Hangszer, amelytől hallható a lélek

Koncertsorozattal ünneplik Lukács Pál Kossuth-díjas brácsaművész születésének századik évfordulóját. Az eseménysorozatot Lukács Pál unokája, Lukács Péter szervezi, aki maga is brácsaművész.

Lukács Péter pályaválasztására nagy hatással volt a családi hagyomány Fotó: Kurucz Árpád

– Nagyon fontos számomra, hogy életben tartsam nagyapám emlékét, aki nemcsak kiváló művész volt, hanem a hazai brácsaoktatás megteremtője és a Zeneakadémia rektora is. Egész életében arra törekedett, hogy megismertesse és minél szélesebb körben népszerűsítse a brácsát mint szóló- és kamarahangszert, és ezt az örökséget én is szeretném folytatni – mondta el lapunknak Lukács Péter.

A koncertek programját is eszerint állították össze: az első, Újrakezdés – boldogság brácsakulcsban című koncerten Glazunov, Hindemith és Brahms művei hangzottak el, a második koncerten pedig a Lukács trió (Lukács Péter, Dani Imre és Pálfi Csaba) adta elő Mozart, Hindemith és Max Bruch szerzeményeit. A mai, harmadik koncerten a Vakok Intézetében található Nádor Teremben Lukács Péter Vieuxtemps mellett Schumann műveit adja majd elő Homor Zsuzsa zongoraművész közreműködésével, december 20-án pedig Debussy, Brahms és Franck szerzeményei hangzanak majd el Lukács Péter, Bárdos Hanna mezzoszoprán és Dani Imre zongoraművész előadásában.

Lukács Péter pályaválasztására nagy hatással volt a családi hagyomány
Fotó: Kurucz Árpád

– Brácsára írt darabokból és átiratokból állítottuk össze a körülbelül egyórás koncertek műsorát. Elsősorban olyan műveket válogattunk, amelyeket a nagyapám is nagy örömmel és gyakran játszott, és persze az is fontos szempont volt, hogy ezek a darabok tökéletesen alkalmasak legyenek arra, hogy bemutassák a hangszerben rejlő lehetőségeket – tette hozzá.

Erre pedig nagyon nagy szükség van, mert a brácsát nagyon hosszú ideig nem tekintették szólóhangszernek, ezért nagyon kevés művet írtak rá. Mint Lukács Péter rámutatott, nagyon sokáig elsősorban azok az előadóművészek választották a brácsát a hegedű helyett, akik ez utóbbi hangszeren kevésbé állták meg a helyüket. Később ez azért változott, mert a XIX–XX. század fordulójától egyre bővült a brácsarepertoár is, és a zeneszerzők egyre komolyabb feladatok elé állították az előadókat.

– Kiemelném Paul Hindemith szerzeményeit, akinek egy szonátáját mi is megszólaltattuk. Ő amellett, hogy zeneszerző volt, maga is brácsázott, így jól ismerte a méltatlanul mellőzött hangszert és a benne rejlő lehetőségeket – hangsúlyozta Lukács Péter. Mint mondta, Nyugat-Európában és a tengerentúlon már teljes értékű szólóhangszerként tekintenek a brácsára, nekünk viszont ezen a téren még van fejlődnivalónk.

– Fontos lenne a brácsaművészeknek minél több lehetőséget biztosítani arra, hogy koncerteken is meg tudják ismertetni ezt a hangszert a következő generációkkal. Egyébként nagypapám is egy ilyen koncerten, egy akkori híres brácsaművészt hallva szeretett bele ebbe a hangszerbe, és a különleges hangszíne miatt váltott a hegedűről brácsára.

Talán kevesen tudják, de a vonós hangszerek közül a brácsa hangja áll a legközelebb az emberi hangszínhez, emiatt rendkívül alkalmas az érzelmek kifejezésére: mondhatjuk azt is, hogy olyan, mintha a lelkünk hangját szólaltatná meg. Én is emiatt választottam ezt a hangszert, hiszen nemcsak a nagyapám, hanem az édesapám is brácsaművész, így nálunk ez a hagyomány apáról fiúra száll – mondta Lukács Péter.

A koncertsorozatnak az előzőeken túl a brácsarepertoár bővítése is fontos célja, ezért az előadásokon átiratok és olyan szonáták is elhangzanak, amelyek eredetileg is brácsára íródtak, de a saját korukban túl nehezeknek bizonyultak, így nem nagyon kerültek be a zenészek repertoárjába – ilyen például a mai koncerten elhangzó Vieuxtemps-szonáta is.

A koncertsorozat a tervek szerint jövőre is folytatódik: február 7-én egy zongoranégyes-formációban lép majd fel Lukács Péter, április 24-én pedig orosz szerzők műveit állítja a középpontba.