyaimat megvalósíthassam.
– Hogyan folytatódott?
– A Római Magyar Akadémia munkatársaként felajánlottam az intézet akkori vezetőjének, Molnár Antalnak a fotós közreműködésem. Ő örömmel fogadta a felajánlást így plusz feladatkörként elkezdtem a kultúrintézet rendezvényeinek fotózását. Mindig arra gondoltam, hogy mennyire fontos, szinte missziós feladat a legendás Palazzo Falconieri: a Római Magyar Akadémia (mai nevén: Collegium Hungaricum Róma) művészeti, tudományos eseményeinek megörökítése. A kulturális programokon túl rengeteg épületfotóm van a páratlan szépségű és szívemhez nagyon közel álló barokk Falconieri-palotáról. Felvételeim a palota történetét bemutató könyv illusztrációi között is jelen vannak.
– Mit fotóz a legszívesebben?
– Városképeket: urbán-, illetve street fotókat szeretek a legjobban készíteni, de közel áll hozzám az úgynevezett fine art photography műfaja is. 2016-ban megjelent egy kis kétnyelvű képeslapkönyvem „Itáliai reflexiók / Riflessioni italiane” címmel, amiben találunk néhány jó példát erre az utóbbi kategóriára.