Átadták a színház-, film- és táncművészeti Junior Prima díjakat

Az MBH Bank felkérésére a színházak, a szakmai és érdekképviseleti szervezetek 49 jelöltet állítottak ebben az évben. Ebből a kínálatból választotta ki a hattagú zsűri az öt díjazott fiatal művészt.

Fotó: MBH Bank Nyrt.

A díjazottak köszöntését Orlai Tibor színházi producer kezdte meg, aki Borsi-Balogh Mátéról szólva felidézte az Örkény István Színház fiatal színészének máig emlékezetes – a tanárai által azóta is felemlegetett – egyetemi felvételi produkcióját, amelyen azonnal kitűnt a bravúros énektudásával, amikor a Marica grófnő című operettből a Hej, cigány! című dalt adta elő. Orlai Tibor két erőteljes és színes kifejezéssel méltatta a fiatal művészt: egyrészt páratlan munkabírású munkagépnek, másrészt nagyon szerethető kollégának, igazi szeretetgombócnak nevezte. 

A díjátadó ceremónián minden díjazottnak lehetősége volt színpadra lépni, s rövid beszédet mondani, s mindenkiről levetítettek egy kis bemutatkozó, személyes hangvételű filmet is. Borsi-Balogh Máté a saját kisfilmjében megszólalva megvallotta: nagy különbséget lát saját maga két személyisége: a színész és az ember között. Mint mondta: színészként „iszonyatosan nagypofájú”, akinek megvan az egészséges önbizalma. Mint ember viszont rengeteg szorongással küzd – tette hozzá, elárulva azt is, hogy nyilván a színházi életben megtapasztalt azonnali visszajelzések miatt alakult ki nála ez a kontraszt. A színpadon fellépve ugyanis azonnal megkapja a választ arra, hogy ő jó-e vagy rossz. Az életben pedig még hiányzik neki ez a kifogástalan visszajelzés, s így ott még tanulnia kell szeretnie magát, amiben a közönségtől kapott élményekre is nagyban támaszkodik – jelezte. 

A következő díjazottat, Kovács Tamást, a székesfehérvári Vörösmarty Színház művészét Máté Gábor színész-rendező, a Katona József Színház igazgatója mutatta be. Ő is a fiatal színész felvételi vizsgájára emlékeztetett, jelezve, milyen különlegesen imponáló volt a fellépése. Jóvágású, mindenestül vonzó fiatalemberként állt eléjük, akinek volt orgánuma, s „nem torlódtak beszédhibák a fogai között”, mint a többi felvételizőnek. Hálásak lehetünk azért, hogy Tamás egy tehetséges futballistát ígérő sportkarriert hagyott maga mögött Szabadkán, hogy aztán mára korosztálya egyik legkiválóbb színésze legyen – emelte ki Máté Gábor, külön is szóba hozva Kovács Tamás alakítását A király beszéde című előadásban, illetve a Semmelweis című film negatív karakterének kimunkálását. 

Biztos háttérrel indulhatnak az exportáló magyar vállalkozások

Kovács Tamás a saját bemutatkozó kisfilmjében megszólalva nem tagadta meg sportolói múltját, hiszen a kisfilm jelentős részében egy futballpályán mozogva adott ízelítőt abból, mire képes egy labdával. A sportolói erényeket, s közülük is a fegyelmezettséget és a szorgalmat máig magáénak tudja – mondta, de ehhez azt is hozzátette: ma már nem tudja elképzelni, hogy mással foglalkozzon, mint a színészettel. Szerinte ugyanis soha nem lehet elégszer tudatosítani, hogy mekkora nagy dolog az, hogy színészként közvetlenül az emberekhez tudnak szólni. 

A következő díjazottról, Nagy Ilka Janka vágóról szólva Káel Csaba rendező, a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos beszélt – külön elbüszkélkedve azzal, hogy az ő elismerését a zsűriben általában a színházi lobbival szemben gyengébben szereplő filmes lobbi komoly részsikerének tartja. Káel Csaba nem hallgatta el, hogy a díjazott fiatal tehetség szüleit is jól ismerte, építész édesapjának nagy tisztelője volt, színművésznő édesanyját pedig még a főiskoláról ismeri. Ennek alapján állíthatja, hogy Nagy Ilka Janka mindkét szülőtől a legjobb tulajdonságokat örökölte: édesapjától a strukturált gondolkodást, édesanyjától pedig a kedves empátiát. Káel Csaba örömmel idézte fel, hogy nemrég ott volt a velencei filmfesztiválon, ahol a Magyarországon készült The Brutalist című film stáblistáján is volt szerencséje látni Nagy Ilka Janka nevét. Fontosnak tartotta ugyanakkor azt is hangsúlyozni, hogy a fiatal vágó máig otthon van a magyar közegben is, hiszen dolgozott már Enyedi Ildikóval és Mundruczó Kornéllal is.

