Hazatért remekművek

Szenzációs árakon kelt el Rippl-Rónai József, Galimberti Sándor, Márffy Ödön és Czóbel Béla egy-egy kiemelkedő alkotása a Kieselbach Galéria téli festményaukcióján. A mostani a legek árverése volt, hiszen 238 kikiáltott tételért jóval egymilliárd forint feletti összeget költöttek el a hazai műgyűjtők, ráadásul számos mű rekordáron kelt el. Mindez a gazdaság állapotával szorosan összefüggő műtárgypiaci kereslet látványos erősödésére utal – állítja Kieselbach Tamás galériatulajdonos-művészettörténész.

Fotó: Teknős Miklós

Nagy várakozással indult a budapesti Marriot Hotel dísztermében a Kieselbach Galéria és Aukciósház által rendezett festményárverés, miután előző nap a Virág Judit Galéria hasonló aukcióján Csontváry-Kosztka Tivadar Titokzatos sziget című képe 460 millió forintért kelt el, megdöntve minden eddigi hazai árverési rekordot.

A Kieselbach-csapat ugyancsak rendkívül erős árverési anyagot tudott a karácsonyi aukcióra felvonultatni, amiről már a hatszáz oldalas, tanulmányokkal teletűzdelt katalógusból értesülhetett a nagyérdemű. A felfokozott érdeklődés miatt ülőhelyből csak az idejében érkezőknek, a felszolgált pezsgőből azonban mindenkinek bőven jutott. De a hangulat aligha ettől forrósodott fel, sokkal inkább a briliáns időzítéstől és nem mellesleg a licitet vezető Kieselbach Ákos és munkatársai professzionalizmusától. 

A képek kikiáltási sorrendje már önmagában egy dramatikai mestermű, amely tematikusan is rendezett sorrendet határoz meg, egyfajta lüktetést is adva a négyórás rendezvénynek. Ahogy halad az árverés a kisebb becsértékű képektől a legnagyobbak felé, úgy fokozódik a feszültség, míg el nem jutunk az első, negyven-ötven millióról induló licitig, ahol egy idő után lélegzet-visszafojtva figyeli a publikum a csillagászati ajánlatok versenyét. Kétszázmillió fölött már húszmilliós lépcsőnként ugrik az ár, miközben az ilyen nagyságrendnél is ugyanúgy másodpercek alatt kell dönteni, mint amikor még csak ötezres licitlépcsőkön tipegünk. Ez a lépték akkor is hátborzongatóan izgalmas, ha egy számunkra ismeretlen pénzéről van szó. Mert hogy ezen a szinten már hiába is keresnénk a teremben számozott tárcsát emelgető versenyzőt. A nagypályások többnyire telefonon vagy interneten keresztül, kilétüket nem felfedve küzdenek a képért. De akárki is a szerencse fia (vagy lánya), amikor koppan a kalapács, a terembéli közönség heves tapssal jutalmazza a győztest.

Fotó: Teknős Miklós

A hétfő esti árverésen legalább nyolc leütés váltott ki ovációt. Első alkalommal Vaszary János Art deco nő című képének leütésénél, ahol 44 milliónál állt meg a licit. Vaszarynak egyébként több képe is szerepelt az aukción (például a Labdázók a tengerparton című, amely nyolcvanmillióért kelt el), mint ahogy Scheiber Hugónak, Schönberger Armandnak, Batthyány Gyulának vagy Kádár Bélának is. Ennek prózai oka van – adja meg a választ kérdésünkre Kieselbach Tamás: vannak termelékenyebb, könnyebben és többet alkotó művészek, és vannak olyanok, mint Csontváry Kosztka Tivadar vagy Galimberti Sándor, akitől kevés kép maradt fenn. Az egyes képek megítélésben mindez, ha nem is mellékes, de nem is döntő szempont. Rippl-Rónai Józseftől például rengeteg művet találunk múzeumokban, az árverés szenzációja mégis egy magángyűjtemény féltett műve, a Fésülködő nő című 1909-es, olaj-karton alkotás, amelyért 280 millió forintig menetelt fel a licit, ami egyben életműrekord a magyar piacon. 

