Michelangelo di Lodovico Buonarroti Simoni 1475. március 6-án született a toscanai Capresében. Anyja betegsége miatt egész kiskorától egy kőfaragó családjával élt, ezért mondogatta később, hogy az anyatejjel szívta magába a kalapács és a véső használatát. Iskoláit Firenzében, Itália akkori kulturális központjában végezte, de tanulás helyett inkább a festményeket másolgatta és a művészek társaságát kereste. Tizenhárom évesen lett Domenico Ghirlandaio festőműhelyében tanuló, egy évvel később mestere – mivel már nem volt mit tanulnia – beajánlotta Lorenzo de Medici fejedelem udvarába, a humanista akadémiára. Egy itteni torzsalkodásban tört el az orra, testi hibája minden arcképén látható.
Firenzében 1494-ben a fanatikus, a művészetet világi hívságnak tartó Girolamo Savonarola vette át a vezetést, így Michelangelónak megbízások híján távoznia kellett.
1496-ban érkezett Rómába, ahol kifaragta első nagy szobrát, a Bacchust, ennek sikere nyomán bízták meg 1498-ban a Pietà elkészítésével.
Az ölében halott fiát tartó Madonna ma a Szent Péter-székesegyházban látható, 1973-as megrongálása óta üveg mögött. 1499-ben visszatért Firenzébe, s megalkotta talán legismertebb szobrát, a Dávidot, amelyet a firenzei dóm építéséhez vágott, évtizedek óta használatlanul heverő egyetlen óriási carrarai márványtömbből faragott ki. A klasszikus formákat életszerű aszimmetriával gazdagító alak a reneszánsz embereszmény megtestesítője.
Az öt tonna súlyú, 5,17 méter magas szobor ma a Galleria dell’Accademia múzeum erre a célra készült termében, másolata a firenzei Palazzo Vecchio előtt áll.
Firenze vezetése 1504-ben őt és az általa soha nem kedvelt vetélytársát, Leonardo da Vincit bízta meg a Palazzo Vecchio nagytermébe szánt freskókkal, de egyik munka sem készült el, csak a vázlatok maradtak fenn. Michelangelo hírneve egyre nőtt, így a művészetpártoló II. Gyula pápa Rómába hívta, hogy készítse el az egyházfő síremlékét. A monumentális, 40 alakos kompozícióra szánt összeget és a szobrok számát a Szent Péter-bazilika építése és a folyamatos háborúk miatt pénzszűkével küszködő pápa folyamatosan csökkentette és végül ki sem fizette, a művész pedig sértődötten otthagyta az Örök Várost.
A pápának sikerült visszaédesgetnie és mintegy kárpótlásul megbízást adott a Sixtus-kápolna kifestésére. Michelangelo sokáig húzódozott, mondván, hogy ő nem festő, hanem szobrász, de végül elvállalta a méretét és műfaját illetően is hatalmas kihívást jelentő munkát.
A nehéz természetű zseni segítséget nem tűrt meg maga körül, a munka nagyját egyedül végezte a födém alatt görnyedezve, szinte vázlatok nélkül. Az 1508 és 1512 között készült 540 négyzetméteres monumentális alkotás (a világ legnagyobb egybefüggő freskója) a teremtés és az özönvíz mellett a biblia prófétáit és a görög szibillákat is ábrázolja, szenvedélyes és kifejező alakjai az alkotás kínjait is tükrözik. A maga korában újszerű látszólagos márványdíszítés mellett különböző pózok, átfedések segítségével érzékelteti a teret. Michelangelo 1533 és 1541 között elkészítette a kápolna 13 méter magas lenyűgöző oltárfestményét, Az utolsó ítéletet is, az öreg és magányos művész ellenfeleit is ráfestette, önmagát lenyúzott bőrével ábrázolta.
Ezután folytatta II. Gyula pápa síremlékét, amelynek központi alakja a San Pietro in Vincoli-templomban látható Mózes lett. A próféta alakja az erő és intellektus egységét sugározza a néző felé, ehhez készültek a Louvre-ban őrzött rabszolgaszobrok is. II. Gyula pápa 1513-ban bekövetkezett halála után X. Leó a Mediciek firenzei családi kriptájának kialakításával bízta meg, ennek allegorikus szobrai a napszakokat (éjszaka, hajnal, nappal és alkony) ábrázolják.
Amikor Firenze 1528-ban fellázadt a Mediciek ellen, ő tervezte a védműveket, s amikor 1530-ban V. Károly császár csapatai bevették a várost, néhány hónapig a Szent Lőrinc-templom alagsorában rejtőzött, az unalmában kifestett helyiséget csak 1975-ben fedezték fel.
Idős korában inkább írt, festett és építészettel foglalkozott. Hetvenöt szonettet, 95 madrigált alkotott, versei Petrarca formai megoldásait, az újplatonizmus szellemét tükrözik, de lelki gyötrelmeit is. Elkészítette Diocletianus termáinak templommá alakítása, a Campidoglio tér terveit, Donato Bramante halála után ő vezette a Szent Péter-székesegyház építését, a 42 méteres kupola az ő műve. Befejezte a Farnese-palotát (ezt tartják a barokk kezdetének), a pápai család lakhelyét és a firenzeiek római templomát, és a saját síremlékére szánt, megdöbbentő erejű Pietàn dolgozott (Nikodémusz alakjában saját magát mintázta meg), amelyet elkészülte után megpróbált összetörni, Krisztus bal lába ma is hiányzik. Utolsó szobra a Rondanini Pietà.
Az agg, beteg és magányos Michelangelo 1564. február 18-án, 88 évesen halt meg Rómában, testét szabályszerűen ki kellett csempészni a városból, hogy Firenzében temethessék el, síremlékét Giorgio Vasari készítette.
A nehéz természetű művész állandóan viaskodott a külvilággal és saját magával. Egyedül élt, nem titkolta vonzódását a férfiakhoz, de testi kapcsolata talán egész életében nem volt. Gazdag volt, de szegénységben élt, munka közben kenyérrel és vízzel is beérte, nem viselte el, ha úgy érezte, megsértették. Szenvedélyes alakjai többnyire tragikus hősök, akik kitörni igyekeznek a földi korlátok közül, művészete nem közelíthető meg a vonalak és tömegek elemzésével.
Borítókép: Michelangelo Buonarroti (Forrás: Wikipédia)
