– A szűk szakma lesajnálta a festőt. Talán miután megnézik ezt a kiállítást, már nem fogják. A közönség mindig szerette, értékelte a műveit – szólt a kiállításról Kieselbach Tamás, a galéria tulajdonosa, művészettörténész, műkereskedő, aki a megnyitón kijelentette:
Czene Béla a XX. századi figurális festészet kihagyhatatlan alkotója.
A galerista szerint képei így, időrendben szemlélve zavarba ejthetik mindazokat, akiknek meggyőződésük: ők birtokolják a jó ízlést.
– Ez a könyv bemutatja, hogy mindeddig nem tekinthettük át kellő szélességében az életművet, azokkal a részekkel, amelyek a magyar művészettörténetnek szintén részei – fogalmazott Kieselbach Tamás. Gondolatait Molnos Péter művészettörténész, a kötet szerzője ekképpen folytatta:
– Négy olyan festmény látható itt, amely a XX. század magyar festészetét összefoglaló munkákba biztosan bekerül majd. A művészettörténész a mester festészetének sajátosságát abban látja, hogy olyannyira pontosan képes megragadni egyes momentumokat: tárgyakat, öltözeteket, divatelemeket, amivel tökéletesen jellemzi az adott kort.
A hatvanas-hetvenes-nyolcvanas éveket nála jobban senki sem tudta visszaadni – mutatott rá Molnos Péter, akinek szavait Kieselbach Tamás így egészítette ki:
– Olyannak ábrázolta a kort, mintha az szép lett volna, pedig cseppet sem volt az. Tette mindezt fantasztikus technikai tudással.
– Képeiről sugárzik, hogy imádott festeni, nem véletlenül óriási és változatos az életműve – sommázta a kötetet jegyző művészettörténész. A kiállított, illetve a könyvben szereplő munkák jelentős része Janikovszky János, a monográfiát megjelentető Móra Kiadó vezérigazgatója gyűjteményéből származik.
Kieselbach Tamás régi vesszőparipája, hogy monográfia készüljön az összes jelentős magyar képzőművészről. Erről, Juhász Anna moderátori biztatására, szólt a megnyitón is. Minden magyar festőre, képre úgy tekintek, hol lenne a helye a nagy összképben, a készülő könyvekben. A valóság szerelmese című kötet előtt nem ismertük igazán Czene Bélát, de így vagyunk a legnagyobb festőinkkel is. E könyvek híján csak részben tud bárki ítéletet mondani a magyar festészetről.
Molnos Péter és Janikovszky János, műgyűjtő elmesélte, miként akadtak rá egy padlásnyi, eleddig ismeretlen Czene-festményre. A család házának padlásán tárolt rengeteg képet sem a művész ott élő, szintén festő Gábor fia, sem ugyancsak képzőművész unokája, Czene Márta nem látta azelőtt. Úgy gondolták, azok kevéssé sikerült vagy befejezett alkotások, azért kerültek oda, ahová. Harminc-negyven esztendő porrétege fedte a munkákat. A portalanítást követően hamar kiderült, a műalkotások jelentős részét Czene Béla nem akarta eladni, azért vitte a padlásra.
– Mondhatni az életmű krémje került elő – jelentette ki Molnos Péter, hozzáfűzve: sosem volt része hasonlóban, s vélhetően csupán kevés művészettörténésznek adatott meg efféle újrafelfedezés.
A művészettörténész elárulta: az életmű magva átértékelte addigi munkáját, így jelentősen bele kellett nyúlni a monográfia szövegébe.
Kevés a XX. századi festődinasztia, a Czene família az. Idősebb Czene Béla megrendelésre festett, hogy eltartsa a családját. Biztosra vehető, hogy reneszánsz műhelygyakorlatot biztosított két fiának, Jánosnak és Bélának. Ifjabb Czene Béla felesége, Hikády Erzsébet, fiuk, Czene Gábor és unokájuk, Czene Márta egyaránt festőművész.
Mivel az ifjabb Béla már édesapja mellett művésszé érett, otthagyta a Képzőművészeti Főiskolát, s a római Collegium Hungaricum ösztöndíjával Itáliában tanulmányozta a reneszánsz művészetet, ami hamarosan magával ragadta.
– Ezután következett a „népi” periódusa, amit én a legerősebbnek érzek életművében – avatott be a mester életrajzába Molnos Péter. – Ez 1948-ig tartott, amikor a szocreál kényszerű korszaka következett, míg végre, az 1950-es évek végétől rátalált saját hangjára, amely élete végéig elkísérte.
Borítókép: Sosem látott képeket állított ki a Kieselbach Galéria (Fotó: Havran Zoltán)