Eddig mindössze egyetlen Rippl-Rónai alkotásért, a Karcsú nő vázával című képért fizettek többet a nemzetközi piacon – történetesen azt is a Kieselbach Galéria közvetítésével. A chicagói Art Institut múzeumban kiemelt helyen kiállított alkotás a művész párizsi korszakának fő műve, a Fésülködő nő pedig ugyanennek a művész által „kukoricásnak” hívott korszaknak a hasonló jelentőségű alkotása. Ez a korszak volt ugyanis az, amely szinte „becsatornázta a párizsi modernitást” a magyar festészetbe, inspirálta 1909-ben az akkori közeget, ami végső soron az akkori nyugat-európai színvonalra, azaz a modern művészet csúcsára emelte a magyar festészetet. 

Ezt bizonyítja Galimberti Sándor Enteriőr Thonet-székkel és Gauguin-metszettel című, 1908-ban született vászna is, amelyet a művész barátjánál, Rippl-Rónai József kaposvári Róma villájában festett. Az árverésen 220 milliónál leütött képen ugyanúgy a sárga szín dominál, mint Rippl-Rónai fésülködő nőt ábrázoló képén, ami abból fakad, hogy a villa belső falait művészi hitvallásként élénksárgára festette a tulajdonosa. Az itt vendégeskedő Galimberti e sárga fal előtt festette meg csendéletét. Az asztalon szétgurult gyümölcsök hátterében a falnak támasztva az a Gauguin-metszet szerepel, amit Rippl-Rónai kapott francia művésztársától. A kép egyszerre tisztelgés Rippl-Rónai és Gauguin előtt – értelmezi a szakember. 

Fotó: Teknős Miklós

Szintén rekordot döntött a fauve-ok (Nyolcak) egy másik tagja, Márffy Ödön is Álló női aktjával, amely a 80 milliós induló árról egészen 170 millióig jutott fel, vagyis potom 98 millióval szárnyalta túl saját eddigi 72 milliós rekordját. Képe a művésztárs, Kernstok Károly nyergesújfalui kertjében készült. E kert egyfajta festőiskolaként működött, amikor összegyűltek fái alatt a hasonlóan gondolkodó festők. Ő is a fauve-okra jellemző vad színekkel festett, akárcsak Czóbel Béla, akinek a Gyerekek a fűben című képe szintén rekordáron, 90 millióért talált új gazdára. E képpel kapcsolatban Kieselbach Tamás a francia festészet, azon belül is főként Claude Monet inspirációjára hívja fel a figyelmet. Mint mondja, a felületkezelése, a virtuóz vastag festékfelrakás Monet tavirózsák-sorozatát idézi, ugyanakkor a figurák szabadban történő elhelyezése Ferenczy Károly hatása. 

Kérdésünkre, hogy vajon a magángyűjteményeket gazdagító alkotások eltűnnek-e a nagyközönség szeme elől, a művészettörténész megnyugtat: 

– Az, hogy nem közgyűjteménybe kerül egy-egy művész kiemelkedő munkája, hanem magángyűjteménybe, nem jelenti azt, hogy a kép kikerül a látókörből.

A Rippl-Rónai-kép az árverést megelőzően jó ideig Miskolcon, a Czóbel-kép a szentendrei Czóbel-múzeumban volt letétben, láthatta a közönség. A legjelentősebb képek hollétét folyamatosan nyomon követi a szakma, és csak a tulajdonossal történő megegyezés kérdése, hogy mely kiállításokra, mennyi időre adja kölcsön a művet, vagy éppen milyen szakkönyvben, albumban engedi publikálni. Tény, hogy például Czóbel Béla képét 1904 óta magyar ember nem láthatta, hiszen tengerentúli magángyűjtőnél volt, nem is tudtunk róla. Mostantól azonban nyomon tudjuk követni a sorsát, és meglétével immár szélesíti a magyar művészettörténet horizontját. Ezért is nagy dolog, hogy az elmúlt másfél évben az látszik, hogy a legjobb képek esetében lendületesen nőnek az árak. Egyre jelentősebb a hazai vásárlóerő, és ez hazavonzza a hazai alkotók műveit.

A magyar művészet századfordulós fénykorát Trianon megtörte, ez az életművekben is megfigyelhető.

A külföldre került, de számukra fontos műveket más, nálunk szerencsésebb történelmű, vagyonosabb polgárságú országok évtizedekkel ezelőtt vissza tudták szerezni, nálunk azonban vasfüggöny és szegénység volt. Úgy érzem, ebben az elmúlt másfél évben további erősödés történt, amit nemcsak a leütési rekordok, de az alkotások hazaáramlása is ékesen bizonyít.

Borítókép: Rippl-Rónai József  Fésülködő nő című alkotásért 280 millió forintig menetelt fel a licit (Fotó: Teknős Miklós)