Lilja Ingolfsdottir lélektani drámájának főszereplője, Maria nagyon messziről indul: párkapcsolati és a gyereknevelésben megélt kudarcait külső körülményekre vezeti vissza, ő csak teszi a dolgát, gondolja, roskadozik a napi teendők alatt, valamiért mégis láthatatlan marad.
Megtalálni a stabil alapot, amihez mindig visszanyúlhatunk, nem könnyű, de nem lehetetlen. Ezt mutatja be a rangos Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon öt díjat is bezsebelő Szerethető című film.
Egy szupermarketben vagyunk, ahol Maria (Helga Guren) két kisgyerekével intézi a nagybevásárlást. A bankkártyáján nincs fedezet, előhúz egy másikat, azon sincs. Telefonál, hogy utaljanak neki. Mindeközben óvodáskorú kisfia felcibálja a csipszes zacskót, kiszóródik az egész, a kisebbik rázendít, a szenvedést pedig kilométeres sor nézi végig a kasszánál. Van még két gyereke az előző kapcsolatából, egy mozaikcsaládot próbál tehát menedzselni több-kevesebb sikerrel. Nem élnek túl jól, a férj, Sigmund (Oddgeir Thune) munkája sok utazással jár, a gyerekek körüli feladatok így javarészt az édesanyára szakadnak.
Vállalt, monotonitástűrő mártírszerep az övé, amely érzelmi sivárságot és a félelmekkel való szembenézés képtelenségét vonja magával.
Maria fáradt és dühös, évek óta az. Látjuk, érezzük a kimerültségét. Lilja Ingolfsdottir pontos témakijelölése, az, hogy már az első képkockák részvétet keltőek – és ez a film egészére igaz – a legnagyobb erénye e drámának. Végig együtt lélegezünk vele, fájdalmas és kijózanító egy-egy megnyilvánulása anyaként, nőként, emberként, az arcon csapó nyers valóság pedig nemcsak zsigerileg hat a nézőre, rögtön önanalizálásra késztet.
Az önvizsgálat, az ok-okozatok tudatosítása, az örökölt minták, traumák reális látása épp oly nehéz a nézőnek, mint a főhősnek.
Maria nem érti miért akar tőle elválni a férje, ahogyan azt sem, miért tartja a lánya hibbant libának. Fáradt és ingerült, ez igaz, de hát milyen legyen négy gyerek mellett? Lilja Ingolfsdotti megkísérli bemutatni, hogy nem lehetetlen a helyes önértékelés és a koherens énfogalom kialakítása.
A film végigvezet a párterápia stációin, és valóban a startmezőről indulunk („nem én vagyok hibás, a férjem akar válni”), a férj-feleség játszmák mellett az anya-lánya kapcsolat mintázatait is felfejti, ezzel mankót nyújtva a megértéshez.
Például beláthatóvá válik, hogy bizonyos érzelmi reakciók olykor régebbi tapasztalatokhoz kapcsolódnak, vagy az, hogy az örökölt viselkedésminták meghatározóak lehetnek egy párkapcsolatban. Maria édesanyjával való dialógusa kulcsfontosságú, ez az a pont, amikor egy lépéssel közelebb kerül ahhoz, hogy megértse, miért nem szereti saját magát. Annak szemléltetésére, mennyire toxikus lehet egy-egy emberi játszma, remek példa Maria és nagylánya kapcsolata. Kettejük kommunikációja másodpercek alatt félrecsúszik, akár egy nézésen, egy hangsúlyon, és rögtön robban a bomba. Innen visszatalálniuk egymáshoz pedig rendkívül nehéz. Rendhagyó Maria segítő jobbot nyújtó barátnőjének az ábrázolása is. Mit kell mondani egy válás szélén álló négygyerekes anyukának? Azt, hogy te jó vagy, te erős vagy, te mindent jól csinálsz? Hogy a férjed biztosan nem hagy el? Nem, ez nem visz előre, és ezt Maria is felismeri.
Helga Guren játéka átütő, nagyon hiteles a csapzott, tökéletlen, kellemetlen, de mégis szerethető nő szerepében.
Tökéletes ellenpontja Oddgeir Thune karakterének, a már-már makulátlan férjnek és apának. Vállaltan női perspektívájú filmről van szó, amely nem ad teret az események férfi szemszögből való láttatásának, de ez nem zavaró, másrészt mindkét oldal érzelmi világának felfejtésére a százperces játékidő nem is lenne elég. Hibaként talán csak a szülő-gyerek viszonyok megmutatásának aránytalansága róható fel. Míg az anya gimnazista lányával való kapcsolata hangsúlyos, addig semmit nem tudunk meg a többi gyerekről, akár arról, milyen nehézségei lehetnek a mozaikcsaládban való létnek.
Ezt leszámítva a Szerethető egy értékes és egyéni hangú alkotás, amely rámutat, sosem késő elkezdeni az önépítkezést, annak tudatában sem, hogy minden kérdésre úgysem kapunk választ.
