Elemér 2024. február 28.
logo
A Magyar Állami Népi Együttes legújabb produkciója a hagyomány és az innováció összefonódását mutatja be

Nagyvárosi vándorok zenéje

Bényei Adrienn
2023.09.09. 06:41 2023.09.09. 11:29
 Nagyvárosi vándorok zenéje

Szeptember 23-án mutatják be a Nagyvárosi vándorok című tánckoncertet a Hagyományok Házában. Az előadás fotóspróbáján Farkas Máté rendező-koreográfus is nyilatkozott lapunknak a rendhagyó műsorról, amelyben a magyar néptánc és a cigányzene elemei egyesülnek.

Színes ruhák forgataga, erővel teli, kifejező táncok, szívünkig hatoló ének, vibráló ritmusok, hangulatok és fények váltakozása virtuóz cigányzenével kísérve – mindez érzékelhető a Magyar Állami Népi Együttes legújabb előadásában. Közleményükben olvashatjuk, hogy egy olyan színházi élményt nyújtó zenekari koncert született meg, amelyben a zene, tánc és a vizuális elemek egyedülálló összhangja egy különleges utazásra invitálja a közönséget múlt és jelen között. Az előadás zenei szövetében a népzene mellett helyet kap a hagyományos városi cigányzene, a magyar nóta és a csárdás, valamint a jazz és az etnikus cigány világzene is. A nagy ívű zenei tablót a Magyar Állami Népi Együttes táncosai hagyományos és modern táncelemekkel, változatos és sokszínű koreográfiákkal teszik még izgalmasabbá. A magyar néptánc vibráló ritmusai és a kirobbanó energiájú cigányzene összefonódása által a produkció egyfajta kulturális barangolás a városi pezsgés és a hagyományos vidéki élet között. A táncjelenetek színpompás kavalkádja a hagyomány és az innováció összefonódását mutatja be. 

zene
 Radics Ferenc prímás és zenekara Kubinyi Júlia énekét kíséri Fotó: Kurucz Árpád

Rendhagyó zenekari koncert

A látványos előadás helyszíne a zenével együtt folyton változik. Mint Farkas Máté rendező-koreográfustól megtudtuk, ez egy szimbolikus tér, amely hol egy nagyvárost, hol egy vidéki éttermet, hol egy erdélyi falut vagy egy balkáni táncmulatságot jelenít meg a cigányzene főszereplésével. A műsor középpontjában Radics Ferenc prímás és zenekara áll, akik hihetetlen virtuozitással szólaltatják meg hangszereiket, és képesek a városi cigányzene nagy múltú hagyományait ma is interpretálni. A tánckoncert folyamán a nagyvárosi vándorok útjának részesei lehetünk. Az élet humoros és tragikus elemei is megelevenednek, mély érzelmi pillanatok tanúi lehetünk, de az út végén feledhetetlen élménnyel térhetünk haza. A nagyvárosi vándorok és a nézők is. 

Beszélgetésünk során Farkas Máté kiemelte a Magyar Állami Népi Együttes sokszínű repertoárját, amelybe beletartoznak az autentikus bemutatók, a magyar és külföldi zeneszerzők műveire épített műsorok, valamint a színházi, dramatikus darabok. Mint mondta, így született meg a vezetők elgondolása alapján a koncertműsor ötlete, ami eddig hiányzott a kínálatból: 

egy olyan összeállítás, amely a zenész cigányokat állítja előtérbe és táncosokkal erősíti a mondanivalót. Nagyvárosi vándorok címmel egy rendhagyó zenekari koncert született.

 

 – Mihályi Gábor együttesvezető számos alkalommal adott már lehetőséget fiatal koreográfusoknak koncepciójuk megvalósítására, ezúttal engem bízott meg a feladattal – avatott be Farkas Máté. – E rendezés számomra nagyon nagy megtiszteltetést, s egyben lehetőséget jelentett. Vidékről származom, nálunk inkább a magyar nóta vitte a prímet. A zenész cigányok remekül ismerték e dalkincset, s természetesen mindenkinek megvolt a saját nótája. Koncepciómban a magyar néptánc és a cigányzene elemei egyesültek. 

A munka során »kinyílt az olló«, s a zenész cigányok által játszott jazz és etnikus világzene, magyar népzene és magyar nóta ezúttal a magyar néptánc és a »világszintű« néptánc alapjául is szolgálhatott. A társulat partner volt a közös munkában, s magam is nyitott voltam az ötleteikre

– mondta a rendező-koreográfus, majd hozzátette: – A zenei szerkesztő-rendező Radics Ferenc, az együttes prímása. Nagy tudású, s nagy gyakorlatú kolléga, így megkönnyítette a dolgomat: a sokszínű, kész zenékkel kezdtem dolgozni. A módosításokat, a sorrend meghatározását már együtt találtuk ki. A társulat lelkesen, nagy odaadással vett részt a próbákon – foglalta össze Farkas Máté.

Az együttes jövő héten Kínába utazik, egy fesztiválon vesznek részt, ezért lesz szeptember 23-án a tánckoncert premierje. Két további előadás szerepel a programban, szeptember 29-én és február 24-én láthatja a közönség a Nagyvárosi vándorokat. 

Borítókép : A Nagyvárosi vándorok zenéjére ropják a táncot az együttes tagjai (Fotó: Kurucz Árpád)

 

 

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.