Az öt legjobb Julia Roberts-film – Sztárom a párom + videó

Régi adósságunkat törlesztendő az új esztendőt egy csodálatos színésznő általunk legjobbnak ítélt filmjeinek a bemutatásával kezdjük. Először szerepel sorozatunkban hölgy színész, így mindenképpen olyan sztárral szerettünk volna indulni, aki igazán nagy név a szakmában és még a fiatalabb korosztály is ismeri a filmjeit. Ezért esett a választásunk Julia Robertsre.

2023. 01. 06. 20:00
null
Forrás: Budapest Film
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Julia Roberts Oscar-díjas amerikai színésznő Georgia államban, Smyrnában született, ami Atlanta egyik elővárosa. Már fiatal korában találkozott a színészmesterséggel, hiszen a szüleinek gyermek-színészképző iskolája volt. Azonban ő inkább állatorvos szeretett volna lenni, majd újságírást is tanult. De végül bátyja, Eric Roberts sikereit látva ő is a színészi pályát választotta. Első filmes áttörését az 1988-as Gördülő kavicsok (Satisfaction) című mozival érte el, ahol egy rockzenekar basszusgitárosát alakította. Nem kellett sokat várnia az első szakmai elismerésre sem, hiszen az 1989-es  Acélmagnóliák (Steel Magnolias) című filmben megformált szerepéért a következő évben Oscar-díjra jelölték legjobb női mellékszereplő kategóriában. A pályafutását az 1990-ben bemutatott Micsoda nő! (Pretty Woman) című romantikus vígjátékkal alapozta meg. Ezt követően számos nagy költségvetésű romantikus vígjátékban szerepelt, az egyik legjobban fizetett hollywoodi színésznővé vált.  Érdekes, hogy számos esetben került a szakma látóterébe, de sok esetben lecsúszott a díjról. Hiszen nyolc jelöléséből  „mindössze” három Golden Globe-díjat nyert, továbbá négy alkalommal jelölték Oscar-díjra, ebből azonban „csak” a legjobb női főszereplőnek járó díjat vihette haza a 2000-ben bemutatott Erin Brockovich – Zűrös természet (Erin Brockovich) című életrajzi filmben nyújtott alakításáért. Nem volt könnyű dolgunk a Julia Roberts filmjeit bemutató mini toplistánk megkomponálásakor, de végül összeállt a listánk. Ahol végül egy örökbecsű, remek kis vígjáték, a Sztárom a párom (Notting Hill) szerezte meg az ötödik helyet.

5. Sztárom a párom (1999)

A filmet 1999-ben mutatták be. Rendezője a dél-afrikai születésű brit filmes, Roger Michell, aki főként színházi rendezőként tette le a névjegyét, de az ő nevéhez fűződik például a 2002-es Ütközéspont (Changing Lanes) című amerikai akciófilm is, Ben Affleck és Samuel L. Jackson főszereplésével. A forgatókönyvet Richard Curtis, a zenét pedig Trevor Jones készítette. A forgatás nagyrészt London Notting Hill városrészében zajlott, ezért lett a film eredeti angol címe Notting Hill. 

Fotó: Budapest Film

A történet egy szokványos, mondhatni elcsépelt sztori, de mégis mindig betalál a nézőknél. Ugyanis az emberek szeretik azt az alaphelyzetet, amikor egy egyszerű átlagpolgárnak valami sikerül, valamit megnyer, elhódít annak ellenére, hogy jelentős hendikeppel indul. A Sztárom a párom arról szól, hogy van egy átlagos londoni fiatalember, William Thacker (Hugh Grant), aki egy parányi, útikönyveket árusító könyvesboltot vezet a társával. Egy nap váratlanul betoppan a boltjába Anna Scott (Julia Roberts), a híres hollywoodi színésznő, aki új filmjét népszerűsíteni érkezett Londonba. Hollywoodi forgatókönyv szerint alakulnak az események, elcsattan az első csók, William beleszeret a híres színésznőbe, aki azonban először nem teljes szívvel viszonozza az átlagos, nem szakmabeli férfi vonzalmát, annak ellenére, hogy ő sem közömbös a jóképű idegen iránt. Majd végül, ahogy az lenni szokott, a szerelmesek mégis egymáséi lesznek, nem törődve az anyagi különbségekkel, a társadalmi elvárásokkal. Julia Roberts nagyszerűen alakítja ezeket a szerelmes zsánerfigurákat, és Hugh Grant is mestere a romantikus alakok megformázásának. Így szinte borítékolható volt a film sikere. 

