A színházi olimpia kavalkádjában is elkápráztathatta a nézőket az az invenciózus egyszerűség, amelyet Ondrej Šoth, a Kassai Nemzeti Színház igazgatója képvisel. Igazi összművészeti színházcsinálóról beszélhetünk, aki nemcsak rendezőként, hanem koreográfusként, díszlettervezőként is részt szokott vállalni az előadásokban. Az Anne Frankban ő és Zuzana Mistriková felelt a dramaturgiáért, valamint a zenedramaturgia és a koreográfia is a rendezőt dicséri. Hogyan lehet valaki egyszerre invenciózus és egyszerű?
A színpadi látványban a funkcionalitás keveredik az indusztriális megjelenéssel. A tavalyi Hamletben például egy óriási húsdarálóra emlékeztető forgó színpadi elemet láthattunk, míg Anne búvóhelyét szétszerelhető platformok adják. Ondrej Šoth és csapata – Juraj Fábry a Hamletben, Jaroslav és Miroslav Daubravovci pedig az Annéban – tehát vesz valami egyszerű eszközt, elemet, amelynek világosan látható az eredeti anyaga (például fém), formája, és ezt kezdi el úgy használni, ahogyan arra nem számítanánk.
Anne és családja búvóhelye az előadás elején viszonylag jól bejárható. Az emberek élettere viszont jelenetről jelenetre csökken, ugyanis a fel-feltűnő náci katonák lebontják a platformot, egyre inkább zsugorítva a zsidó családok helyét és reményét.
A koncepció különlegessége, hogy Anne naplóját szó szerint megszemélyesíti egy táncos. A képzeletbeli barátot Kittynek hívják, s lényegében Anne neki meséli el a vele történteket.
A jelmeztervező, Ľudmila Várossová két rétegű ruhát álmodott a könyvből lett lánynak. Alul finom esésű anyagot láthatunk, amelyen egy-egy kép is megjelenik, de a leginkább a naplórészletek ragadják meg a tekintetet.
Ezen felül piros és bézs skót kockás hosszú kabátja van, ami alatt az előadás első felében csak felsejlik az írott ruha. Az utolsó jelenetekben, mintha csak a sok forgatástól, nyitástól-zárástól viseltes lenne a napló, a kabátka, azaz a könyv borítója teljesen kinyílik, felfedve a „lapokat”.
Sajnos azonban annak ellenére, hogy az ötlet nagyszerű, Kitty (Klaudia Skopintsev) mégsem kap túl nagy szerepet. Legtöbbször csendben áll a háttérben: szemlélődik, és a csoportos jelenetekben sem igazán vesz részt. A jelmezek terén az előadás megidézi a második világháború időszakát. Szoknyákat, blúzokat, kosztümöket és meglepően részletesen kidolgozott náci egyenruhákat láthatunk. Főleg a kék és zöld árnyalatai dominálnak, ezáltal kiemelve a napló pirosát. A játéktér teljes felületén is testet ölt Anne kézírása az előadást kísérő vetítés által.
Az Anne Frankot játszó Vlada Shevchenkónak nem csak a platformokon való ügyes mozgást és a táncos szekvenciákat kellett elsajátítania, ugyanis a táncelőadásban prózai részek is megtalálhatók. Ezek értelemszerűen Anne monológjai, amelyek átvezetik a figyelmet és a fókuszt az egyes jelenetek között eltelő hosszú hónapokon.
A színésznő élénk, határozott színekkel megtöltött arckifejezései hűen képesek követni a kislányból fiatal nővé cseperedő Anne érzelmi világát, amelyben a kétségbeesés, a reményvesztettség, majd a szerelem talált boldogsága egyaránt látható.
Az előadás során megidézik a hagyományos zsidó körtáncokat és dallamokat. Ez mindig az ünnepléssel, az idilli állapottal függ össze, amely az ellenpontozó dramaturgia szabálya szerint rögtön szertefoszlik. A rendező-koreográfus találékonyan használja azt a kevés eszközt, amely ebben a csupasz térben a táncosok rendelkezésére áll.
Pár szék és bőrönd, a már említett platformok és kürtő, valamint az ehhez tartozó létrák jelentik a díszletet, kellékeket. Minden említett tárgy megmozdul és legalább háromféleképpen éled újjá a táncosoknak köszönhetően.
Tehát nem találjuk meg azt a klasszikus, kifejezetten baletton, vagy akár kortárstáncon alapuló testszöveget: eszköz és test kapcsolódik össze minden mozdulatban. Az előadás jól sűríti az eseményeket, sajnos azonban néha az önismétlés hibájába esik.
A látványos, ám a mozgást erősen korlátozó színpadi elemek miatt hamar kimerül a játszók eszköztára, ezáltal a jelenetek nem mindig képesek új érzelem átadására vagy esemény feldolgozására. Összességében mégis elmondható, hogy a kassai társulat kompakt és újszerű módon dolgozza fel Anne Frank szenvedését.
