Sokan eltemették már az AC/DC-t, idei európai turnéjukat is döccenők sora nehezíti. A július 17-i stuttgarti koncertjükön például kisebb pánik tört ki, miután a kivetítőkön a vészkijáratokon való távozásra szólították föl az embereket, miközben erre nem volt semmi ok. Július 21-i pozsonyi koncertjük pedig túlzás nélkül megbénította a szlovák főváros közlekedését.

Bár a föntiek nem az együttes, hanem a koncertszervezők hibái, az ausztrál rockbanda az utóbbi években olyan válságperiódust élt át, ami más együttesek végét jelentette volna. 2014-ben visszavonult, majd 2017-ben elhunyt a banda egyik alapító gitárosa, Malcolm Young, a szólógitáros Angus Young testvére. A távozásával keletkezett űrt a Young család egy másik tagja, Malcolm unokaöccse, Stevie töltötte be, sikerrel, hiszen azóta is az AC/DC tagja.
Két évvel később, 2016-ban folytatódott a hanyatlás, bejelentette visszavonulását az 1973 óta működő bandával 1977 óta folyamatosan játszó basszusgitáros, Cliff Williams, és hallásproblémákra hivatkozva, a Rock or Bust turné közben megváltak az énekestől, Brian Johnsontól is. Utóbbi veszélyes lépés volt, hiszen az AC/DC identitásának különösen fontos része az énekes egyedi orgánuma, amit elképesztően nehéz pótolni. (Az eredeti énekes, Bon Scott 1980-as halála után kis híján meg is szűnt az együttes, a tagok már a kilépést fontolgatták, ám az akkor megérkező Johnson képes volt visszahozni a hiányzó hangot.) Amikor bejelentették, hogy az énekest a nyolc évvel ezelőtti turnén a Guns N’ Roses frontembere, Axl Rose pótolja majd, sokan rossz viccnek gondolták az egészet, ami totális bukást eredményez majd. Mégsem ez történt, Rose korrekten helytállt ideiglenes szerepében, még törött lábbal is.
Az AC/DC a káoszon 2018-ban kezdett úrrá lenni, amikor világossá vált, hogy visszatér a csapatba a 2015-ben távozott Phil Rudd dobos, valamint Cliff Williams, sőt Brian Johnson is. A friss lendületet azonban keresztülvágta a 2019-ben berobbanó Covid-járvány. Ám a tagok ezalatt sem unatkoztak, a 2014-es, vegyes fogadtatású album után, 2020-ban kiadták tizenhetedik, Power Up című lemezüket, ami méltó volt a banda újraéledéséhez.