Nyolcvanéves a rádiózenekar

Nyolc évtizede varázsolja el a hallgatóságot szebbnél szebb zeneművek virtuóz előadásaival a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara. A jeles évfordulót december 19-én este egy nagyszabású gálakoncerttel ünnepli az együttes. A közelgő esemény kapcsán Devich Mártont, a Bartók rádió csatornaigazgatóját, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek ügyvezető igazgatóját kérdeztük egyebek mellett az általuk végzett szerteágazó és sokszínű művészi tevékenységekről.

– Már a kezdetektől fogva nagyon szerteágazó és sokszínű művészi tevékenység jellemzi a zenekart. Melyek azok az értékek, amelyeket nemzedékeken átívelően őriznek és közvetítenek?

A rádiózenekar mindig különleges helyet foglalt el a magyar zenei életben, és vannak speciális feladatai is, amelyek a létjogosultságát megkérdőjelezhetetlenné teszik: egyrészt a közmédiában való aktív és gyakori jelenlét, s így a komolyzene, a magyar zeneművészet népszerűsítése, másrészt a kortárs felvételek készítése. A rádiózenekar nélkül számos kompozíció elveszett volna valahol egy fiók mélyén. E teljesítmény mögött persze kimagasló tudás áll. Az együttes tagjait rendkívül gyors reakciókészség, a változásokhoz, például a különböző karmesterekhez való gyors alkalmazkodás, különleges kottaolvasási képesség jellemzi. Ezt a tudást a rádiózenekar képes volt nemzedékről nemzedékre továbbörökíteni.

Az idősebb muzsikusok valahogy mindig át tudták adni a fiatalabbaknak a „titkot”. Nem mellesleg ez egy befogadó, összetartó csapat. A másik fontos jellemzője az együttes történetének a turnézás, amely különösen a Lehel György karmester vezette „aranykorszakban” volt egészen kimagasló számú. A rádiózenekar jutott el először Magyarországról a tengerentúlra, Amerikába. Amint ez a már említett, A muzsika hullámhosszán című kötetben is megjelent – a nyolcvan év alatt 860 hangversenyt és 213 turnét teljesített az együttes szerte a világon. A szocialista időszakban óriási dolog volt, hogy egy zenekar turnézhatott, és ez nyilván olyan vonzerőt is jelentett, amelynek köszönhetően a legkiválóbb magyar muzsikusok többsége a rádiózenekarhoz szerződött. Ma is szívesen játszunk külföldön, és ezeket a korábbi értékeket őrizzük és visszük tovább.

– A Bartók rádió vezetését 2016-ban vette át, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek pedig 2020 óta ügyvezető igazgatója. Vezetőként az volt a megfogalmazott célja, hogy a korábbi törzsközönség megőrzése mellett minél több fiatalt is megszólítsanak a komolyzenén keresztül. Hogyan lehet ezt a kitűzött célt elérni?
– Egyrészt ifjúsági koncertekkel: a rádiózenekar volt az első magyar szimfonikus zenekar például, amelyik a Magyar Zene Házában fellépett, és ifjúsági koncerteket adott. Ezt a hagyományt szeretnénk folytatni. Emellett a közmédiában való megjelenések gyakorisága is rendkívül fontos.

Nekem kifejezett célom volt – és ebben sikerült is talán előrelépni –, hogy a televízió képernyőjén is havi rendszerességgel meg tudjon jelenni a rádiózenekar, illetve az is, hogy a Bartók rádió még nagyobb mértékben karolja fel az együttes mindennapi életének a bemutatását, például a szólamvezetőket bemutató portréműsorokkal, tematikus magazinokkal. Emellett természetesen továbbra is élőben közvetítjük a rádiózenekar minden hangversenyét, ami szintén rendkívüli jelentőségű. Bízom benne, hogy ilyen módon a törzsközönség mellett olyanokhoz is elérhetünk, akik korábban nem hallgattak bennünket.

Emellett a műsorainkat is igyekszünk úgy összeállítani, hogy mindig legyen bennük valami kuriózum, ami felkelti az érdeklődést. Hangsúlyt fektetünk a fiatal tehetségek bemutatására, valamint a kortárs magyar művekre, és mindig van egy-egy világsztár is, aki vendégként érkezik hozzánk.

Devich Márton: A rádiózenekar nélkül számos kompozíció elveszett volna valahol egy fiók mélyén (Fotó: MTVA/Csöndör Kinga)

– A felnövekvő nemzedékeket elsősorban nyilván magával a koncert által nyújtott élménnyel lehet megnyerni a komolyzene számára. Önnek melyek voltak az első ilyen meghatározó emlékei?
– A szüleim muzsikusok – édesanyám Durkó Katalin zongoraművész, a Magyar Rádió zenei rendezője, édesapám pedig Devich János gordonkaművész –, így én otthon gazdagodtam az első zenei élményeimmel. Édesapám az Operazenekarban játszott, és emlékszem, hogy rengetegszer mentem vele az Operaházba, meg az Erkel Színházba. Előfordult olyan is, hogy a zenekari árokban ülhettem végig egy-egy balettet, gyakran A diótörőt vagy a János vitézt, Verdi- és Mozart-operákat. Ez természetesen nagy hatással volt rám. Amikor aztán később komolyra fordult a zene iránti érdeklődésem, a Kodály Vonósnégyesnek – amelynek édesapám volt a csellistája – a Bartók-koncertjei voltak azok, amelyek óriási élményt jelentettek, és amelyeket hallgatva ráébredtem, hogy a komolyzene valahogyan az életem része lesz. Sorsszerű, amikor egy kamasz arra eszmél, hogy Bartók zenéjéért rajongani lehet. Magához a rádiózenekarhoz pedig az köt, hogy gyermekként édesanyámmal nagyon sokat jártam be a Magyar Rádió épületébe, ahol gyakran bekukucskáltam az együttes próbáira a 6-os stúdióba. Nagyon sok zenész ismerte és szerette édesanyámat, ilyen módon gyerekként találkozhattam nagy művészekkel, köztük sok rádiózenekari muzsikussal. Nem véletlen tehát a lelki kötődés.

Borítókép: Devich Márton, a Bartók rádió csatornaigazgatója és az MRME ügyvezető igazgatója (Fotó: MTVA/Csöndör Kinga)