Nagy Ilka Janka saját – természetesen bravúrosan vágott – kisfilmjében őszintén megvallotta, hogy az anyai örökség ellenére a színészet egyáltalán nem vonzotta, viszont a vágó munkája iránt hirtelen erős érdeklődés ébredt fel benne. Önironikusan jegyezte meg, hogy számára alkatilag teljesen találó elfoglaltság egy sötét szobában a számítógép előtt ülni – de persze arról is lelkesen beszélt, intellektuálisan milyen vonzó kihívás számára, hogy a felvett képek nyersanyagában adott számára egy jó adag puzzle darab, s abból neki kell valami olyat kreatívan megalkotnia, ami előtte nem létezett. Mint mondta, egyedül az a stressz forrása számára a szakmájában, mennyire nehéz megválni munkától, amivel már másfél éve foglalkozik – hiszen a vágást szerinte soha nem lehet befejezni, csak abbahagyni. 

Márkus Lucáról, a Vígszínház színművészéről saját színházigazgatója, Rudolf Péter mondott köszöntőt, aki azonnal elárulta, ennek a díjazottnak a pályáját „az első deszkákon megtett méterek óta” követheti. Ezért állíthatja, hogy ő színésznőnek, mi több, nagy színésznőnek született – jelentette ki, vállalva akár azt az, hogy ezzel veszélyes mondatokat mond ki. Megállapította, hogy Márkus Luca néhány év alatt a Vígszínház meghatározó színésznője lett, s külön kiemelte a díjazott kiváló énekhangját, amit A nagy Gatsby és a Padlás előadásain lehet hallani, s azokat a kiváló alakításait, amelyeket elismerve a Vígszínház társulata Varsányi Irén- és Ruttkai Éva-emlékgyűrűvel tüntette ki őt. Megjegyezte, hogy miután az Ármány és szerelem című előadásban Márkus Luca édesapját alakítja, most joggal mondhatja neki: „hát lányom, nagyon örülök”.

Márkus Luca bemutatkozó kisfilmje gyerekkori képek felidézésével kezdődött, majd a balettosként megélt éveket mutatta be, de ezt követően a színművésznő köszönő beszéde is nagyon derűsre sikeredett. Márkus Luca felidézte ugyanis, hogy nyáron a Szegedi Szabadtéri Játékok egy hosszú próbája után Mészáros Máté kollégájával és barátjával beszélgetve fogadást kötöttek: Máté azt állította, hogy ő a következő öt évben valamilyen díjat fog kapni, ő maga viszont ez ellen a jóslat ellen fogadott. Most hát, mint mondta, innen erről a díjátadóról üzeni neki, hogy hamarosan elkészül az az ötfogásos vacsora, amit vesztesként neki kell összeütnie. De nagyon boldog, hogy veszített, s most ezt a díjat a kezében tarthatja – tette hozzá Márkus Luca. 

Mészöly Annáról, a kategória ötödik díjazottjáról, a Miskolci Nemzeti Színház színművészéről ismét Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója mondott el egy laudációt, külön is emlékezve az első közös munkájukra, amelyben Dragomán György Kalucsni című drámájának előadásán dolgozott vele. Ebben a darabban volt egy szó, amit a színésznő akkor még nem ismert. Egy textíliát megfogva kellett arról megállapítania, hogy az nem más, mint kasmír – idézte fel Máté Gábor, rögtön azzal folytatva viszont az emlékezést, hogy Mészöly Anna már az első próbán úgy mondta ki ezt a számára korábban ismeretlen szót, hogy azzal máris bebizonyította: „tévedhetetlenül otthon van az olyan szerepekben, amelyek tagadhatatlanul egy letűnt kort idéznek”. Máté Gábor szerint szerencsés pillanat volt Mészöly Anna életében, hogy Miskolcra került, ahol Szomory Dezső, Mihail Bulgakov vagy éppen Henrik Ibsen darabjaival alkothatott maradandót. Örömmel említette meg azt is, hogy épp a laudációjának írása közben kapta a hírt, hogy a díjazott a Fekete pont című filmjével elnyerte a legjobb színészi alakítás díját a locarnói filmfesztiválon. Ekkor aztán megelégedetten nyugtázta, hogy így már ott lehet a köszöntője végén „valami különlegesség, valami világraszóló valami”, hogy most már megállapíthassa: nem ment rossz helyre ez a Junior Prima. 

Bemutatkozó kisfilmjében Mészöly Anna elárulta, hogy ha „tizenpár éves korában” nem keveredik véletlenül egy színjátszó táborba, lehet, hogy ma már régész lenne, mert eredetileg ez a tudományterület vonzotta. Azon a nyáron, abban a színjátszó táborban – ahol Isis és Osiris történét adták elő – nagyon megfogta őt ez a színjátszó közösség. Az, hogy az emberek színművészként szabadabban megélhetik és kifejezhetik az érzelmeiket, mint otthon tehetnék. S azóta is ebben a varázslatban él – tette hozzá, azt is elárulva, hogy minden szerepére úgy készül, hogy megkeresi a karaktere és saját maga közötti közös pontokat, s máig ebből az élményből töltekezik fel munkája közben.