A díjazottak köszöntését Orlai Tibor színházi producer kezdte meg, aki Borsi-Balogh Mátéról szólva felidézte az Örkény István Színház fiatal színészének máig emlékezetes – a tanárai által azóta is felemlegetett – egyetemi felvételi produkcióját, amelyen azonnal kitűnt a bravúros énektudásával, amikor a Marica grófnő című operettből a Hej, cigány! című dalt adta elő. Orlai Tibor két erőteljes és színes kifejezéssel méltatta a fiatal művészt: egyrészt páratlan munkabírású munkagépnek, másrészt nagyon szerethető kollégának, igazi szeretetgombócnak nevezte.
A díjátadó ceremónián minden díjazottnak lehetősége volt színpadra lépni, s rövid beszédet mondani, s mindenkiről levetítettek egy kis bemutatkozó, személyes hangvételű filmet is. Borsi-Balogh Máté a saját kisfilmjében megszólalva megvallotta: nagy különbséget lát saját maga két személyisége: a színész és az ember között. Mint mondta: színészként „iszonyatosan nagypofájú”, akinek megvan az egészséges önbizalma. Mint ember viszont rengeteg szorongással küzd – tette hozzá, elárulva azt is, hogy nyilván a színházi életben megtapasztalt azonnali visszajelzések miatt alakult ki nála ez a kontraszt. A színpadon fellépve ugyanis azonnal megkapja a választ arra, hogy ő jó-e vagy rossz. Az életben pedig még hiányzik neki ez a kifogástalan visszajelzés, s így ott még tanulnia kell szeretnie magát, amiben a közönségtől kapott élményekre is nagyban támaszkodik – jelezte.
A következő díjazottat, Kovács Tamást, a székesfehérvári Vörösmarty Színház művészét Máté Gábor színész-rendező, a Katona József Színház igazgatója mutatta be. Ő is a fiatal színész felvételi vizsgájára emlékeztetett, jelezve, milyen különlegesen imponáló volt a fellépése. Jóvágású, mindenestül vonzó fiatalemberként állt eléjük, akinek volt orgánuma, s „nem torlódtak beszédhibák a fogai között”, mint a többi felvételizőnek. Hálásak lehetünk azért, hogy Tamás egy tehetséges futballistát ígérő sportkarriert hagyott maga mögött Szabadkán, hogy aztán mára korosztálya egyik legkiválóbb színésze legyen – emelte ki Máté Gábor, külön is szóba hozva Kovács Tamás alakítását A király beszéde című előadásban, illetve a Semmelweis című film negatív karakterének kimunkálását.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!