Már az Esthajnal első jelenetei beszippantottak a maguk zabolátlanságával és fülbemászó dallamaival. Egy színes forgatagba csöppentünk, ahol fiatalok és idősek együtt élnek, zenélnek, táncolnak, esznek, isznak, megosztanak egymással mindent, és ha kell, együtt lopnak, küzdenek, menekülnek. Közben féktelen szenvedély hatja át mindannyiukat, amely azonnal átragadt a közönségre is. És amint megszólaltak a dalok, egy szempillantás alatt elrepült a bánat, a kínzó fájdalom, mert a cigányok tényleg tudnak vigadni és sírva vigadni is.
Az Esthajnal egy cigány Róma és Júlia történet
A darab alapjául két mű szolgált, Makszim Gorkij elsőként, 1892-ben publikált műve, a Makar Csudra című elbeszélés és a belőle készült film, A cigánytábor az égbe megy.
Szarka Tamás, a cigány ballada zeneszerzője és írója egy korábbi interjúban beszélt arról, hogy 2017-ben kezdett el dolgozni az Esthajnal című zenés darabon, a dalokból lemez is készült. Biztos volt benne, hogy mindenképpen szeretné színpadon is látni ezt a csodálatos cigány Rómeó és Júlia történetet. Úgy érezte, ha ezt a robogó, magas tempójú, őrületbe hajló muzsikát csak eltáncolják, már az is sikerre van ítélve.
És Szarka Tamásnak igaza lett. Ugyanis az Esthajnalt a dalok és a táncok szimbiózisa tette teljessé és felejthetetlenné. A kettő együtt elementáris erővel hatott a színpadon. Ehhez persze kellettek a Zsuráfszky Zoltán és Zs. Vincze Zsuzsa által megalkotott nagyszerű koreográfiák és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes remek táncosai, aki valójában eltáncolták ezt a szép és egyben szomorú történetet, amely az élet, a halál és a szerelem ősi toposza köré épült. Csak itt annyiban más a Rómeó és Júlia történet, hogy a mindent elsöprő szerelem útjába nem egy családi viszály, hanem a szabadságvágy (és a büszkeség) áll.
Bár az előadás elképesztően hosszú és sűrű – komoly figyelem kellett ahhoz, hogy be tudjuk fogadni mindazt, ami a színpad minden egyes szegletében zajlott, – mégis valahogy hatásos maradt az összkép.
A rendező, Vidnyánszky Attila pedig még arra is képes volt, hogy az ócskás Seftelót, akit Bodrogi Gyula alakít, táncra perdítse. A darabban erőteljesen váltották egymást a vidám és drámai jelenetek, ezzel is erősítve, hogy a romák mennyire szélsőségesen élik meg és fejezik ki érzelmeiket. A gyerekszereplőknek és a Karaván Színház színészeinek játéka sokat hozzátett az előadáshoz, különösen Nyári Oszkáré, aki Esthajnal édesapját formálta meg.
Lujko Zobar és Esthajnal szerelme pedig megmutatta, hogy a szabadságvágy képes legyőzni, sőt, tragédiába hajszolni a legtisztább, legmélyebb szerelmet.
Herczegh Péter és Martos Hanga nagyszerű alakításában épp úgy jelen volt a fékezhetetlen, izzó szenvedély, mint a tragédia, ami végig ott lebegett a fejük felett.
Külön ki kell emelni a látványvilágot, ami azon túl, hogy a díszletek és a jelmezek tekintetében is nagyon autentikus volt, a fények és a megvilágítás miatt vált igazán különlegessé. Az egyik dalban még egy-egy tükördarab is a fénnyel való játékot erősítette, miközben olyan fényárban úszott a színpad (és a nézőtér), hogy ritkán lehet részünk ilyesmiben.
Az Esthajnal sokkal több, mint egy cigány Rómeó és Júlia történet.
Az Esthajnal egy példázat, amely amellett, hogy tanulságokkal szolgál, olykor erőt is adhat és segíthet megérteni a roma kultúrát. Benne van a cigányság folklórja, életformája, mentalitása, lüktető ereje. Az alkotók ráadásul arra is figyeltek, hogy a roma kultúra minden apró részletét autentikusan ábrázolják, megmutassák és világossá tegyék: a romák nem túl sokat rágódnak a múlton, a veszteségeken, képesek újult erővel továbbállni, új életet kezdeni, ha úgy alakul. Mert a karaván halad, a muzsika pedig a vérükben van, bárhol is élnek.
A nagyszabású előadást legközelebb november 25-én és 26-án nézhetik meg a Nemzeti Színházban.
