Csáky Attila: A film fontos üzenet rólunk a jövő generációnak

Június 12–15. között mind a magyar filmes szcéna, mind a mozirajongók figyelme ismét a Balaton felé fordul, ugyanis érkezik a Magyar Mozgókép-fesztivál. Az esemény három helyszínen, Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban is különleges eseményekkel kedveskedik a nézőknek, de izgalmas szakmai programokból sem lesz hiány. Csáky Attila producerrel, a MOZ.GO fesztiváligazgatójával a hazai filmes szakma múltját, jelenét és jövőjét is átbeszéltük a programsorozat kapcsán.

Forrás: Facebook/ Magyar Mozgókép Fesztivál

– Azontúl, hogy a Magyar Mozgókép-fesztivál a hazai filmes termés éves összegzésére vállalkozik, egyben a nemzeti filmipar éves seregszemléje is. Egyfelől megnézhetjük az elmúlt egy esztendő filmjeit számos műfajban, ám emellett szakmai rendezvényeket is szervezünk. Arról sem feledkezhetünk meg, hogy a magyar filmgyártás lassan egy szoros, elválaszthatatlan része a nemzetközi filmiparnak. Erre rákapcsolódva született egy Made in Hungary szekció. Ebbe olyan világhírű remekművek kerültek be, amelyekben a magyar filmes szcéna krémje is közreműködött, például a Dűne 2. vagy a magyar Oscar-díjat is hozó Szegény párák. Ám a visszatekintés mellett picit előre is szeretnénk nézni, hogy mi várható jövőre. Ez alkalommal láthatjuk az egyik legfantasztikusabb, legmonumentálisabb sorozat, a Hunyadi első képkockáit, de a készülő S.E.R.E.G.és a Demjén-musicalfilm is bemutatkozik.

– A szakmai díjak sorában először tűnik fel a legjobb producer kategória, valamint az animációk két külön szekcióban versenyeznek. Miért szükséges a producereket elismerni, illetve az animációknál milyen változás figyelhető meg, ami indokolja a rövid és egész estés bontást?

– Mindig díjazzuk a filmalkotókat, legyen az a rendező, az operatőr, a maszkmester, a látványtervező, a zeneszerző, a színészek. De a producer is megérdemli az elismerést, mivel ő az, aki gyakorlatilag a ötlettől a vörös szőnyegig, aztán a közönségig elviszi a filmet. 

A produceri munka stratégiailag és szakmailag megkerülhetetlen, összetett tudást igényel, mondhatnám azt is, ha jó a producer, akkor a film sikere borítékolható.

 Az animációra térve elsősorban jogos szakmai igény volt az, hogy ne vegyük egy kalap alá az egész estés, dramatikus ívre felfűzött animációs filmeket, ami sok-sok év munkája, egy öt-tíz perces specializációval, ami ugyanolyan fontos és kreatív, de mégiscsak más műfaj. Másodszor pedig 110 éves a magyar animáció, így ezzel a dupla fókusszal szeretnénk eme műfaj felé terelni a figyelmet.

– Külön programsávot kap a filmművészeti egyetem a fesztiválon Bemutatkozik az SZFE név alatt. Miért jó lehetőség ez a fiatal alkotóknak, és az ebben a kategóriában bemutatott műveket hogyan választották ki?

– A legfontosabb célunk az, hogy ez a mozgóképfesztivál teret adjon annak, hogy a gyakorlott filmkészítők, de a filmek szerelmesei is megismerjék a feltörekvő generációt. Fontos hangsúlyozni, hogy ezek a kisjátékfilmek, amiket ez alkalommal vetítünk, sorra járják a hazai és a nemzetközi fesztiválokat is, úgyhogy itt az ideje, hogy a magyar közönség is találkozzon ezekkel az alkotásokkal.

Vetítés a szabad ég alatt Veszprémben. Fotó: Magyar Mozgókép-fesztivál/Polyák Attila

– Annak, aki az utóbbi esztendőben követte a hazai filmes termés alakulását, feltűnhetett, hogy reneszánszukat élik a kosztümös és a történelmi alkotások, legyen szó televízióról vagy moziról. Ön szerint minek köszönhető ez?

– Minden nagy filmgyártó nemzet megcsinálja a saját maga mitológiáját, feldolgozza a történelmét, foglalkozik a saját kultúrájával. 

A nézők szeretik ezeket, mivel érdekli őket az, hogy egy-egy generáció a múlt eseményeit hogyan interpretálja a vásznon, hogyan fejti meg »a honnan jöttem és hová tartok« kérdést.

– Az Ők tudják, mi a szerelem című filmből és a Semmelweisből is két változatot láthatnak a nézők. Miért izgalmas egy-egy alkotást így párba állítani?

– Pilinszkyt tudom idézni, aki szerint a fénykép olyan, mint a palackposta, üzenünk velük a jövőnek. Én a filmről tudnám ezt elmondani, hogy egy üzenet magunkról: hogy kik vagyunk, hogyan gondolkodunk, hogyan alkotunk képet, hogyan játszunk. Szerintem ezeket a múltból jövő „fényjelzéseket” érdekes, tanulságos  és különleges élmény egymás mellett látni.

– Az is feltűnt, hogy a dokumentumfilmes kategória milyen telített (egész estés, rövid). Holott évekkel ezelőtt azt suttogták, hogy ez a műfaj haldoklik. A nézőszámaik igazolják ezt? Mennyire érdekli az embereket egy-egy dokumentumfilm?

– Egy jó dokumentumfilm nagyon figyelemfelkeltő és nagyon érdekes lehet. De mi történik ma a világban? 

Az emberek a saját eszközeikkel az életüket folyamatosan dokumentálják és megosztják, ami nagyon sok nézőt vonz.

 A dokumentumfilm feltérképezi a valóságot, kicsit mögéje megy, kutat, informál. A legfontosabb platformja ennek a műfajnak a televízió, de a streaming szolgáltatók kínálata is tömve van ezekkel manapság.

– Az utóbbi években a mozifilmesek leginkább a streaming szótól rettegtek, mostanában azonban a szakma a mesterséges intelligencia kifejezéstől kap hidegrázást. Mit gondol, a javára tudja fordítani ez a szcéna ennek a térhódítását? Hogyan kell kezelni ezt a kérdést? Lehet, hogy pár év múlva már olyan kategória is lesz, ami ezeket az alkotásokat díjazza?

– Egyelőre mindenki találgat, de kijelenthető, hogy egy paradigmaváltás kellős közepében vagyunk, ezért olyan fontos dolognak tartom, amivel foglalkozni kell. Mi például a fesztiválon szentelünk ennek egy szakmai napot, a grafittól a mesterséges intelligenciáig, ahol a több mint százéves magyar animáció digitális restaurálásától az európai egyetemi oktatásban elsők között a  Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetben működő  Virtuális LEDFAL Stúdió műterem technológián keresztül a mesterséges intelligenciával való képalkotás jelenéről és potenciális  jövőjéről beszélgetünk.