Felröppent a földről egy szerény, szép kismadár. Szárnyalni tudott éneke, furcsa varázsa volt, boldogított, lelkesített, vidám nevetést varázsolt, eszméltetett. Tüneményes találékonysága mindig megtalálta a lélek legbonyolultabb kulcsát. Jó volt vele együtt lenni. Meghalt Kovács Margit – írta nekrológjában, 1977 júniusában Somogyi József grafikus- és festőművész, akinek ma is érdekesen hatnak sorai, főként ha elolvassuk, mit mondott Kovács Margit néhány évvel korábban, 1966-ban Frank János művészettörténésznek, aki az V. Országos Iparművészeti Kiállítás kapcsán intézte hozzá kérdéseit. Az alkotó így fogalmazott:
„Egyik barátom azt mondta a múltkor, mit akarok, én már megcsináltam az életművemet. Azt mondtam neki, én nem arra gondolok, mit csináltam tegnap, hanem, hogy holnap mit fogok csinálni. Különben az egész kis élet, az egész kis munka nem érne semmit. Nem akarom bezárni magamat semmi elől. De arra is vigyázok, hogy bele ne sodródjam egy üresjáratba! Meg akarom tartani az őszinteségemet, egyéniségemet. Madárból is, növényből is, állatból is van mindenféle fajta. Egy rigó úgy él, mint egy rigó, és egy sas úgy él, mint egy sas. Hamis volna az egyiktől, ha a másik tollába bújna, és nem is volna meggyőző. Érzem én az absztraktban is – a jó absztraktban – azt a feszültséget, ami a világra hozta. De azt is érzem, hogy eljön majd az idő, amikor az embereknek föltámad a kívánságuk a romantika iránt.”
Az embereknek azonban Kovács Margit művészete iránt támadt fel újra és újra a kíváncsisága. A különös, sehova be nem sorolható művészt esztétikailag próbálták értékelni. Írtak számos dolgozatot a korongolt szobrairól, megírták, hogy az agyagművesség ősi törvényeit betartva készíti figuráit, leírták, miket ábrázolnak a hengeres testű alakjai, és hangoztatták, mennyire nemzeti érzelműek a kerámiaszobrai. A művésznő munkásságának, személyiségének lényegét mégsem sikerült megragadniuk, szavakba önteniük.
Később, amikor a magyar kerámia a modernebb formák felé fordult, a Kovács Margitról írott szakcikkek megritkultak, mintha megfeledkeztek volna róla. Ekkoriban úgy tűnt, egy olyan nem kvalitásos iparágnak a kvalitásos képviselője, amit magyar emléktárgyművészetnek lehetne nevezni, és amelynek rajta kívül nincs más zászlóhordozója, amelynek nélküle nincs folytatása.
