Ben Affleck legalább olyan jó színész, mint Matt Damon, de ha együtt szerepelnek egy filmben, mintha megsokszorozódna a tehetségük. Egyrészt köszönhető ez régi barátságuknak, másrészt valószínűleg annak, hogy ha belekezdenek egy új projektbe, akkor azt szívvel-lélekkel csinálják végig. Az Air – Harc a legendáért című filmjük nemcsak arról szól, hogyan hozta be a lemaradást a sportcipők piacán a Nike az Adidasszal és a Converse-zel szemben, ez ugyanis nem lenne elég izgalmas ahhoz, hogy fenntartsa a nézők figyelmét csaknem két órán keresztül.
Az Air – Harc a legendáért arról szól, hogy érdemes kitartóan küzdeni
Az Air – Harc a legendáért sokkal inkább azt mutatja be, hogyan győzhet egy kisember a multinacionális óriáscégek érdekeivel szemben. A történet ugyanis azt meséli el, hogyan szerezte meg a Nike Michael Jordant, a világhíres kosarast. Persze Jordan ekkor, vagyis 1985-ben még korántsem volt világhíres, a Nike viszont növelni akarta a piaci részesedését a sportcipő-üzletágban. Mindehhez azonban kellett egy Sonny Vaccaro (Matt Damon), aki rájön arra, hogy csak akkor lehet igazán jól eladni egy sportcipőt, ha azt megszemélyesíti egy olyan sportoló, aki sikerekben képes kamatoztatni a tehetségét. Mivel Michael Jordan az Adidasszal akart leszerződni, Sonny Vaccaro ráveszi a kosaras anyját, hogy hallgassa meg a Nike ajánlatát is, amely nem olyan személytelen, mint az Adidasé, sőt kifejezetten Jordan személyére szabják a reklámkampányukat, sőt magát a sportcipőt is.
A film sava-borsát Matt Damon játéka adja. Damon figurája, Sonny Vaccaro ugyanis szinte szóról szóra előre elmondja Jordan édesanyjának, milyen szöveggel fog előrukkolni a két konkurencia, segíti őt abban, milyen kérdéseket tegyen fel nekik, sőt még abban is segít, hogyan leplezze le az Adidast és a Converse-t, amelyeknek egyáltalán nem érdekes Jordan személye, sőt inkább azt gondolják, hogy Michael Jordannak kellene örülnie, ha velük köt üzletet.
Az egész film legnagyobb dobása viszont az, ahogyan bemutatja azt a folyamatot, amíg Michael Jordan édesanyja ráeszmél arra, hogy fiának részesedést kérhet minden egyes eladott sportcipő után, amelyen szerepel a neve, vagyis az, hogy Air Jordan.
A nézőnek meg azt kell megértenie, hogy ilyen üzletre még soha nem volt példa korábban, és az ügy elég hamar precedenst is teremt abban az értelemben, hogy a sportolók és családjaik végre megfelelő ellenszolgáltatást kapnak a sportszergyártóktól, amelyeknek a termékeit sikerre viszik. Mert az is az igazsághoz tartozik, hogy amíg például Michael Jordan nem veszi föl azt a bizonyos cipőt, addig az csak egy sportcipő, semmi több. Amikor viszont a Nike sportcipőjében válik a világ legnagyobb kosarasává, akkorra az Air Jordan már nemcsak egy cipő, hanem a sikeres sportolás lehetőségének fogalma is társul hozzá.
Furcsa dolog ez, hogy a néző érdeklődését csaknem két órán keresztül fenn tudja tartani egy olyan film, amelyben csak tárgyalnak és egymással beszélgetnek az emberek. Mindezt igazán meggyőző színészi játékkal és hiteles párbeszédekkel érik el az alkotók, valamint azzal, hogy a filmnek egyetlen igazi hőse van, a Matt Damon által alakított Sonny Vaccaro.
Bár a filmben nem robbantják fel az autókat, sőt még a hidakat sem, viszont a piacon robbanásszerű nyereségre tesz szert a Nike, ami Sonny Vaccaro minden mondatát és gondolatát igazolja visszamenőleg is. Úgy a mozivásznon, ahogy történt a való életben is. Az igazán izgalmas történetek ugyanis mindig a valóságból indulnak ki, a fantázia általában ahhoz kell, hogy művészeti alkotássá merjék formálni azokat.
Borítókép: Az egész film sava-borsát Matt Damon játéka adja (Fotó: InterCom)
