Adott egy istenadta tehetséggel megáldott muzsikus, kivételes képességű gitáros, aki korát megelőzve már a hatvanas évek végén céltudatosan igyekszik valóra váltani álmait. Az általa alapított Sakk-Matt zenekarban, Jimi Hendrix és Eric Clapton (Cream) bűvöletében még az ő muzsikájukat interpretálja szinte megszállottan, a szupergrupp Taurusban viszont – a négy zenész megállapodásához híven – már első saját szerzeményeit énekli és pengeti. Mindkét zenekar négy év különbséggel történő bemutatkozását tízezres tömeg ünnepli, ám az is kevésnek bizonyul az áhított nagylemez felvételéhez.
„Az új kedvenceink Jimi Hendrix és a Cream. Eric Clapton a legnagyobb gitáros a világon” – hangzik el a kulcsmondat Radics Bélától egy interjúban. Hát igen. Jöhettek trendek, változhattak divatok, ám a tragikus sorsú gitárfenomén, ha a Taurusban és az Aligátorban nem is játszotta, de mindvégig kitartott mindkét példaképének muzsikája mellett.
1968. május 1. Budai Ifjúsági Park. Teltház, azaz tízezer néző előtt mutatkozik be az szupercsapat, amely magyar viszonyok között elsőként, koreografált színpadi show-val színesítve kiválóan egyesíti a Bill Haley fémjelezte klasszikus rock and rollt illetve az angolszász beatet a már említett Hendrix és Cream képviselte rhythm and blues-zal. „Szeretnénk ezt a fajta zenét magyaros ízzel játszani” – jelölte ki az év elején alakult Sakk-Matt irányvonalát a jövőbe vetett töretlen hittel Radics.
Azonban hiába a frenetikusra sikeredett ifiparkos bemutatkozás, majd egy esztendővel később, ugyancsak május 1-én, harminc-ezres közönség előtt celebrált megakoncert tomboló sikere a Gellérthegy oldalában, a szocialista kultúrpolitika felkent döntéshozói nem hajlandók tudomást venni a feltörekvőben lévő bandáról. Miként a monopolhelyzetével visszaélő Magyar Hanglemezgyártó Vállalat sem. Pedig 1967-ben már megjelenik az első beat nagylemez az Ezek a fiatalok filmzenéjével, egy évvel később pedig a Sakk-Mattnál szalonképesebbnek ítélt Omega, majd az Illés. Ebben a körben – a döntéshozók szerint – nem lehetett helye a lenézett, lesajnált, ráadásul kevés saját szerzeménnyel rendelkező „külvárosi” zenekarnak.