Az október 27-éről 28-ára virradó éjjel született meg 1466-ban (bizonyos vélemények szerint 1469-ben) az a németalföldi, házasságon kívüli gyermek, aki később felnőttként műveit Desiderius Erasmus Roterodamus, azaz magyarul Rotterdami Erasmus néven jegyezte. Egyházi nevelésben részesült, teológiai tanulmányokat folytatott, kolostorban élt, huszonöt éves korában áldozópappá szentelték, és – hasonlóan kortársához, a reformáció atyjához, Luther Mártonhoz – az ágostonos kanonokrend tagja lett.
Néhány éves papi és szerzetesi szolgálat után azonban a pápa engedélyével szabad szellemi és tudományos tevékenységet kezdett folytatni. Bejárta Európát, uralkodókkal (köztük V. Károly német–római császárral és I. Ferdinánd magyar királlyal) barátkozott, és részt vett a reformáció korának pezsgő szellemi életében. Gunyorosan és kritikus éllel írt a katolikus egyház reneszánsz pápáinak tékozló és fényűző életmódjáról (egyik ilyen munkája A mennyből kizárt Gyula pápa című szatirikus műve), ugyanakkor elítélte a reformáció egyes – számára szélsőségesnek tűnő – irányzatait is (így például Lutherrel szemben a szabad akarat katolikus értelmezése mellett állt ki).
A keresztény özvegy címmel buzdító levelet írt 1529-ben a mohácsi csatában elhunyt II. Lajos magyar király özvegyének, Máriának, aki később Erasmus szülőföldje, Németalföld kormányzója lett. Mária királyné bizalmasa, gyóntatója és udvari papja, a lőcsei származású Henckel János szellemi társa és levelezőpartnere volt Erasmusnak. Magyar földön számos követője volt törekvéseinek, akik többek között a hazai szentírástudomány alapjait vetették meg, valamint bibliai szövegeket fordítottak magyar nyelvre: Erasmus ugyanis filológusként elsősorban a Szentírással, valamint az ókori görög és latin egyházatyák műveinek kutatásával foglalkozott. A magyar erazmisták köre Oláh Miklós esztergomi érsektől az Újszövetség-fordító Sylvester Jánosig terjed.
A huszadik század első felének egyik legjelentősebb történésze, Johan Huizinga állapította meg az 1536. július 12-én Bázelben elhunyt Rotterdami Erasmusról, hogy munkái a filológiai és a tudományos tartalom mellett mindig etikai töltettel is rendelkeznek, s hogy legnagyobb személyes vágya a szellemi függetlenség – és az abból fakadó szabadság – volt. Mint Erasmusról írott könyvében megfogalmazta: „Erasmus szellemének mélyén erős vágy él a szabadság, a tisztaság, a világosság, az egyszerűség és a nyugalom után. Igen régi életideál ez, melyet szelleme gazdagsága révén új tartalommal ruház fel. Szabadság nélkül nem élet az élet, nyugalom nélkül pedig nincsen szabadság. Sohasem egyértelmű állásfoglalása a tökéletes függetlenség parancsoló szükségletéből fakad. Minden kötöttséget, még az ideigleneset is, béklyóként élt meg Erasmus.”
Borítókép: Rotterdami Erasmus ifjabb Hans Holbein festményén, 1523-ban. Fotó forrása: Wikipédia
