1944 decemberében a nyilasterror tartja rettegésben a pesti embereket, de hőseink igyekeznek úgy tenni, mintha minden rendben lenne. A történetben a cinikus Gyuriczát Őze Lajos, a kisiparos Kovácsot Horváth Sándor, a könyvügynök Király karakterét Márkus László, a fillérjeit számolgató Béla kollégát, a kocsmárost pedig Bencze Ferenc játszotta. Esténként összegyűlnek egy szürke kiskocsmában, és megbeszélik, hogy miként válhatna jobbá a világ. Moralizálnak, filozofálnak, és próbára teszik a másik érzékenységét. Az asztaltársaságukba becsöppent váratlan vendég érkezése azonban olyan láncfolyamatot indít el, melynek végkifejlete kategorikusan ad választ a felvetett súlyos kérdésekre. Zsarnok vagy áldozat, diadal vagy szenvedés? A film kulcsszavai ezek, melyek egyre nyomasztóbb formában és a realisztikus valóságban mutatják a feltört ötödik pecsét metaforikus képét.
A film forgatásához Fábri, aki maga is gyakorlott díszlettervező volt, precízen megtervezte a történet látványvilágát.
A film belső jeleneteit kivétel nélkül stúdiódíszletekben forgatták.
A beállításoknál észrevehető, hogy az átlagnál sokkal több a kistotál és a közeli kép. Fábri ezzel a cselekmény növekvő feszültségét szerette volna még jobban kiemelni. Az arcok különböző bevilágítási struktúrája még hangsúlyosabbá tette az elhangzott szavakat és mondatokat. Különösen akkor lehet ezt érezni, amikor a fiatal nyilas tiszt (Nagy Gábor) és idősebb mentora (Latinovits Zoltán) beszélget egymással. Az akkurátus előkészítés érintette a történet fontos helyszínét adó kocsma képi világának ideális megteremtését. Ilyen volt például az a zenegép a háttérben, melyet állítólag egy citadellai éjszakai bárból kellett kikölcsönöznie a stábnak. Az ilyen, látszólag egyszerű kellékek sokszor fontos motívumokat jelentettek. A forgatás annak ellenére, hogy alig vettek fel jelenetet külsőben, nagyon lassan haladt. Az éjszakai kocsmai jelenet beszélgetését több napon át forgatták. A pontos dialógusok betartására Fábri most különösen odafigyelt. Amikor vége lett az aznapi munkának, a díszletből tilos volt bármit is megmozdítani, arrébb tenni. A rendező szigorúan figyelt a látszatra. Semmi nem változhatott meg, még véletlenül sem. Az elnyomott cigarettacsikknek vagy az asztalon lévő poharaknak fix helyük volt. Tamási János rendezőasszisztens visszaemlékezésében megemlíti, hogy egyszer mégis hiba történt, és a kellékes kolléga véletlenül elkezdte pakolni a felvétel végén ott maradt tárgyakat. A félig elbontott szettet végül sikerült emlékezetből jól visszarendezni, de a jövőbeli nagyobb bajt elkerülve, a szakember ezután állandóan fotókat készíttetett a film standfotósával, az aktuális berendezett szettről vagy díszletről. A színészek is kellő koncentráltsággal dolgoztak. Cserhalmi György, aki az agyonvert kommunista figuráját alakította, annyira beleélte magát jelenetének szerepébe, hogy a forgatási szünetekben is kikötve maradt.
Budapest rejtett arca azért persze megjelenik a filmben. A VIII. kerület egyes részein a 70-es évek közepén még sok, nyomorúságos környezetre utaló utcával lehetett találkozni.
Bár Béla kolléga kocsmáját teljes egészében műteremben építették fel, az ivó külső bejáratára mutató ajtót a forgatás után még sokáig látni lehetett a Nap és Futó utca sarkán a Józsefvárosban.
A macskaköves falanszter képe akkor is látható, amikor a megalázott, lelkileg is megkínzott és végleg megtört Gyuricza hazafelé vánszorog. A Magdolna és Karácsony Sándor utca találkozásánál jár, amikor megkezdődik Budapest bombázása. Legalábbis a történetben. Mert a valóságban Fábri ügyesen kihasználta azt a lehetőséget, hogy a kerületben amúgy is bontásra ítélt házakat kellett felrobbantani. Az itt felvett jelenetekhez is fűződik egy anekdota. A robbantás előtti pillanatban, az operatőr Illés Györgynek jutott az eszébe, hogy a már előbb említett rendezőasszisztens még az egyik házban tartózkodik. Az utolsó percben sikerült megelőzni a balesetet. A jelenet folytatásában feltűnik a kerület egyik ikonikus jelképe, a pléhkrisztus feszülete, a Koszorú és Tavaszmező utca sarkán.
A nyilasház celláit és a lépcsős hallt műteremben, az utcára nyíló kapuit a Városligethez közeli Ilka utca egyik házában rendezte be a stáb.
Itt lépett ki a fénybe az önmagával meghasonlott órásmester a halál torkából.
Az ötödik pecsét egy nagy erkölcsi terhet cipelő film. Ezt a súlyt magának a nézőnek kell elviselnie és egyben feloldania, amikor szembesül a film mondanivalójával. Embernek lenni az embertelenségben, vagy inkább, ha a helyzet úgy kívánja, célként szentesíteni az eszközt? A döntés mindig a mi kezünkben van, és ehhez nem is kell feltétlenül bekerülni történelmünk tragédiákkal teli vészkorszakába.
Felhasznált források: Filmkultúra, Filmvilág, Filmkultúra,
Az ötödik pecsét elérhető a Filmio kínálatában. A filmhez kapcsolódó DVD elérhetősége pedig ITT.
Borítókép: Jelenet a filmből – a hatalom képviselője (Latinovits Zoltán) és a bajba jutott asztaltársaság (Fotó: Nemzeti Filmintézet))
