A cigánykutató fényképei a Kárpát-medencében

Erdős Kamill romológus fotóhagyatékának digitalizálását kezdte meg a budapesti Néprajzi Múzeum, ezzel szélesítve ki együttműködését a vidéki múzeumokkal. A hatvan éve elhunyt cigánykutató ötszáz fényképét és tárgyleíró kartonját a gyulai Erkel Ferenc Múzeumból szállították a fővárosba, hogy megkezdjék az archiválásukat. A fényképanyagból vándorkiállítás készül.

A Néprajzi Múzeum kezdte meg Erdős Kamill cigánykutató különleges etnográfiai fotóhagyatékának feldolgozását Budapesten. Az ötszáz fényképet és az ötszáz tárgyleíró kartont a gyulai Erkel Ferenc Múzeumból szállították a fővárosba, hogy itt a legmodernebb módszerekkel, szakszerűen archiválják az anyagot, adta hírül az M5 tévécsatorna EtnoKultúra című műsora.

A fényképek mellett a gyulai közgyűjteményben levelek, gyűjtött tárgyak, szakkönyvek, feljegyzések és terepnaplók képezik az egyik legnagyobb hazai romológus örökségét. Mindezekből a Néprajzi Múzeum vándorkiállítást állít össze, amelyet a határon túli magyar területekre is elvisznek. Az ország legnagyobb etnográfiai közgyűjteménye ezzel szélesíti ki együttműködését a vidéki múzeumokkal, hiszen már korábban is dolgoztak hálózatban, digitalizáltak és archiváltak vidékről érkező anyagokat. Terveik szerint az egykori – és még létező – forrásközösségeket is felkeresik majd.

A Budapesten 1924-ben született Erdős Kamill egyébként tragikus életpályát futott be. Alighogy tisztté avatták a második világháború végén külföldre menekített Ludovika Akadé­mián, francia fogságba esett. Innen hazakerülve végzett el egy jegyzői tanfolyamot, de kiderült, hogy tüdőbajos lett, ezért nem maradhatott ezen a pályán. Kórházi kezelésre szorulva került 1952-ben Gyulára. Ebben a városban nősült meg, itt kapott munkát a kórház orvosi könyvtárában. Mivel a betegség elhatalmasodott rajta, 1956-ban rokkantsági nyugdíjba ment. 1962. július 2-án hunyt el, Gyulán temették el. A megyei kórház kápolnája közelében állítottak tiszteletére egy fából készült szobrot.

Erdős Kamill páratlan kutatásait szélesebb körben csak 1956 után ismerték meg, azt követően, hogy kezdtek megjelenni a tanulmányai. Késői bemutatkozásának egyik oka az volt, hogy néprajzi tájékozottságát autodidakta módon szerezte. A cigány nyelv kárpáti cigány nyelvjárását például a budakeszi szanatóriumban vele együtt ápolt Bárányi Dezső balassagyarmati cigányprímástól sajátította el. Az oláh cigány nyelvjárást Gyulán tanulta meg, főként Kolompár Jánostól, akinek az édesanyja is fontos szerepet játszott cigánytanulmányaiban.

A terepmunka mellett Erdős Kamill rendszeresen olvasta a szakirodalmat, kapcsolatot tartott a hazai és a külföldi szakemberekkel, akiknek megküldte gyűjtőútjainak megfigyeléseit. Elérte, hogy számos kérdésben szakértőként keressék meg. Néprajzi tudását mégis csupán eszköznek tekintette a cigányság felemeléséhez, társadalmi felzárkóztatásához. Tervei között szerepelt egy önálló cigány múzeum létesítése is. Ezt a gyulai Erkel Ferenc Múzeum keretei között szerette volna megvalósítani.

Gyűjtései elsősorban nyelvi természetűek voltak, de szokás- és hiedelemanyagot, folklórt (népdal, népmese, tánc) is gyűjtött. Hasonlóan jelentősek etnikus megfigyelései. Különösen fontos része munkásságának, hogy osztályozta, csoportosította a magyarországi cigányokat. Sok olyan területen is kutatott, amelyen a szegényekről, az élet kitaszítottjairól, a társadalom perifériáin élőkről volt szó. Foglalkozott a magyar állathajcsárokkal, a gyepmesterekkel és a koldusokkal is.

Munkássága elismeréseként 1958-ban tagjául választotta a londoni Gypsy Lore Society, 1959-ben a Magyar Néprajzi Társaság és a párizsi Association des Etudes Tsiganes. Életműve befejezetlen maradt, és máig feldolgozatlan.

Borítókép: archív felvétel (Fotó: Néprajzi Múzeum)