Amikor az informátort kirúgták szocializmusellenessége miatt

Ötvenöt éve, 1967. február 10-én zárta ki Keresztes Tibort, művésznevén Cintulát, a magnós klub elnökét Drucker Tibor, a Fővárosi Művelődési Ház (FMH) igazgatója, amiről március 10-én értesítette a Művelődésügyi Minisztériumot. Ennek okát „kollektívaellenes magatartásában” jelölte meg, amelyen az igazgató szerint többszöri figyelmeztetés ellenére sem volt hajlandó változtatni. A beszámoló kitért arra is, hogy ezáltal a Budapesti Könnyűzenei Klubbal egy időre megszakadt Cintula minden kapcsolata. Arra, hogy a lemezlovas szocializmusellenessége miben nyilvánult meg, nem tér ki a dokumentum, de következtetni lehet rá abból, amit róla jelentettek az állambiztonság emberei. A Kádár-rendszerben ugyanis nemcsak az ügynök figyelt, hanem őt is meglesték – természetesen más ügynökök.

Fotó: Fortepan/Erdei Katalin

1967. december 21-én Cintula jelentésében teljes részletességgel igyekezett feltárni az általa vezetett disc jockey klubok közönségének társadalmi hátterét. Ebbe beleszőtte saját véleményét is, ahogy egyébként ezt a hibát szinte minden belügyi beszervezett személy elkövette, hiszen annyira benne voltak az adott szcéna sűrűjében, hogy nem tudták magukat függetleníteni tőle. E szerint

a Magyar Rádió még mindig nincs olyan helyzetben, hogy színvonalas zenei műsorokat közvetítsen. Bár már zenei anyaga megvan hozzá, de a szerkesztők »nagy zenei múltja« megakadályozza őket abban, hogy az új zenét is szeressék, és enélkül jó műsort szerkeszteni lehetetlen.

Arról volt szó ez esetben, hogy a besúgó meglehetősen kritikusan állt a rádió zenei főosztályának működéséhez, és lesújtó véleményt mondott a régebbi, idősebb generációk zenei ízléséről, noha ők zeneileg magasan kvalifikáltak voltak. Minden bizonnyal ez alatt a régebbi típusú, hagyományos tánczenék sugárzását értette, amely teljes befogadást nyert a rádió műsorpolitikájában, miközben a beatzene térhódítása relatíve vontatottan haladt az elektronikus médiában. Hozzátehetjük, hogy a rádió első számú könnyűzenei szerkesztő-műsorvezetőjének, Komjáthy Györgynek is volt komolyzenei végzettsége, így érthető, ha az ő aspektusából nézve minden „új zene” bevezetése – ideértve a pop-rock zenét is – külön kritikai eljárást jelentett, hiszen vélhetően minden új stílust – ha másként nem, tudat alatt – a korábbi zenei tanulmányaiban megismertekhez hasonlított. Becsületére legyen azonban mondva, a nyugati beat-, később pop-rock számok közül is sok bekerült idővel a műsorfolyamba, amivel a Magyar Rádió részben elérte azt a felsőbb utasításra kijelölt célt, hogy a fiatalok elsősorban ne a Szabad Európa Rádiót vagy a Radio Luxembourgot hallgassák, hanem kielégítse őket a hazai adás.

Persze még így is nagyon sokan hallgatták a központilag zavart nyugati műsorokat, mert onnan sokkal gyorsabban lehetett hozzájutni a legújabb slágerekhez.

