Patryk visszaeső, drogos bűnöző. Pitiáner betörésekből él, egyszer azonban tetten érik, és a bíróság arra kötelezi, hogy 360 órányi közösségi szolgálatot teljesítsen (értsd: önkéntes munkát végezzen) egy hospice-házban.
Vállalni a konfliktust
A létesítményt Jan atya vezeti. A srác korábban már összefutott vele, hiszen az atya a problémás fiatalokkal is kapcsolatot keresett. Patryk tehát tisztában van vele, mit tudnak róla a hívei: rövidlátó és sánta, és mert alig volt egy kiló, amikor világra jött, születésekor senki sem adott neki esélyt – talán ez magyarázza, hogy felnőttként, lelkipásztorként az esélytelenekkel kezdett foglalkozni...
Ezek után a néző is megismeri Jan atyát – becenevén Johnnyt –, és egyértelművé válik: az első ránézésre furcsának, esetlennek tűnő figura valójában nagy lelkierejű, céltudatos ember, aki pontosan tudja, mit akar, és céljai eléréséért konfliktusokba is kész belemenni – még az egyházi elöljárójával is.
Ugyanakkor leginkább szelídségével és állhatatosságával gyakorol hatást a környezetére. Miközben a társadalom által elejtettek, eldobottak felemelésén munkálkodik, a megbocsátás és elfogadás szükségességét hirdeti, a hozzá irányított fiatalemberre is marad ideje, és a szeme ezúttal sem hagyja cserben, a pedagógiai érzékéről nem is beszélve.
Így Patryk – aki kezdetben leginkább azért örül a hospice-házban végzett munkának, mert abból indul ki, hogy akinek tartozik, ott nem keresi majd – fokozatosan bekapcsolódik a létesítmény életébe, és a folyamat során olyan élmények érik, mint korábban sosem.
Ezek következtében nemcsak a paphoz kerül közelebb, de megtanulja az értékelni az életet – többek között a sajátját is. Talán a legjobbkor: Jan atya ugyanis súlyos betegséggel küzd, és legjobb esetben is csak hónapjai vannak hátra.
A Johnnyt tehát minden további nélkül be lehetne illeszteni a „csirkefogó találkozik egy jó emberrel, és ettől megváltozik” típusú történetek sorába, ám ha így tennénk, nem vennénk észre, mi minden van még benne.
Hiteles portrét rajzol egy kallódó fiatalról, akit tizenkét éves korában kaptak el először, és aki megszokta, hogy miután ült egy évet, hat hónapja van odakint, mielőtt ismét rács mögé kerülne.
És egy elhivatott lelkipásztorról, aki – mentoráltja jellemzése szerint – három dologban jó: abban, hogy észrevegye, megértse és megölelje az embereket.
