A júniusban megnyitott „Az egész életem hegedű” – Emlékkiállítás a 76 éve született Halmos Béla tiszteletére című tárlat a népzenekedvelők igazi zarándokhelyévé vált, s augusztus végéig várja az érdeklődőket. Szabó Zoltán, a kiállítás kurátora elmondta, hogy 1981-ben egy szolnoki fesztivál esti táncházában ismerkedett meg Halmos Bélával.
Nagyon tiszteltem Halmos Béla munkásságát, s legnehezebb muzeológiai feladatom volt, hogy ezzel a tudományos hagyatékkal, mozgalmas életúttal miként sáfárkodjam. Szerettem volna bemutatni, hogyan alakították ki Sebő Ferenccel azt a zenei stílust, ahogy elkezdtek népzenét, az eredeti ízzel játszani. Bátran kísérleteztek, megcsinálták maguknak a háromhúros kontrát, s a dudát és a tekerőlantot is beemelték a zenekari játékba. Elindítottak egy folyamatot, ami aztán követőkre talált.
– emlékezett vissza Szabó Zoltán, aki a kiállítás erősségének tartja, hogy a szemtanúk elmondásai, írásai teszik hitelessé Halmos életének bemutatását, s jól lehet követni belőlük a táncházélet indulását.
Magam is számos ismeretlen adattal gazdagodtam, például nem tudtam a családi múltjáról: építészmérnök édesapja részéről való indíttatásáról és a családi hagyományokról. Élete mindenki számára példamutató, muzsikusként szerzi meg a kandidátusi fokozatot. Tudományos igénnyel dolgozza fel a széki prímás, ’Icsán’ anyagát, a kézirat megtekinthető a kiállításon. A gazdag életpályát a tárlat elnevezése jól fejezi ki: ’Az egész életem hegedű.’ A bemutató az ismert okok miatt egy évet késett, hiszen Halmos Béla születésének 75. évfordulójára terveztük megnyitását.
– mutatott rá a kurátor.
A Végtelen motívum című kiállítást a Magyar Állami Népi Együttes fennállásának 70. évfordulója alkalmából készített fotóalbum motiválta. Váradi Levente fényképei egy olyan világba kalauzolják el a szemlélőt, amelyet a kívülállók nem ismernek: a próbák izmokat nem kímélő pillanataitól a színpad lelket felemelő csillogásáig. Képek mesélik el, mutatják be a társulat művészeinek személyes történetét, amely a nemzetközileg méltán elismert Magyar Állami Népi Együttes legújabb kori története is egyben. A kiállítás kurátora, Katkó Tamás elmondása szerint a kötetből ismerte meg az anyagot.
Az albumból és az abból kimaradt képekből válogathattam össze a fotókat. Világéletemben egy szerkesztő embernek tartottam magam, számomra mindig nagyon fontos volt – legyen az fotó vagy irodalmi szöveg –, hogy ’köszöngessenek’ egymásnak a szerkesztésben szereplők. Itt sem volt másként: válogatásomban azok az alkotások kaptak helyet, amik ’beszélgetnek’ a falakon, s a falaknak, s minden egységnek külön szerep jutott. Fekete-fehér anyagon szerettem volna bemutatni párhuzamosan futó két sorozatot. Az egyik a próbák és az előkészületek világa, a másik az előadásokon készült felvételek. A könyvborító fotója megadta az alaphangulatot: egy táncos felülről látszik, kalapját, árnyékát, kézmozdulatát látjuk, az arca rejtve marad. Nagyon izgalmasak voltak számomra a magasból készített felvételek, misztikusak, mintegy oltárképek.
