Exkluzív interjú Jurij Basmet világhírű brácsással, aki még Mick Jaggerrel is a klasszikus zenéről beszélget

Április 7-én este a Magyar Állami Operaház színpadán lép fel Jurij Basmet, a brácsajáték élő legendája, akinek művészi munkássága alapjaiban formálta a hangszer modern megítélését. A világhírű szólistával egyebek mellett rockzenei múltjáról – a Beatlesről és Mick Jaggerről –, különleges, 18. századi hangszeréről és arról beszélgettünk, miért gondolja, hogy a klasszikus zene fejlődésében nagy ugrás előtt állunk.

Jurij Basmet Forrás: Russian Concert Agency

– Tizennégy évesen kezdett el brácsázni, miközben gitározott egy rockzenekarban és a Beatles rajongója volt. Mikor fedezte fel a klasszikus zenét?

Jurij Basmet a világ egyik legkiemelkedőbb kortárs brácsása Fotó: Molchanovsky Alex

– Azért kezdtem el zenélni, hogy anyámnak örömet szerezzek. A családomban nem voltak zenészek, bár anyámnak nagyon jó ízlése és hallása volt, apámnak pedig csodálatos hangja. És hogy legyen valami elfoglaltságom az iskola mellett, anyám folyamatosan keresett nekem valamit. Így vívással, műugrással és végül zenével foglalkoztam. Egyszer hazamentem, és ott volt az asztalon egy brácsa. Ekkor jöttem rá, hogy az életemnek vége (nevet). Na jó, nem, az később volt. Akkoriban még a rock volt az, ami nélkül nem tudtam meglenni.

Igazából azért jártam zeneiskolába, hogy a szüleim kedvére tegyek, de a szívem természetesen a Beatleshez húzott, és amikor feloszlottak, egy világ omlott össze bennem.

Egyébként volt egy saját rockzenekarom, ami elég népszerű volt Lvivben, ahol tanultam. Sok fellépésünk volt, és nem is kerestem rosszul a gitározással. 

A fordulópont 12-13 éves koromban jött el, amikor a zeneiskolában lejátszottak nekünk egy felvételt Pjotr Iljics Csajkovszkijtól. 

Nem emlékszem, mit éreztem abban a pillanatban, és mire gondoltam, de már aznap este, lefekvés előtt éreztem, hogy valami megfertőzött. Csajkovszkij 6. szimfóniájának, a „Patetikusnak” a dallama csengett a fülemben. Ekkor jöttem rá, hogy klasszikus zenével akarok foglalkozni, és semmi mással. 

– Ma is hallgat rockzenét? Kik a kedvencei a műfajban?

– Nem tudnék kiemelni senkit. Inkább azt mondanám, hogy nem különböztetem meg a klasszikus és a nem klasszikus zenét. Vannak tehetségesek és tehetségtelenek. Ha valaki tehetségesen csinál valamit bármely műfajban – a jazzben, a rockban, sőt még a rapben is –, az nagyon érdekel. Mi is gyakran keverjük a műfajokat a fesztiváljainkon, például Szocsiban. Járt nálunk Pelageya, Diana Arbenina, Sting is el akart jönni – még mindig sajnálom, hogy eddig nem sikerült vele a színpadon találkozni. Pedig személyesen ismerem őt és Mick Jaggert is. 

Mick Jaggertől például megtudtam, hogy Schubert a kedvenc zeneszerzője.

A zenei világban minden nagyon szorosan összefonódik.

– 1972-ben egykori tanára, Vadim Boriszovszkij önnek ajándékozta a Paolo Testore által 1758-ban készített mesterbrácsát, amelyen a mai napig ezen játszik. Mit tud ez a hangszer?

– Ez a hangszer a részemmé vált. Egy közeli barátom, a híres párizsi hegedűkészítő, Étienne Vatlo egyszer azt mondta nekem: „Tudod, lehet, hogy a brácsád nem a legjobb a világon. Vannak híresebb és drágább hangszerek is. Lehet, hogy te sem vagy a legnagyobb zenész. De együtt verhetetlen párost alkottok.” Kiváló hangszereken játszottam eddigi pályám során, de a saját brácsámat semmiért nem cserélném el. Ez a hangszer egyszerűen csodálatos. Annyit helyesbítenék, hogy a hangszert valóban Boriszovszkij professzor találta nekem, de nem ő adta ajándékba. Vadim Vasziljevics folyamatosan ismételgette: neked jó hangszerre van szükséged! Egyszer felhívott, és azt mondta: vár rád a te „olaszod”.  Az egész családom – a szüleim, a nagyapám – erre a hangszerre gyűjtött, én is beletettem minden pénzem, ami a rockzenekarban való zenélésből megmaradt, így kerülhetett hozzám.

– Úttörő szerepet játszott abban, hogy a brácsa a szólórepertoár csúcsára kerüljön. Milyen volt ennek a hangszernek a megítélése és milyen ma?

– Azt lehet mondani, hogy a brácsával egymást segítettük. 

Mivel a karrierem legelején a brácsa nem számított szólóhangszernek, egyrészt én népszerűsítettem, másrészt ő is engem. Valahogy párhuzamosan haladtunk.