„Kurucz Tibor” 1967. november 27-én beszámolt Poór István további működéséről. Ebben elmondta, hogy 1967. november 23-án a pestlőrinci klubban tartott előadást, de ott „hülyeségekbe bonyolódott”, és úgy mutatkozott be, mint a Táskarádió zenei szerkesztője. Még azt is megemlítette az ügynök, hogy Poór István igencsak meglephette a helyi agitációs és propagandabizottság titkárát azzal a kijelentésével, hogy az MHV lemezeit silánynak nevezte. Az ügynök arról is beszámolt, hogy Poór István zenekart akart alapítani Cseh Tamással, akivel angol nyelvű számokat adtak volna elő. Akkurátusan hozzátette, hogy igaz is lehet a hír, mert három gitárt is látott nála. Poór István életének további részletéről is beszámolt az informátor, egyebek mellett egyetemi vizsgáiról, a szülei lakásáról, ahol a megfigyelt célszemély is lakott, valamint arról, hogy az együttesével továbbjutott a Ki mit tud? selejtezőjén. Utolsó jelentésében, 1968. június 24-én többek között megemlítette, hogy Tardos Péter zenei újságíró, a Magyar Rádió külső munkatársa szerzett számos lemezt a Nashville Teens és a Spencer Davis Group együttesek akkor éppen Magyarországon tartózkodó menedzserétől, aki egyébként Zalatnay Sarolta, valamint a Metro és az Omega angliai fellépéseiről tárgyalt. Amikor „Kurucz Tibor” munkadossziéját Bándi Ferenc rendőr főhadnagy 1968. december 14-én lezárta, nem javasolta a dosszié megsemmisítését, azaz a későbbi operatív munka szempontjából „Kurucz Tibor” jelentéseit vagy azok egy részét informatívnak, tehát valaki vagy valakik ellen felhasználhatónak tartotta. Megállapította azt is, hogy a jelentésekben „felmerült problémák ellenőrzöttek, és azok a valóságot tükrözik”. Cintulát végül 1969. január 7-én „nem dolgozott” megjegyzéssel zárták ki a hálózatból a dokumentumok tanúsága szerint.

Nemcsak Cintula jelentett azonban másokról, hanem róla is jelentettek, ami nem volt szokatlan a korabeli állambiztonság viszonyai között.

A „Lovász” fedőnevű informátor (aki az ELTE BTK hallgatója volt, és politikailag terhelő adatok alapján szervezték be egyetemi-ifjúsági vonalra, azaz megzsarolták, hogy ha nem lép be a belügyi hálózatba, akkor szankciókat alkalmaznak ellene) a később a rádióban is rendszeresen szereplő Cintulát „megjátszós alaknak” nevezte a Ligeti Roland rendőr századosnak 1968. március 9-én az ELTE Eötvös Klubjáról adott jelentésében. Némileg tipikus bölcsész freudi elszólásnak tekinthető, hogy Komjáthy György helyett Komjáthy Jenőnek titulálta a rádió könnyűzenei szerkesztőjét, akinek Cintula a segítője volt. Az ügynök Rosenberg Tamástól, a Scampolo dobosától szerezte információit Cintuláról, akiről elmondta, hogy rengeteg tánczenei lemeze van, és – minő szentségtörés – pénzt kap az Eötvös Klubtól ott végzett munkájáért. Beszámolt arról is, hogy Cintula több lábon áll, máshol is vezet műsorokat, például a Liszt Ferenc téri könyvklubban és az Utasellátó Vállalat Arany János utcai klubhelyiségében. Az ügynök, anélkül, hogy tudta volna, hogy Cintulát is beszervezték, igyekezett a szintén hálózati tag Keresztes Tibort negatív színben feltüntetni, amikor megjegyezte, hogy már négy éve nincs „rendes” állása, fellépéseinek tiszteletdíját pedig kiegészíti azzal, hogy megkeresésekre különböző lemezeket pénzért kölcsönad, hogy azokból felvételeket készítsenek magnószalagra. A „rendes” munkahelyre vonatkozó megjegyzéséből következik, hogy

a disc jockey szakmát nemigen tekintette akkor még hagyományos polgári foglalkozásnak a pártállam. 

Ez az ügynök szintén a Scampolo zenekar dobosától informálódva jelentett arról is, hogy happeninget szerveztek 1968. március 18-án az Utasellátó klubjában, ahol az eseményt a rádió ifjúsági osztályának alkalmazottja vezette. Nevét nem tudta megmondani, csak annyit, hogy ezt a szakállas előadót is Cintula vitte el erre az alkalomra, ahol viszont nemigen értették az elmondott vicceit, egyebek mellett egy magnótekercset játszott le állítólag értelmetlen szöveggel. Az ügynök, akit elsősorban az ELTE hallgatóinak megfigyelésével bíztak meg, úgy tűnik, nem adott az állambiztonságnak lényeges információkat, mert munkadossziéja mindössze az 1968-as esztendőre terjed ki, és meglehetősen gyorsan, már 1968. november 11-én lezárták azt. Ligeti Roland ennek megfelelően úgy döntött, hogy jelentéseit nem kell megőrizni a megadott határidőn túl az irattárban.

Borítókép: Balatonfüredi Szabadtéri Színpad. Keresztes Tibor (Cintula) disc jockey 1985-ben (Fotó: Fortepan/Urbán Tamás)