Az Anne Frankot játszó Vlada Shevchenkónak nem csak a platformokon való ügyes mozgást és a táncos szekvenciákat kellett elsajátítania, ugyanis a táncelőadásban prózai részek is megtalálhatók. Ezek értelemszerűen Anne monológjai, amelyek átvezetik a figyelmet és a fókuszt az egyes jelenetek között eltelő hosszú hónapokon.
A színésznő élénk, határozott színekkel megtöltött arckifejezései hűen képesek követni a kislányból fiatal nővé cseperedő Anne érzelmi világát, amelyben a kétségbeesés, a reményvesztettség, majd a szerelem talált boldogsága egyaránt látható.
Az előadás során megidézik a hagyományos zsidó körtáncokat és dallamokat. Ez mindig az ünnepléssel, az idilli állapottal függ össze, amely az ellenpontozó dramaturgia szabálya szerint rögtön szertefoszlik. A rendező-koreográfus találékonyan használja azt a kevés eszközt, amely ebben a csupasz térben a táncosok rendelkezésére áll.
Pár szék és bőrönd, a már említett platformok és kürtő, valamint az ehhez tartozó létrák jelentik a díszletet, kellékeket. Minden említett tárgy megmozdul és legalább háromféleképpen éled újjá a táncosoknak köszönhetően.
Tehát nem találjuk meg azt a klasszikus, kifejezetten baletton, vagy akár kortárstáncon alapuló testszöveget: eszköz és test kapcsolódik össze minden mozdulatban. Az előadás jól sűríti az eseményeket, sajnos azonban néha az önismétlés hibájába esik.
A látványos, ám a mozgást erősen korlátozó színpadi elemek miatt hamar kimerül a játszók eszköztára, ezáltal a jelenetek nem mindig képesek új érzelem átadására vagy esemény feldolgozására. Összességében mégis elmondható, hogy a kassai társulat kompakt és újszerű módon dolgozza fel Anne Frank szenvedését.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!