A zeneszerzőkben a brácsa mint szólóhangszer érdeklődést keltett, de ez természetesen annak is köszönhető, hogy hallottak engem ezen a hangszeren játszani. Emiatt valósult meg Schnittke, Gubaidulina, Kancheli, Tavener és még sok más zeneszerző koncertje. De számomra a legfontosabb az, hogy e koncertek közül jó néhány az említett zeneszerzők legjobb hangszeres koncertje lett. Ez pedig már hatással volt a közönségre, vágytak arra, hogy meghallgassák ezt a zenét, a karmesterek pedig arra, hogy előadják. Úgy vélem, 

manapság a brácsa mint szólóhangszer már nem vet fel semmilyen kérdést. Hazánkban, sőt az egész világon sok kiváló brácsás tűnt fel. És azt látom, hogy teljes jogú szólistákká váltak a világ koncerttermeiben. Csodálatos, hogy nemcsak én magam értem el bizonyos dolgokat, hanem utat nyitottam sok tehetséges zenésznek. 

A Moszkvai Konzervatórium professzoraként pedig azt látom, hogy egyre jobb az alaptudása azoknak a fiatal zenészeknek, akik a konzervatóriumba jelentkeznek. Mindez természetesen óriási örömmel tölt el.

Fotó: Russian Concert Agency

– Tizennégy évvel ezelőtt megalapította az Orosz Ifjúsági Szimfonikus Zenekart, amely Oroszország egyik legjelentősebb tehetséggondozó központja. A 10 és 22 év közötti fiatal zenészek szigorú kiválasztási rendszeren keresztül kerülhetnek be az együttesbe. Mit jelent ez pontosan? Milyen követelményeknek kell megfelelniük?

– Kétévente országos válogatást tartunk Oroszország egész területén: bejárjuk az összes régiót, és meghallgatunk körülbelül ezer, 10 és 22 év közötti fiatal zenészt. Idén 25 orosz városban lesznek élő meghallgatások. Van, akit azonnal felveszünk a zenekar állandó tagjai közé, van, aki a zenekar gyakornoki csoportjának tagja lesz, és van, akit a következő évre hagyunk, és megfogalmazzuk, min kell még dolgoznia. Gyakran előfordul az is, hogy a gyerek szorgalmasan készül, sokat fejlődik, és legközelebb bekerül az állandó tagok közé. 

Rengeteg kritériumunk van, de a legfontosabb, hogy égjen a vágytól, hogy zenélhessen.

Hiszen ez a zenekar nemcsak egy szakmát tanító iskola, ahol hirtelen a legkülönbözőbb zenészek között találod magad, hanem egy életen át tartó projekt. Számomra nagyon örömteli és fontos, hogy ma, 14 évvel az Orosz Ifjúsági Szimfonikus Zenekar megalakulása után, bármelyik orosz városba is utazzak, ahol szimfonikus zenekarok működnek, mindenhol látom a felnőttegyüttesekben azokat a fiatalokat, akik annak idején a mi iskolánkban tanultak.

– A technikai tudás mellett milyen egyéb készségekre van szüksége egy klasszikuszenésznek?

– Folyamatosan fejlődni kell mind a mesterségben, mind a társasági életben. Teljes értékű emberré válni, profivá válni a szakmában - talán ezek a legfontosabbak. És feltétlenül fejleszteni kell a gondolkodást, a zene, a hangszeres játék megértését. 

Nagyon fontos tudni, hogy mit csinálsz éppen a hangszeren, és miért. Mind érzelmileg, mind technikailag.

– Milyen ma a klasszikus zene elismertsége? És mi a kulcs ahhoz, hogy a fiatal generáció is tudjon kapcsolódni a műfajhoz?

– Az az érzésem, hogy 

a klasszikus zene fejlődésében nagy ugrás előtt állunk.

A világ különböző országaiban sok tehetséges és izgalmas fiatal zeneszerző jelenik meg. Egyre több energia halmozódik fel, szóval úgy érzem, hamarosan valami érdekes fog történni. A klasszikus zene az embert isteni, kozmikus szintre emeli, vagyis lehetőséget ad arra, hogy a hétköznapi dolgokra távolabbról nézzünk rá, hogy meglássuk az egészet.

– Április 7-én a Magyar Állami Operaház színpadán lép fel az Orosz Ifjúsági Szimfonikus Zenekarral. Milyen repertoárral készülnek?

– A budapesti programunk alapgondolata az orosz zene három évszázada. Természetesen Pjotr Iljics Csajkovszkij az a zeneszerző, akit az egész világ ismer és értékel, aki senkit sem hagy közömbösen, hiszen mindig az ember lényegéhez, érzéseihez, örömeihez és bánataihoz fordult. 

Minden benne van a zenéjében, ezért képes túlélni minden megrázkódtatást. 

Szerepel még a műsorban egy nagyon tehetséges, igen fiatal zeneszerző, Kuzma Bodrov Útmutató a zenekarhoz című darabja is, amelyet kifejezetten a mi megrendelésünkre és az Orosz Ifjúsági Szimfonikus Zenekar számára írt 2018-ban. Ezenkívül úgy döntöttünk, hogy meghívjuk a koncertre szólistaként a fiatal orosz hegedűművészt, Valerija Abramovát, aki néhány évvel ezelőtt a Kodály Zoltán Nemzetközi Verseny díjazottja lett, amelyet épp Magyarországon rendeztek meg. Koncertünket pedig a 20. század egyik leghatásosabb szimfonikus műve, Sosztakovics V. szimfóniája zárja.