Hidakat építő zenekar

Az év eleje próbákkal és stúdiómunkával telt az Ismerős Arcok zenekar számára. Február közepétől és márciusban is adtak már néhány koncertet, áprilisban pedig megkezdődnek a lemezbemutatók és az Építsünk hidat turné. Az idei tervekről, az új lemezről, napjaink szomorú eseményeiről beszélgettünk Nyerges Attilával.

2022. 03. 21. 6:10
Fotó: Kelemen Ádám
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Nemzeti ünnepünk előestéjén a Híd Kárpátaljáért segélyprogram részeként Mátészalkán léptek fel, és adományokat gyűjtöttek kárpátaljai családok megsegítésére. Mit érzékeltek a határ közelében?
– Az esti mátészalkai koncert előtt meglátogattuk a barabási határátkelőnél szolgálatot teljesítőket. Megmutatták nekünk a segítőközpontot, aztán levittek a határra. Megható és egyben szívszorító volt testközelből látni és érezni a szomszédban zajló háború következményeit. Rengetegen jönnek gyalog, de autóval is érkeznek folyamatosan a menekültek. Csak azt láttuk, hogy asszonyok és gyerekek jönnek egymás után. Borzasztó történeteket hallottunk. A nagymamáról, aki a segítőhelyen kapott infarktust, az asszonyról, aki ahogy átért, kapta a hírt, hogy a férjét lelőtték. Iszonyat. Vagy az idős asszony, aki szívességből azt mondta, hogy a három gyerek nagymamája, így tudtak átjutni a határon. Az őket kísérő apát nem engedték át velük, az anya pedig itt várta őket a magyar oldalon. A vadidegen idős asszony hozta át a gyerekeket. A legdühítőbb az, amit a háborús helyzet kihoz az emberekből. Megállt mellettünk egy vadonatúj BMW, benne két férfi, akik ajánlkoztak, hogy el tudnak vinni Budapestre két embert. Akivel beszélgettünk, elküldte őket, mert kiderült, hogy nem engedik ide az ilyen segítségnek tűnő autókat, mert szedik össze az ukrán lányokat, és ki tudja, hová kerülnek.

Nyerges Attila   Fotó: Kelemen Ádám

– Születik ebből dal, amilyen hatások érik mostanában?
– A rám zúduló élmények változnak később szöveggé, de most még a hatásuk alatt vagyok. Harmadik napja jöttünk el, de mindig ezen töröm a fejem. Ha lecsapódik bennem, biztosan megszületik a szöveg.

– Beszéljünk az új lemezükről, hiszen sokan várják a megjelenését. Jó ideje dolgoztak már rajta.
– Ennek a lemeznek már akkor ki kellett volna jönnie, amikor az olimpia eredetileg elkezdődött. Aztán minden csúszott a pandémia miatt. Most végre felvettük a teljes anyagot, a keverés utolsó része folyik, már a borítót is láttam. Április 20-án lesz egy filmvetítésünk a MOM-ban, ami a zenekar történetének húsz évéről szól. Ezt DVD-n is kihozzuk majd. Itt szeretnénk a lemezt is a közönségnek bemutatni, dedikálással egybekötve. Lemezbemutató koncerteket is tartunk tavasszal. Április 8-án Budapesten, a Barba Negrában Karácsony James és fúvósok közreműködésével, április 9-én Békéscsabán, aztán április 29-én Szombathelyen.

– Hogy épül fel az új lemez?
– Tíz dal lesz rajta, ebből kilenc saját, és feldolgoztuk a Bikinitől a Nem tudom másképp mondani című dalt. Egy kicsit nosztalgikus dalok, de nem a régmúlt magyarságával foglalkozunk, hanem a magunk ifjúságával, így ötvenévesen. Az egyik számnak a Nyolcvanas évek a címe. Nekünk ez egy nagyon boldog időszak volt, hiszen akkor voltunk kamaszok, gimnazisták. Nosztalgiával gondolunk rá. Olyan témákat is feldolgoztunk benne, amelyek nem pozitív élményre épülnek. Gondolok itt John Lennon meggyilkolására vagy az északír Bobby Sands éhségsztrájkjára. Ez az időszak folyamatosan bennem volt, ebből született a lemez talán egyik legerősebb dala. Minden számnak megvan a maga története. A lemezen közreműködik Karácsony János, és az album egyik dalában Szalóki Ági tisztelt meg bennünket csodálatos hangjával és művészetével.

Az előadók a barabási határátkelőnél testközelből tapasztalták meg a szomszédban zajló háború következményeit            Fotó: Kelemen Ádám

– Miért Utolsó a lemez címe?
– Ebben a pillanatban még nem mondom el, miért ez a címe. Gondoljon mindenki, amit akar. Ki fog derülni.

– Ez nagyon titokzatos. Milyen további terveik vannak ebben az évben?
– Tavaly volt egy fantasztikus koncertünk a Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekarral. Csodás dolgok születtek ott. Lesz ebből még egy-egy előadás augusz­tusban Zalaegerszegen és az Erkel Színházban is. DVD mindenképp készül belőle. Részt veszünk egy turnén, Építsünk hidat a címe. A Vadkerti Imrével kiegészült felvidéki Kor-Zár verséneklő együttessel, valamint az erdélyi TransylMania zenekarral lesz három közös koncertünk. Április 22-én Székesfehérváron, 23-án Kiskunfélegyházán és 27-én Sepsiszentgyörgyön. Egy pályázati forrás tette lehetővé a közös sorozatot, melyben a Kárpát-medencei könnyűzenei formációk és klubok együttműködésének elősegítése a cél. Ezzel a produkcióval tervben van még a későbbiekben néhány koncert a Kárpát-medencében. Számos koncertünk lesz itthon, ezek dátumát a honlapunkon megtalálják. Három koncertet adunk az Egyesült Államokban ebben az évben. Los Angelesben, Las Vegasban és Dallasban várnak minket a magyar közösségek. Kaptam egy felkérést az Alexandra Kiadótól egy önéletrajzi kötet elkészítésére. Ez pedig ősszel jelenik meg. Így áll össze az idei év.

Borítókép: Az Ismerős Arcok zenekar (Fotó: Kelemen Ádám)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.