– Hogy épül fel az új lemez?
– Tíz dal lesz rajta, ebből kilenc saját, és feldolgoztuk a Bikinitől a Nem tudom másképp mondani című dalt. Egy kicsit nosztalgikus dalok, de nem a régmúlt magyarságával foglalkozunk, hanem a magunk ifjúságával, így ötvenévesen. Az egyik számnak a Nyolcvanas évek a címe. Nekünk ez egy nagyon boldog időszak volt, hiszen akkor voltunk kamaszok, gimnazisták. Nosztalgiával gondolunk rá. Olyan témákat is feldolgoztunk benne, amelyek nem pozitív élményre épülnek. Gondolok itt John Lennon meggyilkolására vagy az északír Bobby Sands éhségsztrájkjára. Ez az időszak folyamatosan bennem volt, ebből született a lemez talán egyik legerősebb dala. Minden számnak megvan a maga története. A lemezen közreműködik Karácsony János, és az album egyik dalában Szalóki Ági tisztelt meg bennünket csodálatos hangjával és művészetével.

– Miért Utolsó a lemez címe?
– Ebben a pillanatban még nem mondom el, miért ez a címe. Gondoljon mindenki, amit akar. Ki fog derülni.
– Ez nagyon titokzatos. Milyen további terveik vannak ebben az évben?
– Tavaly volt egy fantasztikus koncertünk a Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekarral. Csodás dolgok születtek ott. Lesz ebből még egy-egy előadás augusztusban Zalaegerszegen és az Erkel Színházban is. DVD mindenképp készül belőle. Részt veszünk egy turnén, Építsünk hidat a címe. A Vadkerti Imrével kiegészült felvidéki Kor-Zár verséneklő együttessel, valamint az erdélyi TransylMania zenekarral lesz három közös koncertünk. Április 22-én Székesfehérváron, 23-án Kiskunfélegyházán és 27-én Sepsiszentgyörgyön. Egy pályázati forrás tette lehetővé a közös sorozatot, melyben a Kárpát-medencei könnyűzenei formációk és klubok együttműködésének elősegítése a cél. Ezzel a produkcióval tervben van még a későbbiekben néhány koncert a Kárpát-medencében. Számos koncertünk lesz itthon, ezek dátumát a honlapunkon megtalálják. Három koncertet adunk az Egyesült Államokban ebben az évben. Los Angelesben, Las Vegasban és Dallasban várnak minket a magyar közösségek. Kaptam egy felkérést az Alexandra Kiadótól egy önéletrajzi kötet elkészítésére. Ez pedig ősszel jelenik meg. Így áll össze az idei év.
Borítókép: Az Ismerős Arcok zenekar (Fotó: Kelemen Ádám)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!