Amikor az ember elér egy mérföldkőhöz, és átvesz egy díjat, óhatatlanul eszébe jut a múlt, és elgondolkozik a szakmájában töltött esztendőkön. – Bármilyen díjat is kap az ember, az azzal jár, hogy utána egyfajta elvárást érez, amely készteti arra, hogy mindig a lehető legjobb legyen, és ez bizony egyfajta feladattá is válik. Ilyenkor arra gondol, hogy milyen munkákat végzett el, milyen elvárásai voltak, milyen igény szerint tette a dolgát, és hogyan tudta követni a megálmodott útját – mondta Csík János.
Szaladjunk hát végig vele ezen az úton!
A zenész, bár Kecskeméten született, nagyszülei egy közeli faluban éltek, így családi ünnepeken, összejöveteleken már kisgyerekként találkozott a népdalokkal, a népzenével.
Voltak disznótorok, közös vacsorák, és ez mindig közös nótázással fejeződött be. Itt találkoztam először a népdalokkal, amikről később kiderült, hogy a nagymamám vagy éppen a nagybátyám dala volt. Ezek mind nevelték a népzene iránti szeretetemet
– osztotta meg emlékeit a művész. Emellett számos más zenei stílust is megismert családja révén az operettől a komolyzenéig. Általános iskolában kezdett el néptáncolni, így idővel neki is fontossá vált az otthon kapott örökség.
Első zenekarát, a Garabó együttest még középiskolás korában alapította iskolatársaival. Elárulta, hogy amikor a zenekar nevén gondolkoztak, a nagymamája jutott eszébe, akinek az egyik fonott kosara volt a garabó. A lelkes középiskolás együttest követően a békéscsabai Balassi Táncegyüttest kísérő Békés Banda népzenésze lett. Ahogy visszaemlékezett, ott tanulta meg, mi a valódi muzsikálás.
Ezek igazán emberi zenék, hiszen az ember lelkéből, bánatából, öröméből fakadnak. Ha játszunk, ezt az őszinte tartalmat kell a színpadra vinni és átadni a közönségnek. Otthon azt tanultam, hogy őszintén kell élni
– fogalmazott Csík János.
A pályatársaktól, a tapasztaltabbaktól is tanult, így voltak olyan mesterek, a táncegyütteseknél pedig idősebb prímások, akik megtanították a fiatalabbaknak, hogyan kell a színpadon viselkedni, milyen hangszertechnikai módszert kell alkalmazni bizonyos tájegységek zenéinél. Erdélyben megtapasztalhatta az eredeti zenekari muzsikálás pillanatait, és találkozhatott a helyi zenészekkel; ezek mind olyan élményei voltak, amelyek támogatást nyújtottak neki a későbbiekben.
Idén már harmincöt éve, hogy visszatért Kecskemétre, és a brácsás Kunos Tamással találkozva eldöntötték, zenekart alapítanak. Ebből a döntésből született meg a Csík Zenekar. Kezdetben a háromtagú zenekar heti rendszerességgel járt táncházakba zenélni, emellett igyekeztek hasonló jellegű mulatságokat tartani.
A zenész elmondása szerint ez egyre több ember tetszését nyerte el, jöttek a koncertmeghívások, és így egy hosszú folyamat végén az egyik legsikeresebb népzenei együttessé válhattak. A Kossuth-díjas, részben népzenét és népzenei elemeket is felhasználó, könnyű- és világzenét játszó zenekar első lemeze 1993-ban jelent meg Boldog szomorú dal címmel. Ettől kezdve minden második évben újabb lemezzel kedveskedtek a hallgatóknak, amelyeket a Fonó Budai Zeneház gondozásában adtak ki. Az évek során többekkel állt színpadon és hozott létre közös alkotást a zenekar.
Együtt dolgoztunk Dresch Mihállyal, Lovasi Andrással, Kiss Tiborral, Presser Gáborral, Karácsony Jánossal és még sok emberrel, szerencsére sokan vannak. Sokszor egy népzenei dallamnak hasonló az akkordkísérete, mint egy alternatív rockdallamnak és ezek mind segítenek abban, hogy megtaláljuk azt a vonalat, amelyen haladni szeretnénk
– emlékezett vissza a művész a szakmai témákat érintve. Ugyanis sokféle világzenei produkció létezik, de mindenképpen szükséges és fontos, hogy tisztában legyen a szerző azokkal a zenei formatani alapokkal, amik meghatározzák az adott műfajt.