Nagyon szerette a közönség, nem véletlenül tűzi műsorára még ma is évről évre valamelyik televíziócsatorna, hiszen biztosan hozza a magas nézettséget. A Sztárom a párom hazájában több mint 116 millió dollár bevételt hozott. Az első hétvégén 27,7 millió dolláros bevételével amerikai rekordot döntött mint a legtöbb bevételt hozó romantikus film. 1999-ben pedig, összességében a 16. legjövedelmezőbb film lett. 

A nagyszerű színészi alakítások mellett elengedhetetlen a jó zene is ahhoz, hogy egy film nyomot hagyjon, megmaradjon a nézők emlékezetében. Ebben a szegmensben is nagyon jól teljesített a Julia Roberts filmjeit bemutató mini toplistánk ötödik helyezettje, hiszen számos előadó írt dalokat a filmhez, többek között Elvis Costello, aki Charles Aznavour She című dalát dolgozta fel. Érdekesség a mozival kapcsolatban: a film egyik jelenetében Hugh Grant Julia Roberts-nek olvas fel egy londoni parkban egy padon. Az a pad jelenleg az ausztráliai Perth Queens Gardens nevű parkjában található. Valaki megvásárolta és a városnak adományozta.

A Sztárom a párom könnyed, laza vígjáték, kicsit cukormázas, de pont annyira, ami még befogadható. Nem kell szégyenkeznie tehát férfitársaimnak sem, ha úgy érzik, hogy tetszett nekik ez a mozi, mert a kedves londoni történet megvalósítása bizony nagyon jól sikerült. Julia Roberts pedig ebben a filmben is tündökölt, egy kicsit saját magát is alakíthatta, hiszen az általa megformált hollywoodi sztár alakja nem állt messze tőle. Bár a film forgatókönyvírója , Richard Curtis szerint Anna Scott karaktere Grace Kelly és Audrey Hepburn keveréke.

Összességében a habkönnyű, ugyanakkor remekül megírt vígjáték ötödik helye több mint indokolt.

Idővonal: A Sztárom a párom című filmet 1999-ben mutatták be, abban az évben, melynek márciusában hazánk csatlakozott Csehország és Lengyelország társaságában a NATO-hoz. Budapesten, a Hajógyári-szigeten rendezett Sziget Fesztiválon menet közben leszakadt egy körhinta több gondolája, melynek következtében egy 25 éves fiatalember két nappal később meghalt. Magyarországon is jól látható volt a teljes napfogyatkozás. A ritkán látható jelenség alkalmából Pécsett a planetárium udvarán egy időkapszulát ástak el, hogy 2081. szeptember 3-án nyissák ki újra. Csecsen fegyveresek támadást hajtottak végre dagesztáni célpontok ellen, kiprovokálva ezzel a második csecsen háborút. Veszprémben felavatták az amerikai segítséggel kialakított Légtér-szuverenitási Hadműveleti Központot (ASOC). Az év utolsó napján Borisz Jelcin orosz elnök lemondott hivataláról, utódjául pedig Vlagyimir Putyint jelölte ki. (Wikipédia)

A jövő héten Julia Roberts új arcát mutatjuk meg önöknek, tartsanak velünk!

Borítókép: William Thacker (Hugh Grant) és Anna Scott (Julia Roberts) a film egyik jelenetében. (Fotó: Budapest Film)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.