A magyar kultúra napja mostantól az Országgyűlés határozatának megfelelően, nemzeti emléknapjaink sorát gazdagítja – hangzott el az eseményen.
Az eseményen köszöntötték Novák Katalin köztársasági elnököt és a Kárpát-medence minden tájáról érkezett gyerekeket, akiknek a jelenléte a nemzeti összetartozást szimbolizálta. A 200. évfordulón 200 gyermek – száz anyaországi és száz határon túli – szavalta Novák Katalinnal együtt a nemzeti imádságot az ünnepségen.
Bábel Balázs kalocsa–kecskeméti érsek kiemelte: a magyar kultúra napja a magyar hazaszeretet ünnepe is, hiszen ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnuszt, nemzetünk imádságát. Ez a költemény a magyar hazafias líra többszázados vonulatának összefoglalója, amely az egész magyar sorsot magába sűríti.
Addigi költészetünkben dicsőítették a múltat és kárhoztatták a jelent. Ez a vers zsoltár módján, istendicséret hangján szól, és a jobb jövőben reménykedik
– tette hozzá.
Elmondta, Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én öntötte végső formába a Hymnus, a' Magyar nép zivataros századaiból című költeményét. Ez az esztendő a magyarok számára gondviselésszerű volt, hiszen 1823-ban született Petőfi Sándor, a hazáért életét adó nagy költőnk, és ugyanebben az évben született Madách Imre, aki a magyar szabadságért börtönbüntetést viselt, ő írta meg a magyar Faustot, Az ember tragédiáját – emlékeztetett.
Azon a januári napon valószínűleg Kölcsey nem gondolta, hogy a vers, melyet hajnalban fejezett be, egyszer még Magyarország hivatalos himnusza lesz
– jegyezte meg az érsek.
Bábel Balázs kitért arra: a Himnusz Kölcsey Ferenc haza iránti szeretetének foglalata, de a költő kérlelhetetlen kritikusa volt a magyar bűnöknek. Aszketikus életet élt, nagyon sok megpróbáltatásban volt része, sok lelki és szellemi válságot élt meg, amelyekhez nagyban hozzájárult, hogy gyerekkori betegsége miatt a jobb szemére megvakult.
A borongó bánat hozzátartozott természetéhez, érzékeny lelkében a nemzethalál víziója lebegett, elég csak a Zrínyi második éneke című versére gondolnunk
– fogalmazott az érsek.
Szólt arról is: abban, hogy a Himnusz közismertté vált, nagy érdeme van Erkel Ferencnek, aki megzenésítette. A mű 1844-től ismertté vált az akkori értelmiség körében.
– A Himnusz nagy ünnepeken a templomainkban is felhangzik, ahol magyarok élnek – mondta Bábel Balázs.
Közölte: a 200. évforduló hálára is kötelez, mert voltak időszakok, amikor el akarták törölni a Himnusz éneklését.
Most ugyancsak fontos, hogy a Himnuszt imádságként énekeljük, mert olyan időket élünk, amikor a nemzetet, a hazát a felejtés kultúrájával ki akarják törölni emlékezetünkből. Nekünk a költő és zeneszerző szándékát tovább kell vinnünk
– hangoztatta.
Az érsek hozzátette, eltelt kétszáz év a Himnusz megírása óta, ünneplésünk akkor lenne teljes, ha mindaz az éthosz, amely Kölcsey szívét átjárta, a miénkre is hatna.
Így emelkedne fel a magyar nép a hazaszeretetben nagy fiához
– zárta szavait Bábel Balázs.
Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke azt mondta: kétszáz évvel ezelőtt született egy olyan imádságunk, amelynek küldetése, funkciója felemelni, összekötni, megvilágítani a mi közös magyar életünket.
Nemzeti és imádság – egyik sem könnyű műfaj
– jegyezte meg a püspök.
Úgy fogalmazott, Kölcsey Himnusza nem kegyes kívánságok gyűjteménye, hanem tükörbe nézés és szembenézés. Szembenézés történelmünkkel, úgy, ahogy azt az Ószövetség prófétái tették, és az nem volt más, mint hogy Isten szemszögéből akarták látni a saját életüket.
A művet idézve a zsinati elnök azt hangoztatta: egymással szemben elkövetett bűneink sértik az isteni törvényt, és romlásba taszítják a közösséget.
Bűnbocsánat, áldás csak irgalomból lehet és lesz – hangsúlyozta, hozzátéve: ezért kezdődik úgy az utolsó versszak:
Szánd meg Isten a magyart.
– Ezt kérjük, ezért imádkozunk mindig, amikor a Himnuszt énekeljük – mondta a református püspök. Kitért arra: nem azért emlegetjük, hogy „Megbünhödte már e nép/ A multat s jövendőt!”, mert mostantól bármit megtehetünk, hanem azért, mert szabadok vagyunk a jóra.
Köszönjük, hogy a Himnuszt énekelve azok is imádkoznak, akik nem is tudják, és így mégis együtt lehetünk mi, magyarok az emberi mélységekben és az isteni magasságokban
– fejezte be beszédét Balog Zoltán.
Az irodalmi összeállítás a Nemzeti Színház és a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház művészei, a Honvéd Férfikar, valamint a Kaposvári Egyetem tolmácsolásában hangzott el, Solymosi Vince (cimbalom) közreműködésével, Vidnyánszky Attila rendezésében.
Magyar kultúra napja 
