A Paquita Grand Pas egyike a legtöbbször átdolgozott klasszikus balettkoreográfiáknak. Az eredeti művet 1846-ban mutatta be a Párizsi Opera balettegyüttese Édouard Deldevez zenéjére, Joseph Mazilier koreográfiájával. A napóleoni háborúk idején Spanyolországban játszódó történet Paquita, a cigánylány és a francia tiszt, Lucien d’Hervilly lángoló szerelmének szövevényes történetét meséli el.
A darabot a szentpétervári cári balett számára Marius Petipa dolgozta át, kiegészítve egy Ludwig Minkus zenéjére koreografált pas de trois-val, egy grand pas classique-kal (táncszvit) és egy gyerekekre írt mazurkával. A tizenkilencedik századi darabból végül ez a később beillesztett táncszvit lett az, ami megmaradt a nagy balettegyüttesek repertoárján, és amit azok számos felfogásban, a társulatok és szólisták képességeit kidomborítva egészítettek ki az évtizedek során. Most ez a változatot láthatjuk mi is az Opera Eiffel Műhelyházában.
Az est második részében visszatér az együttes repertoárjára William Forsythe A tökéletesség szédítő ereje – The Vertiginous Thrill of Exactitude című, három nőre és két férfira írt darabja, amely a klasszikus balettet dinamikus mozdulatokkal ötvözve feszegeti a táncosok fizikai korlátait Schubert 9., „Nagy” C-dúr szimfóniájának energikus zárótételére.
Szintén újra látható Harald Lander Etűdök című alkotása, amely az öt balettpozícióból kiindulva, a próbatermi munkafolyamatok elemeinek bemutatásán keresztül jut el az előadás fináléjáig, és hirdeti ezáltal a klasszikus balett szépségét és esztétikáját, valamint a tánc örömét és izgalmát.
Borítókép: Jelenet az előadásból (Fotó: Rákossy Péter)
