Negyvenöt éve hunyt el Kovács Margit keramikus, szobrász

A modern magyar kerámiaművészet egyik megteremtőjét, európai rangú vezéregyéniségét veszítettük el 1977 júniusában. Ma, június 4-én van negyvenöt éve, hogy Kovács Margit elment, művészete mégsem veszített frissességéből, mondanivalójából.

Kovács Margit művészete csak a szecesszió felől közelíthető meg sikerrel. A szecessziónak arra a sokáig élő, évtizedeken át elhúzódó ágára gondolok, amelynek legpregnánsabb képviselője nálunk Kozma Lajos volt

– méltatta a korongozó szobrászt Perneczky Géza képzőművész, művészettörténész 1970-ben. Az általa említett ág az 1930-as évekig élt, lassan változva, alakulva, asszimilálva a modern tárgyformálás vívmányait. Kétségtelen, hogy a magyar keramikusok mind ebből az ágból indultak, de talán Kovács Margit volt az, aki mindvégig megőrizte a stílus fő törvényeit. Az ő művein teljesedett ki a szecesszió, a kézművesség áhítatos tisztelete, forrt eggyé a figura és az ornamentika, vélte Perneczky Géza.

Mélydombormű a Hollán Ernő u. 16. falán, Budapesten              Fotó: Wikipédia

A modern magyar kerámia egyik alapítója és európai rangú vezéregyénisége, Kovács Margit 1902-ben született Győrben. A keramikusmesterség alapjait 1926-ban a bécsi Wiener Werkstätten egykori tagjánál, Hertha Buchernél ismerte meg. Szobrászatot Karl Killernél Münchenben, kerámiát Adalbert Niemayernél tanult. 

Hazatérve elsőként a Tamás Galériában mutatkozott be 1928-ban. Ettől kezdve minden nagyobb hazai és külföldi kiállításon részt vett. Tárlatai a magyar művészeti élet eseményei közé tartoztak, olvasható a Magyar Életrajzi Lexikonban. Gyorsan alkalmazkodott a körülményekhez, kiváló képességeivel Gádor István és Gorka Géza mellé emelkedett. Több évtizeden át főként ők hárman képviselték Magyarországot az európai kerámiaművészetben. Alkotásait bemutatta a párizsi és a brüsszeli világkiállításon, a velencei biennálén, de Rómában, Torinóban is. 

Művészetében a figurális tendencia öltött határozott formát. Műveinek legnagyobb csoportját a fényes mázas kerámiák, reliefek képviselték. Első fontos műve Budapest Székesfőváros Bécsi Idegenforgalmi Hivatala számára készült 1931-ben. Az ősfoglalkozásokat ábrázoló relief része a Szent Frigyes (1931), a Kecskés kislány (1935) és Szent Flórián fülke (1935). A korszak kiemelkedő kisplasztikája a Zsemleleány (1933–34). 

A francia gótika és a bizánci ikonok hatására expresszív stílusa 1936–40 között a dekoratív megoldások felé fordul. Vallásos tárgyú falképeket és agyagkivágásokat készített ekkor stilizált formanyelven. Ezek közé tartozik a komáromi templom szószéke (1937), a városmajori templom keresztelő kápolnájának padlózata (1938) és az Angyali üdvözlet (1938). Az égieket – ahogyan P. Brestyánszky Ilona értékelte – magyar talajba ültette.

A harmincas évek végén több épületkerámia került ki a műhelyéből, köztük az Iparművészeti Társulat 1938-as kiállításán aranyéremmel kitüntetett díszkályha, amely egyik főműve, és a győri Szent Imre-templom kapubejárata (1939). De indult más irányba is. „Csak látogatóba járok parasztok közé, mégis őket mintázom a leggyakrabban” – nyilatkozta újabb útkereséséről. A népművészetnek úgy lett a tisztelője, művelője, mint Bartók Béla és Kodály Zoltán: önmagát is hozzáadta az élményhez. Ebben az időszakban korongolta népművészeti ihletésű figuráinak egész sorát (Kuglófmadonna, 1938). 

Emléktábla a Pozsonyi u.1. alatt      Fotó: Wikipédia

A hatvanas években alakjai újból zömökekké váltak, egyre nagyobb szerepet kapott rajtuk az elmúlás gondolata. Színei elhalványultak, sokszor teljesen elmaradtak, nagyméretű korongolt figurái csőszerűen megnyúltak. Utolsó faliképein a geometrizáló törekvéseket társította az expresszív formaadással. 

Szentendrén múzeumot rendeztek be és neveztek el róla 1973-ban. Itt a legjelentősebb alkotásait helyezték el. Utólag a kiállítóteret kibővítették. Az alkotó kvalitásait is elismerték: 1948-ban Kossuth-díjat kapott, 1953-ban érdemes, 1959-ben kiváló művész lett. 1996-ban posztumusz Magyar Örökség-díjban részesült.

Borítókép: Kovács Margit keramikus (Fotó: MTVA-archívum)