A balatoni hangverseny egy befejezetlen darabbal, a D-dúr kürtversennyel indul. Mozart egy régi kedves barátja, Joseph Leutgeb számára komponálta, csakúgy, mint másik három, erre a szólóhangszerre írt koncertjét. Jóllehet a muzsikus jóval idősebb volt a zeneszerzőnél, kapcsolatukat közvetlen stílus és csipkelődő humor jellemezte, ami a kotta mellé írt szellemeskedő megjegyzésekből is kiérződik. Az egyik különösen virtuóz résznél például ez áll: „Befejezte már? Hála a jó Égnek!” A kompozíció a szerző halála évében született, és mindössze két tételből áll. A másodikat, a rondót már Süssmayr egészítette ki, az a híres tanítvány, aki befejezte a Rekviemet is.
A bensőséges mély hangja miatt kedvelt fafúvós hangszert, a fagottot középpontba állító versenyművek között különösen népszerű a B-dúr koncert, melyet Mozart 1774 nyarán írt, mindössze tizennyolc évesen. A szerző több más koncertet is készített erre a szólóhangszerre, de csak ez az egy maradt fenn közülük. A háromtételes darab középső, andante tételének egyik témája a Figaro házasságából is ismerős lehet.
Bár a fagott sem a leggyakoribb szólóhangszer a versenyirodalomban, ez még kevésbé mondható el a fuvola és a hárfa párosításáról. A C-dúr fuvola-hárfa verseny a könnyed és elegáns társasági muzsika példája. A művet 1778 áprilisában írta Mozart, amikor Párizsban járt. A zeneszerzőnek nagyon megtetszett, ahogy Guines herceg fuvolázott, a leánya pedig hárfázott. Végül a főrend versenyművet rendelt a saját maguk számára. Igen friss hangvételű darab született, melynek zárótételében megszólaló táncmotívum a Kis éji zene románcában is visszaköszön.
A versenyművek után a „kis” g-moll szimfónia szólal meg, mely megkülönböztető melléknevét annak köszönheti, hogy Mozart egyik legismertebb műve, a 40. sorszámot viselő szimfónia azonos hangnemben íródott. A borús hangvételű, szenvedélyesen izgatott darab első tételének témája felbukkan a Don Giovanni nyitányának sejtelmes felvezetésében is, és ez a zene hallható Milos Forman filmje, az Amadeus nyitó főcíme alatt is.
