– Erdélyben mit köszönhetünk a jobboldali kormánynak?
– Tudja azt, hogy a magyar állam támogatása nélkül nem lenne bemutató a Kolozsvári Magyar Operában?
Mérlegelnünk kell, az igazság kedvéért, hogy mennyivel segített a mostani magyar kormány, és mennyivel segített a mindenkori baloldali magyar kormány!
Mert mivel segített bennünket ez utóbbi? Azzal, hogy december elsején a Nemzeti Színházban koccintottak e csúf, fájdalmas napra Alföldi Róbert, Medgyesi Péter és Adrian Nastase? Ezekre kell felnézni? Fájdalmas az is, hogy a baloldal szinte mindent kigúnyol, ami magyar. Számukra a „magyar” szó szitokszó és giccses. Számomra pedig a létem értelme. Ez a különbség.
Említsem meg érdekességképpen azt is, hogy a Magyarországról Erdélybe szerződött rendező, amikor szilveszterkor meghallotta 12 órakor a felcsendülő magyar himnuszt, ideggörcsöt kapott? Elfelejti, hogy hova jött dolgozni, és hogy Erdélyben van?
Az országnak lehet határa, de a nemzetnek nem, és ha ezt a kommunisták és a balliberális csőcselék nem érti meg, ez az ő veszteségük.
– Mit vár a választásoktól?
– Én csak arra kérem a magyarok istenét, hogy negyedszerre is húzzuk be a kétharmadot, hogy az, ami el van kezdve, ez az országépítés, szépítés teljesedjen ki. Az ország alatt természetesen az egész Kárpát-medencét értem, mert az, ami Magyarországon történik, annak érezzük a pozitív hozamát ideát is, de Felvidéken, Délvidéken, Kárpátalján és mindenhol.
Tehát azt azért nem kellene elfelejteni, hogy mit kaptunk a magyar államtól tizenéve, és ezt valahogyan meg is kellene háláljuk.
Borítókép: Madarász Lóránt színművész (Fotó: YouTube)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!